Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

XXII. fejezet

Ellával és Hannahval megbeszéltük még egy találkozót, péntekre. De mivel most még csak csütörtök van, időm mint a tenger. Chrissel nagyon jó lett a kapcsolatunk, még jobb, mint volt. Levi az utóbbi napokban nem sokat foglalkozott a zaklatásommal, amit boldogan nyugtáztam. Anyuval és apuval minden nap beszélek, és mindig megtudom, hogy alig várják, hogy hazaérjek. Természetesen ezekre mindig azt felelem, hogy én is, hiányoznak, de igazából jó nekem itt. Christian mostanában rengeteget próbál, sokszor jönnek más emberek, barátok, vagy támogatók a házhoz. Ilyenkor kerülöm a feltűnést, amit Collins nem mindig hagy. Volt, hogy egyszer 20 embernek mutatott be sorozatban, természetesen úgy, mint a barátnőjét. Manu egyszer-egyszer próbált még elérni, de nem igazán vettem fel. Nem azért, mert nem akartam, hanem azért, mert ismerem magam. Ha felveszem, és beszélünk, megbocsájtok, méghozzá túl könnyen. De egyszer eljön az ideje, és fel fogom venni a telefont. Csak ez az idő még nem jött el.

Közeleg a szülinapom, amire Chris valami bulit tervez. Kértem, könyörögtem, hogy ne tegye, de hajthatatlan volt. Nem akartam nagy felhajtást, viszont megígérte, hogy élvezni fogom, és életem legélvezetesebb szülinapja lesz.
Ezzel kapcsolatban a szüleimmel is beszéltem, akik szintén nem akarták engedni, hogy ne otthon töltsem a 17. születésnapomat. Erre mi lett a megoldás? Christian Collins meghívta őket a bulimra. Igen, jól hallottátok. Fogadjunk, hogy most döbbenten ültök, mert én is így voltam vele, amikor megtudtam.
                            
                              ⏪

- Te, Lor! Kitaláltam a megoldást!

- Mondjad... - sóhajtottam, mert már a huszadik ötletet mondta, hogy hogyan lehet kiküszöbölni ezt az egészet.

- Ide jönnek! - kiáltotta el magát velem szemben. Épp kortyoltam a vizemből, amikor intelligens női létemre vissza is köptem a pohárba a tartalmát.

- Te megőrültél? Babazsúrt akarsz tartani? Mert ha más lesz, a szüleim azonnal hazavisznek!

- Teljesen komolyan mondtam Cica - mosolygott rám.

- Nem vagy normális.

- Dehogynem. Bulizunk az elején, rendesen, normálisan, aztán anyudék elmennek, és elkezdődik az igazi buli - nézett rám vigyorogva.

- Nem is szeretem az igazi bulikat - mondtam lebiggyesztett ajkakkal.

- De ezt szeretni fogod.

- És a szüleim hogyan fognak ide meg vissza utazni? - kérdeztem, mert ezt elfelejtettem.

- Cica, repülővel - nézett rám úgy, mint aki most szökött valami elmegyógyintézetből.

- És mikor mennek haza?

- Még ide sem értek - nevetett fel. Nekem is nevetnem kellett ezen.

- Hé, én szeretem a szüleimet! - néztem rá tettetett morcossággal.

- Persze - nevetett már annyira, hogy elfeküdt a kanapén. Bár nem értettem, min nevetünk ennyit, de ilyesmit mindig csináltunk. Hogy nevetünk a nagy semmin.

                                ⏩

Szóval így tudtam meg ezt az egészet. Úgyhogy a szüleim idejönnek, megnézik hol lakok, nem halok-e éhen, nincs-e semmi bajom. Nem mondom, hogy teljesen megbarátkoztam a dologgal, de próbálok.

A lányokkal mint már említettem holnap találkozok, szóval reggel kitaláltam, hogy sütök.
Fáradtan battyogtam le a konyhába, hajamat egy egyszerű kontyba fogtam, és megnéztem a szekrényeket. Semmi. Sehol semmi. Chris még az ágyamban aludt, mivel mióta együtt vagyunk, azóta mindig átjön hozzám, és egymás karjaiban alszunk el. Nem volt kedvem felkelteni, szóval felkaptam a cipőmet és egy kabátot a reggeli hideg ellen, és elindultam a kávézó mellett lévő boltba. Telefonomon elindítottam a kedvenc bandámat, és lassan sétáltam végig a még alvó városon keresztül.

A boltban még senki nem volt, egy-egy ember lézengett valamelyik sorban. A neoncsövek a plafonról megadták a tipikus bolti hangulatot, csak a csend volt túl szokatlan. Elindultam a lisztek felé, és sorba dobáltam bele a kosárba a hozzávalókat. Fél óra alatt meg is jártam az egész boltot, és indultam fizetni. Csak arra nem számítottam, hogy egy olyan személlyel fogok összefutni, akit még el akartam kerülni egy ideig.

