Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

IV.fejezet

"Az első szerelmed nem mindig az az ember,akit először megcsókolsz, vagy akivel először randizol. Az első szerelmed az, akit sosem fogsz elfelejteni, és mindenki mást hozzá fogsz hasonlítani"

Hihetetlenül jó érzés mellette ébredni.
Nem csináltunk semmi rosszat, vagy bármi mást, mégis tudtuk, hogy innentől kezdve minden rendben lesz. Mert szeretjük egymást. Ezeken gondolkodtam, miközben mosolyogva figyeltem ahogy alszik. Bár így nem láthattam az átható égkék szemeit, de a fekete, rendezetlen hajtincsei és a finom, férfias vonásai újra rádöbbentettek, hogy mennyire hiányzott. Óvatosan a hajához nyúltam, mert nem bírtam ki tovább, hogy csak nézzem és ne érintsem meg. Hirtelen kipattant a szeme, és egyből rám talált.
- Jó reggelt Baba - mondta rekedtesen.
- Bocsi, nem akartalak felébreszteni - suttogtam.
- Nem aludtam - nevetett fel.
- Hogy mi?? Te végig csak alvást tettettél, és hagytad hogy nézzelek mint valami kukkoló? - dühömben csaptam egyet a karjára, de még mielőtt az ütés célba ért volna, megragadta a csuklómat, és lehúzott magához. Először csak néztünk egymás szemébe, és várt valami visszajelzésre. Ez lenne az első "újra együtt" csókunk. Még mielőtt gondolkodni mertem volna, lehajoltam hozzá, és megcsókoltam. A gyomrom liftezett, csodálatos érzés volt újra érezni az ajkát az enyémen. Forró szenvedéllyel csókolt, úgy, hogy minden őszinteségét éreztem benne, hogy komolyan szeret. Vágyat ébresztett bennem, hogy soha ne váljunk szét, de pár perc után lihegve eltávolodtunk egymástól, de csak pár centire. A szeme élénken csillogott, és az ajkára felkúszott az a tipikus "Levis" mosoly. Imádom. Tényleg.
- Gyere, menjünk le reggelizni - mondta a szokottnál mélyebb hangon, az elején azt hiszem meg is remegett. Éreztem rajta a visszafolytott vágyat, ami bennem is égett, de még nem akartuk kirobbantani. Még sok sok mindent át kell beszélnünk, és ha most belekezdünk másba, nem ígérem hogy lenne megállás. Mert ha valakit tiszta szívből szeretsz, annál jobb nincs. Feltápászkodtunk az ágyról, és elindultunk a konyha felé. Hatalmas konyha volt, középen szigettel és bárszékekkel, fehér márvány pultokkal. Levi egyből az egyik szekrényhez ment, és kivett belőle mindenfélét. Pár perccel később már az asztalon volt eper, gabonapehely,tej, müzli, pirítós, mogyoróvaj, narancslé, alma, vaj, kávé, különböző sajtok és zabkeksz, tükörtojás, friss kiflik emellett valami házi süti és víz.
- Wow. Ez aztán a reggeli. De ugye tudod hogy ha meghízok az a te hibád? - néztem rá mosolyogva. Muszáj volt nevetnem az értetlen arckifejezése láttán.
- Baba, te tényleg azt hiszed, hogy ha nem így néznél ki, vagy bárhogy máshogy, akkor nem szeretnélek? - kérdezte döbbenten, és sértettséget is észleltem a hangjában, szóval gyorsan korrigáltam.
- Nem, ezt nem hiszem, mert ismerlek. De nem hiszem hogy ha 90 kilósan itt állnék előtted ugyanúgy megragadnálak...
- Tévedsz Lor. Nekem mindegy, milyen vagy. Szőke vagy barna, vagy vörös, lehetsz 20 és 90 kilós is, hidd el, ugyanúgy szeretnélek, amíg te te vagy. Érted? - kérdezte végig a szemembe nézve. Az elmúlt nap után ez annyira jól esett, hogy könnyezni kezdtem. Levi egyből megijedt, és átölelt. Jó érzés volt a pólójába fúrni a fejemet és zokogni. Bár azt hittem, hogy tegnap a járdán már minden kijött belőlem, úgy tűnik mégsem.
- Valami rosszat mondtam Baba? - kérdezte a hajamba súgva.
- Ne-hem - mondtam még mindig sírva, úgyhogy vettem egy mély levegőt, és elmeséltem Levinek mindent. Hogy miért mentem akkor oda a pályára, hogy mit láttam, hogy mennyi mindent átéltem Szandival,erre hátba szúrt... Jó érzés volt kiadni magamból ezeket a dolgokat. Levi végig csendben hallgatott, minden egyes szavamra figyelve. Amikor befejeztem csak simogatta a hátamat, ami jól esett. Nem kellettek ide szavak, mi így is értettük egymást.
- Csak az a baj - kezdtem neki szipogva- Hogy nincs senkim. A tanárok gyűlölnek, ahogy mindenki a suliból, a legjobb barátnőm is elárult, és így nincs nekem senkim! - jelentettem ki, de gyorsan még hozzá kellett tennem pár dolgot - Kivéve téged és anyámat, na meg persze apát. De ha leszűkítem a kört, akkor ebbe csak te vagy benne.
- Baba, én mindig itt leszek. És elmondjam miért vagyok itt veled? - kérdezte miközben maga felé fordított hogy a szemembe nézhessen - Mert én ismerlek belülről. Nem csak a külsőt figyelem, hanem a belsődet. És ez a legfontosabb. Mert bár kívülről is, de belülről még gyönyörűbb vagy.
- Mikor lettél ilyen bölcs? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem tudom Lor. Csak a közeledben vagyok ilyen, te váltod ezt ki belőlem.
- De máskor mindig bunkó vagy - nevettem fel.
- Igen. De te is hajlandó voltál megismerni belülről. Így mind a ketten helyben vagyunk - mondta, majd nyomott egy puszit a fejemre.
Csodálatos volt minden. Ahogy ültünk egymással szemben, ahogy ettük a reggelinket, és nevettünk, beszélgettünk, még ha csekélységekről is, de varázslatos volt. Mint valami mesében.
Kár hogy nem maradt ez sokáig így.

