Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

XVI. fejezet

- Cica! - suttogta valami rekedtes hang a fülembe. Tudtam, hogy Chris az, de inkább tovább tettettem az alvást. Nem volt kedvem most hozzá. Majd ha ad egy értelmes magyarázatot, akkor beszélhetünk.

- Szépségem, tudom hogy hallasz - suttogta továbbra is a fülembe, majd beleharapott a fülcimpámba. És itt volt az a pont, amikor elárultam magam, ugyanis annyira jól esett az ajkainak puhasága, hogy beleremegtem. Chris, miután látta ezt a reakciót, hangos nevetésben tört ki.

- Gyere, lent várlak - mondta, azt magamra hagyott. Lerúgtam magamról a takarót, és az ablakomhoz léptem. Elhúztam a függönyt, és kihajoltam, mélyen beszívva a friss, reggeli levegőt.
Akkor úgy gondoltam, hogy így megyek le, ahogy vagyok, nem érdekel, Christian hogy fog látni.
Rossz döntés volt.
Amint leértem a lépcsőn, Chris odasétált hozzám, és gyönyörű, zöld szemeivel az enyémekbe nézett, amikor valami átsuhant az arcán.
Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Babám, te sírtál - nézett rám aggódva. Baszki. Nem szoktam káromkodni, de most nem tudom mi lesz. Nem fogom neki elmesélni a tegnapit. El akarom felejteni, nem akarom újra feltépni a sebeket.

- Mi? Én? Chh... Dehogy! - mondtam neki flegmán. Első hiba: stílusváltás. Második hiba: szemkontaktus kerülése. Harmadik hiba: rossz hazudós képességek. Na, ha ez az összes hiba megtalálható valakiben egy hazugság során, akkor ezt a játszmát elvesztette. Pont mint én.

- Rosszul hazudsz - nézett mélyen a szemembe. Szőke haja kócosan állt a feje tetején, zöld szemei a lelkemig hatoltak.
Gyorsan körülnéztem, hogy ne kelljen válaszolnom. Sikeresen találtam valamit, amivel talán elvonhattam volna a figyelmét. Csakhogy, úgy, ahogy hazudni se tudok, témát is rosszul terelek.

- Ohh, mi lenne ha csinálnék... Gofrit? - néztem fel rá ártatlanul pislogva.

- Nem. Mondd el mi bajod, kérlek - nézett a szemembe akaratosan, és itt telt be a pohár.

- Hogy mi a bajom? Azt kérdezed, hogy mi a franc bajom van? Szerinted mi? Az esetleg, hogy megcsókolsz, aztán egy szó nélkül lelépsz, majd este nekem kell utánam menned, valahova a világ végére egy kicseszett kocsmába, ahol ott vagy full részegen, és egy másik nőt stírölsz. Nem mellesleg, ha később megyek, már tuti mélyen benne lettetek volna a dologban. Szóval, Christian Seggfej Collins, ezek után, ha még egyszer megkérdezed, hogy mi bajom van, elküldelek a jó büdös picsába!!!- ordítottam le a fejét. Szegényt ezzel jól lesokkoltam. Észre se vettem, hogy a kis monológom közepette sírni kezdtem. Még sosem káromkodtam ennyit. Mindig is tartottam magam ahhoz, hogy képes vagyok szofisztikáltan véleményt nyilvánítani, bár az utóbbi időben tényleg jóval több olyan szó csúszott ki a számon, ami talán annyira nem helyes. Csak az a gond, hogy már nem érdekel. Elegem van azokból az emberekből, akik elítélnek bárkit is bármiért. Miért baj az, ha valaki meleg? Miért baj az, ha valaki más stílust képvisel? Miért baj az, ha egy ember nem úgy viselkedik, ahogy elvárják?  Miért kell mindenkiről egy szó nélkül véleményt alkotni?

Visszatérve rám és Chrisre, ott tartok, hogy miután leordítottam a fejét, sírva felrohantam a szobámba. Hihetetlenül megbántott, és nem értette hogy mi a bajom. Csak ültem az ágyam szélén és rázkódtam. Gondolkoznom kellett.
Miért tette ezt Chris? Csak egy csók volt. Én is visszacsókoltam. Akartam az érintését, és ezt tudta is. De ezek mellett ő lelépett, hogy valami ribivel halálra igya magát így bárban. Remek! Kezdem azt érezni, hogy túl naiv vagyok. Elhiszem, hogy ő itt a jó kisfiú, befogad, esetleg szeret? Hagyjuk már...

Gondolataimból egy kopogás zökkentett ki.

- Nem vagyok itt! - kiáltottam ki dühös, sírós hangon.

- Lor, ne csináld. Ennyire én se vagyok hülye.

- Jó! Akkor beszélgess az ajtóval, mert én NEM. VAGYOK. ITT. - mondtam, az utolsó szavakat dühösen, tagoltan.

- Cica... - mondta halkabban, és a fejét az ajtónak döntötte. Itt volt az a pont, amikor újra elkezdtem sírni.

