Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
A szobából kilépve a lépcső iránybába fordultam és egyszerre utánnam nyílt a többiek ajtaja is. Leértünka konyhába, ahol megcsapott a finom illatok áradata. Leültem a már megterített asztalhoz és körbenéztem a szépen kidekorált étkező részen. A falon felszegezve felfedeztem egy polcot amin vázák ezrei sorakoztak. Mind nagyon réginek tűntek. Volt ott egy szekrény, a vázákkal teli polcal szemben lévő falnál. Ott állt egyedül. Csak a tartalma adta neki a társaságot semmi más. Az üveg ajtókon át látni lehetett egy lepke gyüjteményt. Bevallom, nem igazán értek a lepkékhez, de annyit elmondhatok azokról a lepkékről amik a szekrényben voltak, hogy egyszerüen csodálatossak. Nagyi lépett be az étkezőbe, kezében a leendő ebéddel.
-Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem és kezdtem volna feltápászkodni amikor a nagyi odajött hozzám, visszanyomott a székre és csak ennyit mondott:
-Ne, kell drágaságom. Ti csak üljetek le, hiszen pihenni jöttetek szerény otthonunkba. Nem igaz? - a hangja. Nagyon durva. Nem tudom. Mindenki látta a Jancsi és Juliskát? Na a nagymamámnak pont olyan hangja volt mint a boszorkánynak a meséből, a mézeskalács házában. Valaki tudja, hogy mit kell csinálni boszorkánytámadás esetén? Hahoooooooo.
-De persze nagyi. Biztos, hogy nem kell segíteni? Mert én, vagyishát mi - néztem a fiúkra sokatmondóan - nagyon szívessen segítünk. - kezdtem, de megse várta, hogy egyáltalán befejezzem a mondatomat, kiment és behozta a többi kaját. Elkezdtünk megebédelni s olyan feszült volt a hangulat köztünk, hogy szinte vágni lehetett volna. Minden egyes alkalommal, amikor a villa meg a kés karcolva és csikorogva összeért Barninak megfeszültek mellettem az izmai és ugrásra készen várta, hogy mikor kell futni. Ilyet még én sem éreztem a nagyiéknál. Mondjuk lehet, hogy azért mert akkor anyáék is ott voltak és ők soha nem hagytak minket egyedül a nagyiékkal. Elég furcsa volt. Nagyapa egész ebéd alatt engem fürkészett. Mindha belelátna a lelkembe vagy minimum hallaná, hogy mire gondolok. Biztos nekik is új volt ez az egész mert tényleg nagyon régen nem láttak minket és ez visszafele is ugyan így van. Egyik családi eseményre sem jöttek el, pedig anya állítása szerint mindegyikre küldtek meghívót.
-Köszönöm szépen finom volt. - kezdtem felálni. - Nagyi! Kaphatnék egy rongyot meg tisztítószert? - kérdeztem egy kicsit félénken, mert nem akartam, hogy azt higgye nem szeretek itt lenni. Nem szeretném megbántani őket tényleg.
-Persze kicsim. Mingyárt hozom is. Egy kicsit poros a szoba ugye? - kérdezte mosolyogva miközben engem fürkészett a tekintetével.
-Hát úgy gondoltam, hogy ha már itt leszünk a szünetben, akkor egy kicsit otthonossabbá teszem a szobát. - mondtam egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra, hogy a nagyi nehogy észrevegye mennyire nem akarok itt lenni. Amint befejeztem a nagyi mosolyogva felállt hozott egy kis tálat amiben volt egy rongy, ami egy itt-ott szakatt volt de a célnak teljesen megfelelt. Közben Barniék is megköszönték és kimentek az udvarra körülnézni. Nagyiékat otthagyva az étkezőben felmentem a szobába, hogy egy kis életet leheljek bele hamár itt vagyunk. Fintorogva kinyitottam a szekrény ajtaját és elkeztem kitörölni belőle a pókhálót. Kerek fél óra alatt teljesen kész voltam a szekrénnyel, úgyhogy elkezdtem bepakolni a ruháimat, amikor nagy kiabálást hallottam az udvarrol a nyitott ablakon keresztül. Egyszerre odaszaladtam, hogy megnézzem mégis mi történhetett és akkor megláttam, hogy nagyapa torkaszakdtából kiabál valamit, Barni megy Marci pedig az udvar vége felé futnak előle. Azt amit nagyapa kiabált nem igazán lehetett érteni mert összefolytak a szavak. Körbenéztem az udvaron mégis mit cseszhettel el a fiúk, hogy így kiakadt rájuk az öreg. A kert végében volt egy összekábált kis ház, amiben gondolom a kerthez való eszközöket tartotta a