Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

VIII. fejezet

A reptéren ülve átgondoltam újra mindent, és elfogott a rémület. Meggondolatlan döntés volt elszökni, legalább anyuékkal beszélnem kellett volna személyesen, bár biztos visszatartottak volna. Talán így lesz a legjobb. Új lappal indítok, aztán majd sodródom az árral. Elegem lett, és belefáradtam mindenbe. A fiúkba, lányokba, tanárokba egyaránt.
Inkább megszakítottam a gondolatmenetet, és figyeltem a reptéren mászkáló embereket. Mivel 11 órát mutatott a telefonom kijelzője, még nem láttam nagy nyüzsgést az emberek körében. Én viszont ahogy pörögtek a percek egyre idegesebb lettem. Csak vártam hogy mondják be az én járatomat, és hadd menjek becsekkolni. A telefonomon már megnéztem újra a jegyet, és elővettem mindent, ami ehhez szükséges. Szőke tincseimen zaklatottan végigfuttattam a kezemet. Kívülről biztos valami ideggyenge eltévedt kislánynak nézhettem ki.
Kislány? Végül is, jogos. 16 vagyok, lassan barangolok a 17 felé, ami két hónap múlva itt lesz. Bár érettebb vagyok a koromnál... Nem tudom, ez beleszámít-e. 18 körül lehet az az érettség, de hát ki tudja. Ettől függetlenül nem érzem nagynak magam. Csak ez van, ezt kaptam az élettől.

Végtelennek tűnő percek után végre mondták a járatomat. Egyből felpattantam, és nagy lendülettel elindultam, csakhogy nekimentem valami keménybe. Hozom a formám.
Egy srácba ütköztem bele, de amint felpillantottam rá, lefagytam. A számat szólásra nyitottam, hogy bocsánatot kérjek, de egy szó se jött ki rajta. Mosolygós, kékes-zöld szemekkel találkoztam szembe, gyönyörű fehér fogsorral, ami mosolygás miatt látszott, csodaszép arccal, és kócos, piszkosszőke tincsekkel. Vagy egy fejjel magasabb lehetett nálam, 18-19 év körülinek mondanám. Rózsaszín ajkait egy ezüst karika díszítette,és a pólóján keresztül is látszódtak a kidolgozott izmai. Még mielőtt teljesen idiótának néz, vagy pedig a másik eset az, hogy perverznek, ezért inkább kihúztam magam és a káprázatosan szép szemeibe néztem.

- Bocsi hogy neked mentem, nek figyeltem - mondtam mosolyogva, és ügyelve arra, hogy a hangom egyszer se remegjen meg. A szemembe nézve ő is elmosolyodott. Istenem! Ennél édesebb mosolyt még sosem láttam!

- Semmi gond - szólalt meg vakami fantasztikus hangon. De komolyan! Ebben is tökéletesnek lenni hogyan lehet? Még mindig mosolygott, ami nagyon jól állt neki. Hirtelen a kezét nyújtotta, mire én örömmel fogadtam el, és mutatkoztam be.
- Christian Collins.
- Szécsi Lorina - ráztam meg a kezét.
- Melyik járat? - kérdezte hirtelen. Gyorsan kellett reagálni, ám én teljesen a hatása alatt voltam. Hál' istennek nem vagyok az a nyökögős fajta, szóval időben összeszedtem a maradék erőmet.
- San Franciscoba megyek. Mármint egy darabig. Illetve ez se biztos - mondtam össze- vissza. Ezt jól elcsesztem. Gyenge kezdés után erős visszaesés.
- Szuper, akkor még találkozunk a repülőn - mondta mosolyogva, és az én tekintetem akaratlanul is az ajkára vándorolt, amit biztos észre is vett. Közelebb lépett és a fülembe suttogott:
- Nem kéne becsekkolni?- kérdezte, mire libabőrős lettem, és picit megfeszültem. Ijedten a fejemhez kaptam, majd gyorsan elrohantam az ellenőrző kapuk felé. Még hallottam a hátam mögül egy kis halk kacagást, mire a gyomrom görcsbe rándult. Hogyan éri el ezt nálam ennyi idő alatt? Gyorsan elintéztem mindent, és már mehettem is a repülőre. Bevallom, kicsit féltem, ugyanis még sohasem utaztam így. Mi van ha...? Áhh, inkább nem is gondolok bele.

Gyorsan leültem a helyemre, ami szerencsére az ablak mellett volt, ahonnan gyönyörű lesz a kilátás. Még volt 20 perc felszállásig, szóval kényelmesen elhelyezkedtem, és elővettem a rajzos füzetemet. Imádok rajzolni. Kikapcsol, leköt, és állítólag szépen is rajzolok. Ebben van tehetségem. Miközben firkálgattam, tekintetemmel Christ kerestem. Chris? Mióta becézem? Na jó, kezdek teljesen becsavarodni.
Mellettem egy vörös hajú, ötvenes éveiben járó hölgy ült, egyedül. Épp valamit olvasott. Még egyszer körbenéztem, hátha látom valahol Őt. Miután nem vettem észre sehol, inkább az ablakhoz fordultam, és lehunytam a szemem egy pár pillanatra. Egy ismerős, selymes hang zökkentett ki a pihenésemből.