- Lorina, ne sírj kérlek! Engedj be! - könyörgött nekem, mire eszembe jutott valami. Lassan odasétáltam az ajtóhoz, és bezártam. Chris vett egy mély levegőt. Tudom hogy most dühös. De nem én voltam olyan hülye, hogy nem nyitottam be egy ajtón, ami nem is volt bezárva.

~ Két óra múlva ~

- Lor... Lorina... Cica... Baba... Hercegnőm... Szépségem... Lor... Lorina... Életem... - hallgattam már két órája a motyogását. Az ajtóm előtt ült, ahogy hallottam, és várta, hogy beengedjem. A szavak, amiket mondott a szívemig hatoltak. Ekkor hallottam meg a telefonom pittyegését. Zavartan körbe jártam a szobámban, de nem találtam, ugyanakkor odakint Chris elhallgatott. Francba!! Fenébe már!!

- Lorina! Ki a tököm az a Manu Rios? - kérdezte dühösen. Hééé! Mi az hogy ő a dühös? Álljon meg a menet! Feltéptem az ajtót, és szembe találtam magam Chrissel. Kék szeme ridegen csillogott. Ijesztő volt, de azért nehogy már neki álljon feljebb!

- Elmondjam ki az a Manu? Tényleg? Nos, Manu az, akit tegnap este riasztottam, az éjszaka közepén, hogy jöjjön, mert vészhelyzet van, és hogy keressen meg téged. Ő vitt ahhoz a kocsmához, és ő segített téged hazaszállítani. Szóval ezek után, ne neked álljon feljebb, érted? Mert nem te sírtad át az éjszakát! - kiabáltam vele, a mai nap már másodszorra. Az arcán sok minden suhant át egyszerre. Félelem, döbbenet, bánat, sajnálat, hála, és szeret. De az utóbbiban már annyira nem vagyok biztos.

- Lor, én... - kezdte halkan, óvatosan.

- Sajnálod? Én is sajnálom, Chris - mondtam neki csalódottan. Könnyeim újra a szemembe akartam szökni, de egy erőteljes mozdulattal letöröltem onnan őket. Christian szemében láttam a megbánást. Láttam hogy sajnálja. Ő is a sírás határán állt, de nem tört meg. Csak idő kérdése, és megbocsájtok. Miért? Mert ismerem magam. Nem vagyok valami haragtartó. Sosem voltam, nem is leszek.

Este a könnyeimmel aludtam el. Collins nem próbálkozott a beszélgetésünk óta. Pedig vártam. Vártam, hogy tegyen valamit értem. Nem vagyok hálátlan. Tudom, hogy tulajdonképpen ingyenélő vagyok itt a nyakán. De most ő is hibázott.
Éjfélkor lementem a konyhába. Nem tudtam aludni. Gondoltam, senkivel sem fogok összefutni, ám amint beléptem a a gyér fénnyel megvilágított helyiségbe, fordultam is ki. Illetve, fordultam volna, ha egy erős kar meg nem ragad.

- Engedj el - sziszegtem oda neki dühösen, mivel felment bennem a pumpa.

- Nem. Addig nem amíg végig nem hallgatsz - jelentette ki a szemembe nézve. Zöld íriszei ezúttal reménnyel telve ragyogtak. Beljebb húzott a konyhába, és felültetett a konyhapultra. Mivel onnan jött a fény, Chris arca teljesen meg volt világítva.

- Cica, muszáj hogy végig hallgass! Tedd meg ezt értem! Jó? - könyörgött nekem. Chris nem szokott túl gyakran könyörögni. Egy bólintással jeleztem, hogy mondhatja, figyelek.

- Lor, én sajnálom, jó? Elcsesztem, tudom. És ezt nehéz is helyrehoznom. De hadd magyarázzam meg! Amikor megcsókoltalak... Az hihetetlen volt. Imádtam, imádtalak téged, meg az ajkaidat. Viszont akkor eszembe jutott, hogy azt kérted, lassítsunk. Azt hittem, hogy egy kanos állatnak fogsz gondolni, vagy ami még rosszabb, azt mondod, hogy te nem akarsz semmit. Én pedig szeretnék. Többet szeretnék. Ezért fogtam magam, és leléptem. Rendes, tökös férfihoz nem méltóan hulla részegre ittam magam, és a többire már nem emlékszem. De amint elmondtad... Rájöttem, hogy egy hatalmas köcsög vagyok, és nem érdemelsz meg. Lorina, én elképesztően félek, hogy elveszítelek! Már egy ideje többet érzek irántad, és a Mandula gyerek miatt is féltékeny lettem. Sajnálom. És kedvellek Lorina. Cica... Leszel a barátnőm?

________________________________________
Badumm Tschhhh!!!😂😂 Kérem a kommenteket, hogy milyen szemét vagyok, hogy itt hagytam abba😍❤ na jó, nem. Igazából szeretlek titeket, nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon ❤❤❤ köszönöm a sok sok támogatást, a kommenteket és voteokat, a 4000+ megtekintést ❤❤❤ nagyszerűek vagytok😍
Mit szóltok az új részhez?
Xx. Lilla