Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Kinga:
"-Szabad? - suttogta az ajkaimra." Nem tudtam szóhoz jutni. Tetszett a közelsége, viszont valami vissza tartott. Megcsalt. Az agyam azt mondja, hogy ne, viszont a szívem az ellenkezőjét súgja. Remélem jól döntöttem. Aprót bólintottam, ajkaink pedig össze forrtak. Kellemes érzés töltött el. Viszont rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem Mátét. Most nagyon genya vagyok. Itt csókolózok vele, közben pedig Balázs jár a fejemben. Tiszta ribi. Lassan már saját magamon röhögök. Hogy lehetek ilyen? Kell egyáltalán nekem ez? Megéri? Közben Máté elhúzódott tőlem és mosolyogva nézett a szemembe.
-Őhhmm. Nekem most mennem kell. - nyögtem ki, és sarkon fordultam.
-De....De, hova mész? Mit csináltam? Baszki. - hallottam magam mögött Máté szomorú hangját. Gondolkoznom kell. Elindultam haza felé. Hat ott maradok lehet, hogy olyat csinálok amit megbánnék. Lehet, hogy újra össze jöttem volna Mátéval. Pedig nem szeretem. Csak azért éreztem iránta valamit, mert el leptek az emlékek. Nem lehet. Csak azért volt jó, mert a régi emlékeket idézte fel bennem. Jó érzéssel töltött el addig, amíg rá nem jöttem, hogy a múltban élek. Most jött el az az idő, hogy vissza jöjjek a valóságba. Nem szabad eltérnem a célomtól. Miközben sétáltam végig a lábamat nézegettem. Amikor felemeltem a fejemet, megláttam Grétát. Miért kell mindig elcsesznem mindent? Szerintem nem is ismert volna fel. Felém közeledett, viszont én nem álltam meg. Így utánam futott.
-Kingaaa. Miért nem álltál meg? Itt kiabálok már mióta. - röhögte el magát, miközben lihegve felvette a tempómat. Amióta elkezdődött a suli, próbálkozik. Mindig megpróbál megállítani beszélgetni. Persze én mindig lepattintottam. Most viszont nem tudok elmenekülni.
-Szia. - mondtam közömbösen.
-Mizu? Régen beszéltünk. Milyen volt a tavaszi szüneted? Biztos húzós heted lehetett, mert soha nem értél rá. - mondta olyan hangon, mintha meg lenne sértődve. Pedig szerintem nagyon is boldog volt.
-Hát jah. Sok dolgom volt. És most sem érek rá. - mondtam lazán és felgyorsítottam a lépéseimet.
-Kinga. Mi a bajod velem? Állandóan kerülsz. Az az érzésem, hogy nem akarsz velem beszélgetni. - mondta értetlenkedve. Csodálkozol hülye?
-Jó megérzéseid vannak. Mondtam már? - kérdeztem fél vállról.
-Köszi........Tessék? A-akkor igaz? Tényleg nem akarsz velem beszélni? - kérdezte szomorúan. Ennyi. Felment bennem a pumpa és nem bírtam tovább.
-Még csodálkozol basszus? He? a tavaszi szünetben szakítottatok Márkóval és rám fogtad, hogy biztos velem csalt meg. Aztán azt mondtad, hogy hazudok. Nem hittél nekem. Bemeséltél magadnak egy akkora baromságot, mint még senki, és el is hitted, hogy így van. Senkire nem figyeltél, ráadásul azt mondtad, hogy ne keresselek. Erre itt futkosol utánam, hogy beszéljünk meg minden. Ezek után, nem vagyok hajlandó beszélni veled. Nekem nem kell ilyen barátnő. - mondtam az egészet Gréta arcába, és komolyan mondom, megkönnyebbültem amikor befejeztem. Már majdnem megsajnáltam, olyan szánalmasan nézett rám, aztán mégsem.