nagyi. A szomszéd fala mellett és a ház oldalánál gyönyörű rózsabokrok nyíltak. Ha az ember csak a virágok illatára öszpontosít, akkor csodálatos illatuk van. Te jó ég. Észrevettem. El is felejtettem, hogy nagyapáéknak van egy puli kutyájuk, aki elég öreg már. Bodri asszem.Már annyira nem emlékszem a nevére, de abban biztos vagyok, hogy a két félőrűlt megtalálta a sövényvágó ollókkal eggyütt. A kutyának úgy volt levágva a szőre mint ahogy az uszkároknak szokták. A gondolataimat nagyapa hangos nevetése szakította félbe. Nagyapa komolyan nevet? És milyen jól esik neki ennyi év után. Egyszerüen jó volt nézni. PLUCCCCSS. Huh valami nagyot placcsant. Nagyira néztem, aki hirtelen íjedtében a szája elé kapta a kezét, így én is nagyon megíjedtem és mivel a kert végét nem lehetett az ablakból látni, ezért lefutottam a lépcsőn, ki a kertbe. És akkor megláttam, hogy a két idióta bátyám beleesett a szartárolóba. Pfujjj de büdös. Nagy nehezen felálltak és amint megláttam őket engem is ugyan úgy elkapott a nevethetnékem és ugyan olyan hangossan kezdtem el nevetni mint ahogy pár percel ezelött nagyapa tette. Nekem is nagyon jól esett. Tiszta szar volt mind a kettő, tetőtől talpig és ahogy láttam rajtuk pont úgy estek, hogy telibe bele fejjel.
-Legalább a szátokat becsuktátok? - kérdeztem visszatartva a nevetésemet ami megint majdnem előtört.
-Kingaaaaa!! - kezdett el Marci nyájassan beszélni és közeledni felém. - Ugye tudod, hogy én nagyon szeretlek téged? Gyere ölelt meg a bátyádat! - pont elugrottam előle, így nem tudott elkapni. Csak ebben az a legrosszabb, hogy ők ketten vannak én meg egyedül. Kell csinálnom magamnak egy klónozott hasommást magamról, így talán lenne valami esélyem ellenük. Ahogy gondoltam sarokba szorítottak és mind a ketten addig ölelgettek, míg én is olyan szaros nem lettem mint ők. Éljenek a szarembere!!! Ki van velünk? Még van bőven szar. Mindenkinek kellően jut.
-Na jólvan gyerekek menjetek be zuhanyozni, mert iszonyúan büdössek vagytok! - kezdett el minket terelgetni a nagyi tisztes távolságból, mint ahogy a birkákat szokták. Király. Nem elég, hogy tiszta szar vagyok, de még birkának is néznek.
-Nagyi. Te nem kérsz esetleg egy jó nagy ölelést? - kérdeztem még mindig röhögve és kitárt karral megintultam a nagyi felé, aki lendületből idegessen rányúlt a kezemre, hátrafeszítette, nekinyomta a gerincemnek a lábamat kigáncsolva pedig leterített a földre.Mind ezt kerek két másodperc alatt. Felált és ott hagyott a földön, mint aki jól végezte dolgát. Megsemmisülve néztem fel a fiúkra, akkik tátott szájjal nézték végig az egészet.
-Mi a szar volt ez? - bukott ki a kérdés szinte egyszerre mind a hármunkból.
-Mióta tud a nagyi kungfuzni? - kérdeztem egy kicsit viccesre véve a figurát, mert elég bénán álltunk ott. Vagyishát csak ők álltak ott, mert én még minig a hason fekve feküdtem a földön. Nagy nehezen feltápászkodtam és bementem a házba, fel a szobába. Annyi szerencsénk volt, hogy mindegyik szobához külön tartozott egy kisebb fürdő szoba, így mind egyszerre tudtunk megfürödni. Természetesen külön zuhanyzóban és külön szobában. Nem félre érteni. Fáradtan és még enyhén szagossan huppantam bele az ágyamba és a mai napon kezdtem el gondolkodni, miközben a repedezett plafont pámultam. És akkor a szekrényből hallottam valami reccsenést. Elősször azt gondoltam biztos patkány, de aztán rájöttem, hogy ma már egyszer kitakarítottam, úgyhogy nem lehet benne patkány. Felálltam és kinyitottam a szekrény ajtaját. A legalsó résznél elcsúszott a szekrény. Biztos a ruháim súlya miatt. Már éppen próbáltam volna visszarakni, amikor az egész deszka a kezemben maradt. Olyasmire bukkantam, amire nem mindenki akadna rá a nagymamája szekrényének az aljában. Olyan érzés keltett hatalmába, mintha egy rejtélynek a legelejére csöppentem volna hirtelen. Egy olyan könyvnek az első oldalaira, aminek nem is gondolnád, hogy mi lesz a vége.Huh. Nem hiszem el.