- Elnézést hölgyem! -mondta egy elragadó mosollyal nézve a mellettem ülő vörösre - Szeretnék egy szívességet kérni. Maga mellett ül egy lány. Nézzen csak oda! Látja milyen gyönyörű? Nos, összefutottam vele még a becsekkolás előtt, és már akkor megfogott. Jó lenne most mellette ülni, mert leszállás után nem akarom nyomát veszteni. Megtenné hogy átül az én helyemre? - kérdezte a nőtől, de közben rám-rám pillantott néha. Az én arcom szerintem már felett egy enyhe piros árnyalatot, majd amikor az asszony nagylelkűen felállt, és elcsoszogott, majd annyit mondott, hogy "ezek a mai szerelmesek... Érezzétek jól magatokat galambjaim!", na akkor szerintem már teljesen vörös volt a fejem, amit a két kezembe hajtottam. Christian becsusszant mellém. Mosolyogva fordultam felé.
- Szia - mondtam, de hamar fejbevágtam volna magam a gagyi kezdésért.
- Szia - köszönt vissza vigyorogva - Egyedül mész San Franciscoba?
- Úgy tűnik - mondtam nagyot sóhajtva.
- Miért? - kérdezte, arcán egy félmosollyal. Szemei, amik most zöldnek hatottak, érdeklődve kutattak engem. A gyomromban mintha ezernyi pillangó szabadult volna el. Hihetetlenül a hatalmába kerített.
- Hát... Én... - makogtam össze- vissza, majd inkább a kezemet kezdtem el tanulmányozni.
- Hé! - mondta lágyan, majd az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet, ezzel kényszerítve,hogy a csodaszép szemeibe nézzek - Kitaláltam valamit. Játsszunk! Egyszer te kérdezel, egyszer én, és a másiknak őszintén kell válaszolnia. Mit szólsz? - kérdezte vigyorogva. Gyönyörű fehér fogai vannak. Imádom.
Az ötletére kicsit felnevettem, majd bólintottam.

- Oké, de te kezdesz!

- Áll az alku. Szóval... Hány éves vagy?

- 16. Hamarosan 17 - mondtam neki - Én jövök. Te hány éved vagy?

- 19. Hamarosan 20 - ismételte meg boldogan. Mosolyognom kellett az aranyosságán. Vele nem az volt, hogy a bunkóságával akart megszerezni, mint Levi. És ez sokkal jobban tetszett.

- Miért mész egyedül San Franciscoba? - kérdezte. Na jó. Egyszer így is úgy is el kell mondanom.

- Hosszú történet. De igazából az iskolámból mindenki utál, tanárok diákok egyaránt, a legjobb barátnőm átvert, és összeállt azokkal, akik a legjobban utálnak, a barátom megcsalt. És elegem lett ezekből. Szóval elszöktem - mondtam egy szuszra, mire csak döbbenten nézett rám.

- Húha. Te sem vagy semmi. Miért utált volna mindenki? -kérdezte, és mivel láttam rajta, hogy tényleg érdekli, folytattam.

-A szüleim elég gazdagok. Mindent megkaptam, gazdag környéken éltem. Ez másoknak már elég ellenszenves volt, így nem akartak még jobban megismerni. Na, mindegy. Én kérdezek. Mivel foglalkozol?

- Énekes vagyok - mondta mosolyogva. Tudtam!!! - Van hova menned San Franciscoba?

- Nincs. Majd kiveszek egy motel szobát, vagy valami - mondtam halkabban. Félek. Mi lesz ha nem tudom kezelni ezt az egészet? 16 vagyok!! Nem tudhatom, hogy hogyan kell megoldani ezeket így idegen városban!

- Nem akarok túl nyomulósnak tűnni... - kezdte, miközben egy féloldalas mosolyt küldött felém - De mi lenne, ha nálam laknál? Figyelj, elég nagy a házam, énekesként jól fizetnek, és egyedül élek ott. Nem muszáj most rögtön rábólintanod az ajánlatra, de gondold végig - mondta mosolyogva, majd kacsintott egyet. Az arcom valószínűleg tiszta vörös lett, de rendbe szedtem magam és válaszoltam.

- Oké. Köszönöm az ajánlatot, de még átgondolom - mondtam én is mosolyogva.

Még senki nem tett értem ilyet.
Tényleg bele fogok menni?
Nem biztos hogy jó ötlet.
Hisz még csak nem is ismerem!
Ezer kérdés cikázott a fejemben, közben pedig az igen és a nem között őrlődtem.

Szerintetek hogy dönt Lorina? Vajon tényleg megtetszett neki Chris? Nektek szimpatikus? Levi vagy Christian? :)
Mit szóltok a sztorihoz eddig? Remélem tetszik, viszont mostanság picit kevesebb rész lesz, ugyanis 22-én írásbeli vizsgám van kémiából, de utána újra itt leszek!
Addig is írjatok, szavazzatok, érezzétek jól magatokat, ne stresszeljetek sokat ;)
Puszi 😘