Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

IX. fejezet

- De nem foglak zavarni?

- Nem.

- De valamivel beszállhatok a költségekbe?

- Nem.

- De ha zavarok?
- Akkor kiteszlek.

- És miért fogadsz be?

- Lorina... Miért ne tenném? Azon kívül, hogy az őrületbe kergetsz ezekkel a kérdésekkel, szép vagy, okos, intelligens, kedves, és nincs hol laknod, főleg úgy, hogy szökésben vagy egy idegen városban - mondta mosolyogva. A hosszú repülőút végén tartottunk, talán 10 perc volt még a leszállásig. Már vagy fél órája zaklatom Christ a kérdéseimmel, és mindegyikre kitartóan válaszol.

- Oké, akkor csak egy utolsó kérdés! - mondtam vigyorogva. Erre felnevetett (amire az én szívem ezerrel kezdett verni), és a hajába túrt. Szőkésbarna tincsei kórosan meredeztek mindenfelé. Esküszöm, megbolondulok tőle.

- Képzelem...

- A barátnőd mit fog szólni hozzá? - kérdeztem óvatosan, de erre a kérdésre csak felnevetett. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Nincs barátnőm. Ne ráncold a szemöldököd, cica - mondta mosolyogva. Beceneve hallatán a szívem bukfenceket vetett, ugyanakkor nincs csaja? Mivan?

- Hogyhogy nincs barátnőd? - kérdeztem döbbenten.

- Nem tudom Lor. Volt, de egyik se volt az igazi. És akit én nem érzek az igazinak, akiért küzdeni lehetne, azzal szakítok - mesélte mélyen a szemembe nézve. A szemem akaratlanul is újra a szájára tévedt, amit észre is vett és egy csajozós mosollyal nyugtázott. Erre nagy kreatívan megforgattam a szememet, és mind a ketten nevetésben kötöttünk ki.

- Na jó. Akkor elfogadom az ajánlatot - egyetem bele mosolyogva. Imádtam nézni az arcát ezek után a szavak után, ugyanis hatalmas vigyor terült szét az arcán. Mint amikor egy hat évessel közlik, hogy kap két gombóc fagyit. Ebben a pillanatban hozzánk lépett egy hölgy, aki mondta, hogy hamarosan megkezdjük a leszállást. Ekkor döbbentem rá valamire. Hirtelen megfogtam Chris kezét, hogy figyeljen rám, és hatásos is voltam.

- Hallod... Most ültem először repülőn, és egyáltalán nem féltem. El is felejtettem hogy egy repülőn vagyok! Ez nagyon durva! - mondtam döbbenten, mire felnevetett.

- Hát, cica, jó tudni, hogy ilyen könnyen el lehet vonni a figyelmedet - nézett a szemembe. Gyönyörű szeme van. Mondtam már? Erre a mondatra csak elpirultam, és kinéztem az ablakon. Vártam, hogy landoljunk a földön, és kezdetét vegye valami bonyolult és csodálatos dolog.

- És most? - kérdeztem miután leszállt a gépünk, és álltunk a reptéren.
- Hívunk egy taxit - mondta, majd gyorsan intett az egyik taxinak. Gyorsan bepattantunk, majd Chris lediktálta a címet. Épp a megfelelő pillanatban csörrent meg a telefonom, aminek következtében nagyot ugrottam. A kijelzőn anyu neve villogott.

- Lor, ha most nem veszed fel, akkor majd otthon kell. Legyél túl rajta - mondta lágyan Christian.

- Oké - egyeztem bele egy halk sóhaj kíséretében.

- Szia Anya! Mi újság?

- Mi újság? Mi az hogy mi újság? Az, hogy megszöktél! Hogy nem vagy itthon! Hogy már a rendőrség is keres téged! Az isten szerelmére, ez a gond! - ordította a telefonba.

- Hé, anyu, nyugodj meg kérlek egy percre! Csak hadd meséljem el!

- Jó, de előtte egy kérdés: hol vagy???

- San Franciscoban - jelentettem ki kertelés nélkül, mire távol kellett tartanom a fülemtől a telefont.

- Na jó, kislányom, most azonnal mesélj, és ha hazaérsz, EGÉSZ ÉLETEDRE SZOBAFOGSÁGOT KAPSZ, ÉRTVE VAGYOK???? - enyhe halláskárosodást szenvedtem, aztán belekezdhettem a sztorimba.
Anya csendben hallgatta végig, néhol hümmögött.