Az egész hétvégét nála töltöttem. Persze anyunak azért szóltam, hogy ott maradok, és nem is csodálkozott. Simán engedte, amit kicsit furcsállok is. A hétvégén csak ketten voltunk a házban. Volt, amikor elmentünk sétálni, vagy szimplán leültünk pókerezni, vagy sütni tanítottam Levit. Egyszóval ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem beszéltünk a múltról, vagy a múltbéli sebeinkről. A mának kellett élnünk, bármennyire is klisésnek hangzik. Levi is tökéletes. Úgy ahogy van. Sokszor piszkos a fantáziája, néha ugrat, aztán megnevettet, majd elérzékenyülten beszélgetünk, aztán minden rosszra rávesz.

Vasárnap vége felé már éreztem, hogy valami nem oké velem. A torkom nagyon fájt, be voltam rekedve, és egyfolytában köhögtem. Aznap délután erre Levi is ráérzett.
- Baba, gyere csak, hadd mérjem meg a lázad! - szólt át nekem a Konyhába, mivel ő a nappaliban feküdt.
- Semmi... Bajom! - mondtam két köhögés között, szóval egész hihető voltam.
- Gyere, mert ha nem jössz én megyek ki érted, és az ölemben hozlak be!
- Nem is hangzik rosszul... - gondolkodtam el, direkt kicsit kekeckedve vele. Ajkára pimasz vigyor ült ki, és elindult felém. Én pedig menekülni kezdtem, hogy azért ne könnyítsem meg a dolgát annyira.
Aztán a lépcső alján elkapott, mert egy hatalmasat kellett tüsszentenem.
A karjaiba vett, és miközben befelé cipelt, egy puszit nyomott a számra.
- Ne, Levi! Még a végén elkapod!
- Na, egy beismerő vallomás. Tehát mégis beteg vagy. Így jár aki órákon keresztül ül az esőben, a hideg járdán. Örülj neki hogy nem fáztál fel!
- Bocsi apuci - mondtam, mire kinyújtotta rám a nyelvét. Szerettem amikor aggódott értem.

- Basszus Lor, 38,7! Csodálom hogy még nem feküdtél teljesen ki! -nézett rám dühösen. Megértettem a dühét, tényleg nem kellett volna így alakítanom, de nem tudtam mit tenni.
- Levi, szerintem haza megyek, oké?
- Mi? Miért mennél haza?- döbbent le.
- Hát, mert beteg vagyok, és még csak az kéne hogy megfertőzzelek. És azért is, mert holnap suli. Vagyis nekem így valószínűleg nem, de neked igen - mondtam mosolyogva, mire belátta az egészet és hazaengedett. Ezúttal csak az arcra puszit engedtem, de túl cseles volt, így a számra kaptam.

Tehát mosolyogva indultam hazafelé.
Ritka szép alkalom volt.

Sziasztok babák! Itt az új rész, remélem tetszik nektek, ha igen kérlek írjátok meg!
Emellett szívességet szeretnék kérni tőletek, mégpedig hogy írjátok le nekem kérlek kommentben, hogy tetszik-e a történet, vagy miben javuljak, merre folytassam! Előre is köszönöm!
Emellett heti 2/3-szor lesz új rész, mert nekem is közeledik a vizsgaidőszak :)

Köszönöm a szavazásokat és a kommenteket,és a 130+ megtekintést! Puszillak titeket!❤