Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

XXX. fejezet

Már ebben a hónapban másodjára kelek kórházban - döbbenek rá, mikor megérzem az összetéveszthetetlen felmosó szagot, és a fehér neonlámpák erős fényét. Csakhogy nem ugyanabban a kórházban vagyok, mint legutóbb. Nem ám. Most itt, Magyarországon ébredek.
Óvatosan pislogok körbe, mivel csövek lógnak ki belőlem, és a vénámba is szúrtak valamit. A fejem majd széthasad, és a testrészeimet is nehezen mozgatom.
Tulajdonképpen visszajöttem a halálból, mivel hihetetlenül önző módon majdnem megöltem magamat. Öngyilkos akartam lenni.
Kicsit nagyobb lendülettel, mint kellett volna, felültem. Hiába szédültem, azonnal a karomhoz kaptam, és letéptem onnan a fehér, gézes ragtapaszokat. A mély vágásokat látván sírni kezdtem. Sírtam, rázkódott a vállam, a fejemet meg erőtlenül tartottam lefelé.

- Cica - szólalt meg egy hang az ágyam mellől, amit akartam is hallani meg nem is. Rákaptam a tekintetemet, mire észrevettem, hogy ő a sebemet figyeli. Odatettem gyorsan a kezemet.

- Ne nézz oda! - mondtam neki erőteljesen, mire rám kapta zöld tekintetét.

- Cica... Ne tegyél velem többet ilyet!

- De hát nem is számítok neked - tettem szemrehányást.

- Dehogynem!

- De hagytál elmenni - vádoltam meg újra, most inkább csalódottan minthogy dühösen. Éreztem, ahogy az arcomon még inkább záporoznak le a könnycseppek.

- Dühös voltam Lor, ráadásul teljesen jogtalanul - vallotta be lehajtott fejjel.

- Szeretsz? - kérdeztem meg pár perc csend után. Erre rám emelte zöld tekintetét, és mélyen a szemembe nézett.

- Soha senkit nem szerettem így Cicám - mondta komolyan.

- Én is szeretlek - mondtam sírva, mire közelebb jött, és óvatosan megcsókolt. A hülye gép, amire rá voltam kötve, egyre gyorsabban pittyegett, ahogy Chris ajkai az enyémet falták. Aztán eszembe jutott valami, és rögtön álhúzódtam.

- Mi a baj? - kérdezte Chris aggódva.

- Levi... Levi... - kezdtem, de akadoztam, és a könnyeim is újra megindultak. Nehezen téptem fel a sebeket, de valahogy elmakogtam Chrisnek, hogy Levente megerőszakolt. A karja megfeszült körülöttem.

- Megölöm - suttogta bele a hajamba.

- Ne - toltam el magamtól.

- Cica... Lenne egy nagyon fontos kérdésem... - mondta teljesen komolyan, és éreztem, hogy ez egy fontos beszélgetés lesz.

- Hallgatlak, Chris - mosolyogtam rá szelíden.

- Rendben. Figyelj. Lenne egy kérdésem, és kérésem.

- Mondd már! - mondtam izgatottan, félve.

- Gyere velem! Kérlek! Ne hagyj még egyszer magamra. Apukád kijött a kórházból, a szüleid most otthon vannak, egészségesen, mivel hazaküldtem őket, és mondtam nekik, hogy amint kiengednek hazaviszlek. Viszont nekem turném lesz hamarosan, ami fél évig volt tartani, ha jól tudom. Azt szeretném, hogy gyere el velem a turnéra. És mivel tudom, hogy alapjáraton ebbe nem mennél bele, mert iskolába is kell járnod, de akkor ebben az évben úgy is halasztasz, mivel október van, és már szeptemberben sem voltál bent. És ha valami foglalatossághoz nagyon ragaszkodnál, akkor nálam vállalj el valamit. Vagy lehetsz dalszöveg író, mivel láttam az írásaidat. Az a lényeg hogy mellettem legyél, mert szükségem van rád Lorina. Kellesz nekem, nélküled üres vagyok. Soha nem ragaszkodtam, nem szerettem így még senkit, nem beszéltem így még senkivel, egészen addig, amíg te be nem sétáltál az életembe. Más vagy, mint a többi lány, és kérlek, ne hagyj egyedül. Gyere velem a turnéra, és ne hagyj el kérlek! Szécsi Lorina, szükségem van rád testestül-lelkestül. Szeretlek - mondta, és a végén már könnyezet. Én persze megállás nélkül sírtam, miközben ezeket mondta nekem. Boldogan mosolyogtam, miközben a szememmel sírtam. A nyakába ugrottam, és az "igen" szócskát ismételgettem.

Anyuék már otthon vártak minket. Boldogan fogadtak, de természetesen olyan hosszas agymosást kaptam az öngyilkosságról, meg a hasonló dolgokról, hogy az összes hajamat kitéphettem volna. Az immár rövid, vállig érő, hullámos, szőke hajamat.
És amikor előrugaszkodtunk az ötletünkkel... Hát mit ne mondjak. Chris nálunk aludt, mivel anyuékat 3 napig kellett fűzni. Mindent egyeztettek velem, velünk, Chrissel, a menedzserrel, és mindenkivel.
De végül könnyezve ugyan, de belementek. Elfogadták a döntésemet, hisz mint mindig, bármiben támogatnak.

Ez lennék én, Szécsi Lorina. Aki a 17. születésnapját a kórházban ünnepelte. Akibe beleszeretett maga Christian Collins. Akit rengeteg csapás élt az életében, valaki mégis mindig kirántotta a gödörből. Aki önző módon öngyilkos akart lenni. Aki szereti, tiszta szívből Christian Collinst. Aki mindig is írt dalszövegeket, de a fiókjába rejtette őket, hogy a szerelme meg ne találja. Aki Chris dalszerzője lesz, és fél évig fog vele turnézni. Hogy aztán mi lesz, azt nem tudom.
Gondolatlan dolog ebbe belemenni.
De én mégis megteszem.
Hisz ez olyan, mint amikor felszálltam a repülőgépre. Nem tudtam, mi vár rám San Franciscoban. Nem tudtam, de nem féltem.
És mindig is úgy gondoltam, hogy egyszer élek. Ha 17 évesen van egy ilyen lehetőségem, és nem használom ki, el leszek könyvelve a világ leghülyébb emberének.

De belevágok.

Mert élni akarok, hisz mit érne a Carpe diem mondat, ha nem tennénk semmit ez alapján.

Szeretem Christian Collinst.

Ő is szeret engem.

És még van egy befejezetlen bakancslistánk.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

OHH TE JÓ ÉG.
Itt ért véget az első évad, babáim, viszont ne csüggedjetek,hisz annyira szerettetek volna második évadot, és én meg annyira szeretlek titeket, hogy az én ajándékom Nektek egy második évad lesz.

És akkor most a köszönet, amit megérdemeltek.
Köszönöm mindenkinek a díjakat, a támogatást, a csillagokat, a hozzászólásokat, a követéseket, meg mindent, de tényleg MINDENT amit kaptam tőletek. Rettentően szeretlek titeket, könnyezve írom ezeket a sorokat. Köszönöm hogy egy évadon keresztül mellettem voltatok, remélem velem tartotok a következő évadban is. Írjatok nekem bármit, bármikor, segítsetek, hogy még jobb lehessek.

Köszönök mindent nektek. Nélkületek sehol sem lennék.

Tartsatok velem, hisz következik a második évad, ahol tovább követhetitek Lorina és Chris Collins életét❤

Coming soon :

2. Évad

Xx. Lilla