Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
A nagyiékhoz menet Barniék végig csesztettek és miattuk majdnem rossz helyen fordultam le és akkor jól elkeveredtünk volna. Nem hiszem el, hogy nem tudják túltenni magukat azon, hogy én,két sráccal beszélgettem. Amire így utólag visszagondolva nem is lehet azt mondani, hogy beszélgetés volt inkább amolyan válaszolok a kérdésedre, de nem többre. Na mindegy nem fontos mert valószínűleg úgysem fogunk találkozni. A gondolataimból Marci zökkentett ki ezzel a megmagyarázhatatlanul nagy baromsággal:
-Tudjátok mit, ha már amúgy sem vagytok hajlandóak beszélgetni velem, akkor inkább játszunk egy kicsit oké?! - kérdezte. Te jó ég. Most jutott eszembe, hogy egy ideje tényleg nem beszélgettünk. Meg is felvetkeztem arról, hogy csöndben vagyok.
-És mit szeretnél játszani? - kérdezte Barni, mert nem értette, hogy a 17 éves ikertestvére meg is mit szeretne játszani.
-Passz. Felelsz vagy mersz? - kezdte el mondani, és amint meghallottam meg is ráztam a fejemet. - Nemár Kinga! Úgyis olyan régen játszottunk együtt. - bevettette ellenem azt a hülye kiskutya szemét, mire én elkaptam a tekintetemet, mert tudtam, hogyha továbbra is nézem megenyhülök. Pedig kicsit sem szerettem volna velük játszani. Főleg nem felelsz vagy merszt.
-Tőlem játszhatunk. - meglepődve néztem Barnira, hogy ilyen könnyen beáll játszani. Nem igaz.
-Na Kinga? - kérdezték tőlem teljesen egyszerre, amitől egy kicsit megijedtem és egyszerre furcsa módon az jutott eszembe, hogy ezek mikor tanultam meg egyszerre beszélni.
-Na jóóóóóó! Játszok, de csak akkor, hogyha nem durvát. - adtam be végül a derekamat, mert tudtam, hogy nem hagynak addig békén amíg nem játszok velük.
-És ki kezdi? - kérdeztem, mert még mindig nem szólalt meg egyikük sem. Barni halkan röhögve megrázta a fejét miközben feleszmélt a bambulásból.
-Oké, akkor kezdem én. Kinga! Felelsz vagy mersz? - valahol legbelül tudtam, hogy egem fog először kérdezni, így nem lepődtem meg annyira.
-Felelek - válaszoltam. miközben Barni a kérdésen gondolkozott, én addig tüzetesen körbenéztem az aktuális utcán, amin éppen haladtunk. Felfedeztem egy pékséget, meg egy virágboltot és rengetek házat, amik elég magasak voltak. Biztos társasházak. Az emberek megállás nélkül mentek.És akkor. Te jó ég. Szembe jött valaki!!!!! Huhh. Nem tom ki lehetett, de baromi helyes volt! Az arca, egyszerűen tökéletes volt. Barna haja a homlokába lógott és teljesen úgy nézett ki, mintha most kelt volna fel, és a szeme. Úristen! Milyen szép barna szeme volt. Csak úgy szikrázott ahogy találkozott egy pillanatra a tekintünk. Fehér póló volt rajta, egy tépett farmer és egy fehér Convers. Olyan egyszerű, mégis dögös. A gondolataimból Barni lökött ki a kérdésével.
-Szóóóóóóval. - már rosszul kezdődik. Látom a szemében. - Melyik srác tetszett jobban a vonaton? A félénk, vagy a merész? - de kis gonosz itt valaki. Ráadásul a nevetését is alig bírta vissza tartani. Csessze meg. Legalább ha csinál egyszer valamit akkor profin csinálja.
-Hmmm. Egyik sem? - kérdeztem, mert tényleg nem értettem a kérdést.
-Naaaaaa. Kinga. Ne tagadd. - kezdett bele Marci. Nemár. Ennek soha nem lesz vége.
-Oké. Én jövök. Marci, felelsz vagy mersz? - kérdeztem arra koncentrálni, hogy még véletlenül se látszódjon rajtam, hogy terelni akarom a témát magamról.
-Merek - na jó. Kezdhetek gondolkodni valami frappánsan, de nem is kellett sokat gondolkodnom, mert közeledett felénk egy feltűnően hangos lány csapat, akiknek az élén egy igazán gyönyörű lány sétált.
-Szólítsd le azt a lányt, ott elöl! - böktem a legelső lányra, mire Marci elmosolyodott de nem mozdult. - Mondjuk még ma, mert nem igazán érünk rá. Még oda kell érni a nagyiékhoz. - Marci lazán röhögve megrázta a fejét ami azt jelenti, hogy kizökkentettem a gondolataiból, amibe nagyon belemerülhetett. Barnival végignéztük, ahogy leszólítja a lányt, ki elég lenézően nézett Marcira, aki kezdte elveszíteni a magabiztosságát. A következő dolog, amire senki nem számított, az, hogy a csaj, hangosan ismétlem, HANGOSAN elküldte Marcit melegebb éghajlatokra, csak azért mert az én drága bátyám hozzá mert szólni. Mekkora egy.......... ahhhhh. Marci szomorúan jött vissza hozzánk, mi pedig elhúzott szájjal próbáltuk megvigasztalni.
-Na tesó nincs semmi baj. Nem érdemel meg téged. - kezdte Barni, de Marci csak a fejét csóválva hangosan kezdett el röhögni. Mi Barnival összenéztünk, aztán mind a ketten Marcira, hogy ezzel meg mi történhetett.
-Ebből bazdmeg házasság lesz!!!! - röhögött tovább megállás nélkül.
-úúúúúúúú!!! Lehetek a koszorús lány??? - kezdtem el én is hülyülni és visítani.
-Nem láttatok véletlenül erre, egy ékszer üzletet? - kérdezte Marci, mi meg Barnival röhögve megráztuk a fejünket. Az út hátralévő részén végig röhögtünk és kidumáltuk Marci menyasszonyát. Amint kezdtünk elcsendesedni, nekem eszembe jutott az a helyes srác. Nem is gondoltam volna, hogy lesz közöm ahoz a sráchoz egyszer, de maikor ott sétáltunk a táskákkal meg kis bőröndökkel, nem igazán gondoltunk arra, hogy mi lesz ez után.Pedig milyen jó lett volna, hogyha legalább egy kicsit is gondolkozok rajta. Nagyon sokat megspóroltam volna magamnak ezzel. De mindegy, ami megtörtént. az megtörtént. Nem tudunk rajta változtatni. Pedig bár lehetne. Teljesen "tudatlanul" érkeztünk meg a nagyiékhoz, és enyhén túl informálva fogunk távozni onnan. Csal erről ég senki nem tud semmit. Lehet hogyha előre tudom mi vár ránk ott nem is indulok neki az útnak.