- Lor? - kérdezte félve, felém fordulva. Előttünk még 2 ember állt. Lassan a kék szemeibe néztem, és újra felmértem a vonásait. Barna, kócos haja tökéletesen be volt állítva, égkék szemei bocsánatkérőn csillogtak. Kisfiús vonásai még mindig tükröződtek az arcán, ám most egy pár lila folt virított rajta.

- Manu... - sóhajtottam, és folytattam volna, ha nem vág a szavamba.

- Csak kérlek hallgass meg! Nem kell megbocsájtanod egyből, csak hallgass meg! Tudom hogy őt szereted, de nem akarlak végleg elveszíteni - mondta, de az eladó félbeszakította a mondatát.

- Uram, kérem ne most rendezze le a magánéletét - jegyezte meg morcosan. Valaki rossz lábbal kelt fel, ahogy látom. Manu megadóan sóhajtott egyet, majd a pasashoz sétált, és fizetett.
Utána én következtem, és Manuval a bolt előtt találkoztunk. Az ég rózsaszínes árnyalatot vett fel, az utcák még mindig ki voltak halva.
Manu elindult az úton, és hátranézett rám.

- Gyere! Nem a bolt előtt fogjuk megbeszélni. Kérlek! - nézett rám könyörögve.

- Oké. De csak pár percet kapsz - sóhajtottam, és elindultam utána.

Egy parkba mentünk, ahol leültünk egy padra. Manu ült le először, én pedig odasétáltam mellé, letettem a szatyrokat közénk, és így ültem le.
Ezen Manu persze röhögött. Csúnyán néztem rá, és emlékeztettem, hogy van kábé 10 perce, szóval igyekezzen.

- Oké. Lorina, figyelj, tényleg nem várom el, hogy most rögtön megbocsájts, vagy hogy megértsd ezt az egészet. Sajnálom. Tényleg kiprodukáltam a kávézóban az egészet, egyrészt azért, mert meg akartam egy kicsit verni azt az embert, aki elvett tőlem téged, bár az övé voltál először. Másrészt pedig kíváncsi voltam meddig megy el a védelmedben. És mivel eddig is elment, ezért úgy gondolom, hogy megérdemel. Mert látom rajta, hogy szeret. Sajnálom, hogy nem velem vagy, de most a te boldogságod fontosabb az én versengésemnél. Legyetek boldogok - fejezte be mosolyogva, majd én is elmosolyodtam. Felállt a padról, és ölelésre nyitotta a karját. Boldogan fogadtam el, mivel immár tiszta volt, hogy nincs több hátsó szándéka. Az ölelést léptek hangja szakította meg. Azonnal kitéptem magam Manu karjaiból, és a parkból kifelé igyekvő Chris után szaladtam. A bevásárló szatyrokat magam mögött hagyva repültem felé. Mikor utolértem, elé ugrottam, nem hagyva, hogy tovább menjen. Zöld szemei dühösen csillogtak, testtartása merev volt. És amitaz arcán láttam. Igen, az. Jól látjátok. Undor. Undorodott tőlem, pedig az egészet félreértette.

- Chr... Chris... Ugye ezt nem gondolod komolyan? Félreértés az egész!

- Ezen mit lehet félreérteni Lorina? - kérdezte nemtörődöm stílusban. Au. Csak akkor hív a teljes nevemen... Nem. Szinte még egyszer sem hívott így.

- Azt, hogy most békültünk ki! - kiáltottam rá.

- Persze. Kibékülni ölelés nélkül is lehet - mondta a szemét forgatva, egy gúnyos mosoly kíséretében.

- Chris, hallgass már meg!

- Pakolj ki a házamból. Nem akarok ribancokkal együtt élni - mondta, majd kikerült, közben szándékosan meglökve a vállamat, nagyobb erővel, mint azt illett volna. Sikeresen elvesztettem az egyensúlyomat, és eldőltem. Mielőtt bármit is felfogtam volna, a fejem a járda patkáján koppant, és minden elsötétült a szemem elől. Szőke hajam az arcomba hullott, barna szemeim lecsukódtak. Utolsó gondolatom az volt, hogy mi lesz ha nem látom többet Christ? És nem tudtam neki elmondani az igazat. És utál... De nem tudtam folytatni a gondolatmenetet, mert csend keletkezett a szívemben, lelkemben, szememben.

________________________________________

Készítem a síromat. Bár azért remélem nem öltök meg nagyon😀😄
Sietek az új résszel, és várom a kommenteket, hogy hogyan sikerült ez a rész😍😘❤
És csatlakozzatok bátran a facebookos csoporthoz😘😘

Xx. Lilla