Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Kinga:
El sem hiszem, hogy anyámék ezt tették. Már legalább két órája el vannak. Remélem nincs semmi baj. Olyan egyedül érzem magam. Jó. Volt már olyan, hogy egyedül voltam itthon de akkor tudtam, hogy valamikor haza ér valaki. De most? Mintha kitéptek volna valamit a mellkasomból. Jelenleg is azon gondolkozom, hogy a szívem volt-e az, vagy csak a tüdőm. Mert őszintén szólva, hol a mellkasom szúr és kapkodom a levegőt, hol pedig a szívem körül szúr. Fáj, hogy elmentek. Haragszom anyáékra, hogy elvitték őket. Semmi gond nem volt velük. Barninak igaza volt. Ez csak egy indok volt arra, hogy elpaterolják őket. Szőrnyű. Neki álltam tanulni, amikor rezegni kezdett a telóm. Máté.
Buzeráns: Szia. Lenne kedved megint sétálni egyet? Mint a múltkor? - kérdezte én meg vigyorogni kezdtem. Egyszerre válaszoltam.
Csillámpóni: Rendben. Úgy mint a múltkor. Mire érsz ide?
Buzeráns: Igazából itt állok a kapuban. - amikor elolvastam felálltam a kanapéról és kinéztem az ablakon. Valóban ott állt és engem nézett mosolyogva. Vissza mosolyogtam, majd elmentem felvenni a cipőmet. Bele néztem utoljára az előszoba tükörbe, majd kiléptem az ajtón. Kimentem a kapun, Máté pedig szorosan megölelt. Okéé.
-Szia. Annyira hiányoztál. - mondta és megpuszilta az arcomat.
-Te is nekem. Régen találkoztunk. - mondtam és megböktem a vállát.
-Jah. Bocsi. Dolgom volt. - húzta el a száját és a tarkóját vakargatta.
-8 napig? - kérdeztem tőle röhögve, mire még kellemetlenebbül érezte magát, úgyhogy hagytam a szívatását.-És mizu? Mikor lesz újra meccsetek? - oldom a hangulatot. Lehet látni?
-Köszi minden rendben. Veled? Igazából nem tudom, hogy mikor lesz meccs mert azóta edzés sem volt. - mondta és megint elhúzta a száját.
-Majd szólj és akkor megint nem megyek el. - mondtam és rá kacsintottam. Felröhögött, majd mélyen a szemembe nézett. Egyre közelebb jött. Szeme a számról vissza vándorolt a szememhez, majd vissza. És ezt legalább háromszor megismételte.
-Szabad? - suttogta az ajkaimra.
Barni:
-Renden emberek. SORBA ÁLLNI!!! Két új ember tisztel meg minket jelenlétével. Ne csesztessék annyira őket. Bemutatni nem fogom őket, mert most nincs kedvem hozzá. - kiabált egy olyan 40 év körüli pasi. Amikor elhangzott az utolsó mondat mindenki jót röhögött. Hah. De vicces itt valaki. Bekente magát nevet géllel? -Akkor emberek a szokásos 3 körrel kezdünk. - fejezte be, majd mindenki tisztelgett egyet.
-Uram, igen. Uram. - kántálták egyszerre. Mi Marcival csak össze néztünk. Hova kerültünk mi? És akkor elkezdtünk futni. Az volt a legfurább, hogy nem össze vissza, hanem rendezetten egy sorban. Az első körön még zavart, aztán hozzá szoktam. Tetszik ez a fegyelem. Amikor befejeztük a köröket, mindenki fogta az oldalát. Én is szuszogtam, de gyorsan megnyugtattam magam, hogy ne látszódjon, hogy megártott nekem. A Parancsnok oda lépett hozzánk, és a többiek jobban lihegni kezdtek, majd szép lassan helyre hozták magukat.
