Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

XI. fejezet

- Na jó. Ha már komoly dolgokat kérdezünk, akkor én jövök valami komolyabb kérdéssel - jelentettem ki - Milyen híresnek lenni?

- Tudod Cica, mindennek két oldala van. Ennek is. Imádom a rajongókat, már ha persze lehet így nevezni őket, meg akik követnek, és szeretnek. De fárasztó. Nap mint nap fáradt vagyok, mindenhova követnek, fényképeznek, és mindenhol csak a pletyka. Nincs is sok barátom. Nem bírják ezt az egészet, és nem is várom el senkitől. Ez egy ördögi kör - mondta halkabban. Megesett a szívem ezért a fiúért. Néha csak egy kis csendet és nyugalmat akar maga köré. Némán a szemébe néztem, majd lehajoltam, és nyomtam egy puszit az arcára. A megelepettségtől meg se tudott szólalni. Majd lustán elmosolyodott, és felém fordult.

- Felelsz vagy mersz Cica? - kérdezte egy "készülökvalamire" mosollyal. A gyomrom golflabda méretűre zsugorodott.

- Merek - jelentettem ki magamat is meglepő bátorsággal.

- Jó. De ahhoz hogy merj fel kell tennem egy kérdést - nevetett rám.

- Ugye tudod hogy ez így nem szabályos? - kérdeztem vissza dühösen, de a szememben ott csillogott a nevetés, amit persze észre is vett.

- Kérleeeeek - nézett rám fel azokkal a csodaszép szemeivel, mert tudta, mekkora hatással van rám.

- Ezt a játékot ketten játsszák, Collins - kacsintottam rá - Halljam a kérdést.

- Van bakancslistád? - kérdezte, én meg köpni nyelni nem tudtam.

- Öhm... Igazából... I... Igen... De mi van? Miért? - néztem rá döbbenten, majd erre ő huncutan rám mosolygott.  Egyből leesett.

- Neeeeem! - mondtam neki hitetlenkedve.

- Deeee! - bólogatott vigyorogva ugyanolyan stílusban.

- Figyelj. Van másfél hónapunk. Megcsináljuk!! - mondta magabiztosan. Már ekkor tudta, hogy nyert ügye van.

- Chris. Mindig meg tudsz lepni - nevettem a fejemet rázva, ezzel beleegyezve a játékba.

- De nekem is van ám bakancslistám. A kettőt együtt teljesítjük - mondta, mire izgalom és boldogság keveréke áradt szét az egész testemben.

- Chris... Tudom, hogy már eleged van, hogy ezzel jövök mindig, de hadd mondjam el még egyszer! - néztem rá boci szemekkel, mire felém fordult.

- Minden figyelmem a tiéd Szépségem.

- Chris, nekem ez nagyon gyors. Alig ismerlek. És furcsa az egész. Összefutunk a reptéren, és már befogadsz. Nem értem.

- Lorina... Figyelj, ez az egyik hibám. Talán túl naiv vagyok. De az én világomban nem találok ilyen embereket mint te. Nem látok természetes szépségeket, nem látok ilyen őszinte és kedves embereket. Kevés olyan lány van, aki nem egyből képet vagy aláírást kér, hanem meg szeretne ismerni. És ezt nem egóból mondom, csak ilyen az életem. Nem tehetek róla. Viszont visszatérve a lényegre: lassítunk, jó? Te most szakítottál a barátoddal, megszöktél, és én meg elrángattalak magamhoz. Sajnálom. Nem akartam ezzel nagyon rád ijeszteni, érthető ez az egész. De figyelj, otthon mutatok neked valamit, ami talán jó lesz, oké? - kérdezte, mire lefolyt az arcomon egy könnycsepp.

- Hé Lor! Valami rosszat mondtam? Cica? - ült fel velem szemben aggódva. Én csak elnéztem a háta mögött, és a hullámzó víztükröt figyeltem. Majd hirtelen rá kaptam a pillantásomat, és átöleltem. Miért kell ilyen gyengének tűnnöm a közelében?

- Ne - hem cs.. Csak kö-kö köszönöhöm amit én éh- értem teszel - dadogtam sírva. Erre ő csak elnevette magát.

- Cica, bármikor. És sajnálom hogy ezt nem tisztáztuk korábban. És olyan tempóban haladunk, amilyenben szeretnél. Nekem is vannak hibáim. Meg kell hogy ismerjük egymást.