Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
"Szeretném ha tudnád, hogy még mindig szeretlek, és szeretni is foglak."
Nem voltam képes agyilag felfogni, hogy ezt tényleg leírta. Még mindig szeret. Most, így hirtelen, nem tudom, hogy mit érzek iránta. Ránéztem a levél aljára, és amikor megláttam a nevet, újra könnybe lábadt a szemem. nem a szomorúság miatt. Örömkönnyek voltak. Még szeret."
Kinga:
Már legalább 10 perce ott állok a szobában, a már bepakolt bőröndöm mellett, és nézem a levelet. Újra és újra elolvasom, és gondolkodom rajta, hogy miért csak most írja. Minden egyes alkalommal rásandítok az aláírásra, nem tűnt-e még el. Ott volt, mindig. Máté. Ott díszelgett az ő csálé betűivel. Feltétlenül muszáj volt ezt?
-Kinga. Kész vagy már? Mennünk kéne. - jött be kopogás nélkül a szobába Marci, és amikor meglátta a kezemben a levelet, gyanakodva méregetett. - Az meg mi? - kérdezte. Becsúsztattam a papír darabot a ruháim közé, és csak utána néztem fel a bátyámra.
-A nagyi levelei közül, ez tetszett a legjobban. - mondtam egyszerűen, mire ő csak bólintott.
-Remélem tudod, hogy ebben a pár napban, nagyon hanyagoltál minket. Alig hallottunk rólad. Minden, rendben van? - kérdezte. Nem bírtam tovább. Közben Barni is bejött, hogy mit szarakodunk már eddig. Elmondtam nekik mindent. Fura. Szép csendben hallgatták végig az egészet. Amikor befejeztem, csak össze néztek, és aprót bólintottak. Barni megfogta a bőröndömet, Marci pedig felrángatott az ágyról.
-Tudod,......ebben az a jó, hogy legalább nem kell megvernünk, amikor megbánt. - mondta Barni, miközben lefelé mentünk. Ezen nem tudtam nem nevetni. nekik persze, hogy jó, ha én szingli vagyok. Nekem annyira már nem, de az nekik mit számít. Semmit. Elbúcsúztunk nagyiéktól, és elindultunk a kocsi felé. Felnéztem az utca végére, és a sarokban megláttam egy srácot. Minket nézett. Egyszerre Balázs jutott eszembe. Ott találkoztunk másodszorra.
-Akkor, indulatúnk? - kérdezte apa, mire mi mind bólintottunk. Túl sok volt az információ. A nagyiék.
-Nem a nagyi levele volt. Igaz? - suttogta hirtelen Marci a fülembe, mire én vigyorogni kezdtem.
-Arról, mér nem kell tudnod. - mondtam titokzatosan, amire csak elhúzta a száját. Az út további része csöndben telt. Szerintem mindenki elmélkedett. Most szombat van. Hétfőn pedig suli. Gréta pedig ott lesz. Nem szeretnék többet vele lenni. Általánosban, legjobb barátok voltunk. Gimiben, már nem. Mind a ketten a Kossuth Lajos Gimnáziumot jelöltük meg. Tudom, hogy próbálkozni fog azzal, hogy kibéküljünk. Eddig mindig megbocsájtottam neki. Most valahogy nem megy. Túlságosan is nagyot hibázott azzal, hogy azt hitte, hogy velem csalja meg Márkó. Miért van az, hogy mindig azoktól kapod a legnagyobb pofonokat, akik a legközelebb állnak hozzád? A gondolataimból, rezgő telefonom lökött ki. Feloldottam, és megnéztem, hogy ki az. Gréta.
