Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Balázs:
Fájdalom. Ismerős egy érzés éé hát nem nagyon kedveljük egymást. Bocsánat, helyesbítek, csak ő szeret engem, mert előszeretettel támad meg minden este. Rémálmok gyötörnek már egy pár éve........azóta. A tegnapi Kingás ügy nagyon felzaklatott, így nem csak egy rémálom találtmeg, hanem egyszerre kettő. Méghozzá felváltva. Egyszer 12 éves vagyok és a kocsiban ülök, a másik meg végig futtatja a tegnap délutánt, csak sokkal durvábban. Az előbbi rémálomnk is van előzménye. Nemcsak az agyam szüleménye, ami szünni nem múló fájdalommal gyötör, hanem pusztán egy szörnyű emlék, amire nem szívesen emlékezem vissza. 3 évvel ezelött, ősszel, anyával és apával mentünk hazafelé a nagymamáméktól. Nem történt volna, ha.............ha az az őrült barom..... agrrrrrr...... nem jön be a mi sávunkba. Ha én nem beszélek apához. Ha nem kezdem el mesélni a programokat a suliból, akkor............talán még ma is élne. Eltereltem a figyelmét az útról, így túl későn vette észre a közeledő autót. És akkor BUMMM!!! A két autó óriási csattanással ütközött egymásnak. Mind a két járgány úgy nézett ki, mint az az autó, amit épp a roncstelep zúzójából hoztak ki. Anya és én túléltük. Anukámnak eltörött a jobb lába, meg a bal keze. Nekem nem történt semmi bajom, csak kisebb nagyobb horzsolások vannak a testemen. Anya szerint ajándék az, hogy nekem nem lett semmi bajom. Szerintem nem. Inkább átoknak nevezném. Az, hogy végignéztem, ahogy anyukám szenved, én meg nem tudom mit csináljak, hogy ne fáljon neki annyira. Nem akartam erre a pár évre emlékezni. Legszivesebben én is meghaltam volna apámmal, akkor este. De nem, nekem élnem kellett és minden egyes napot szenvedéssel és azzal a nyomorult érzéssel lennem, hogy egyedül vagyok és nem számíthatok senkire. Hogy nincs senkim. Király. Jó, ha az ember ilyen gondolatokkal meg emlékekkel kel fel reggel. Gyors felöltöztem és megpróbáltam nem ujra meg ujra végigjátszani a fejemben a tegnapi nap eseményeit. Hát mondhatni nem igazán jött össze. Most, hogy teljesen felkeltem, az emlékek csak úgy záporoztak. Lementem a konyhába és nem találtam senkit. Ezek szerint anya már elment dolgozni. Király. Sokkal jobban érzem magam, ha anya nem látja azt ahogy szenvedek. Meghát ismerem, és biztos vagyok abban, hogy megkérdezné milyen volt a tegnapi nap. Sőt az is biztos, hogy azt is megemlítené, hogy tegnap eléggé hangossan halgadtam a zenét. Erre ugye az ember egyszerre azt vágja rá, hogy olyan kedvem van, csakhogy anya ismeri a zenei ízlésemet és én egyáltalán nem szeretem az AC/DC-t. Úgyhogy itt már bukta utcás volt az egész. Este viszont amikor megjön, nem fogok tudni elmenekülni előle. Meghát úgyis megtalál, hogyha elbújok.
Kinga:
Reggel kiszáradt torokkal és szájjal, meg persze dagadtra sírt szemmel ébredtem. Észre sem vettem, hogy ennyire elaludtam. Viszont nagyon kipihentnek éreztem magam. Próbáltam nem Balázsra gondolni, csak ez abban nehezítette meg a dolgomat, hogy hiába akartam arra az idióta vigyorra gondolni, azok a szomorú szemek amiket tegnap láttam, valahogy elhomályosították az emlékeimet. Csak ültem az ágyamon és azon gondolkoztam vissza idézve a tegnap estét, hogy vajon, hol ment el a kedve az egésztől. Szóval. Amikor jöttünk le, més semmi baja nem volt. Sőt,ott még mosolygott is. Aztán amikor ideértünk a ház elé, akkor is csak értetlenséget és enyhe félelmet láttam az arcán. Ám amikor a drága bátyáim ordítozva kijöttek, akkor enyhe meglepődés futott végig az arcán, aztán mintha átváltott volna szép lassan dühre. Majd csak az után lett szomorú, hogy Barniék be mentek. Ahhh. Valahogy nem akar össze állni a kép. Olyan mint egy kirakós, aminek csak a fele van meg, mert a másik felét elvitte valaki. A lehető leglasabban öltöztem fel, mert nem igazán szerettem volna a tesóimmal találkozni. Nem akartam, hogy elkezdjenek kérdezősködni. Még indig csiga lassúsággal botorkáltam le a lépcsőn. A fiúk már bennt ültek az étkezőben és javában ették a rántottájukat. Amikor megláttek csak biccentettek, mert mind a kettőnek tele volt a szája kajával. Én is bólintottam nekik és megcsináltam a saját reggelimet. Magyarán mondva sütöttem magamnak is tojást. Amikor végeztem leültem velük szemben.
-Nagyiék? - kérdeztem mert eléggé fura volt, hogy ma reggel sincsenek itthon.
-Megint kimentek a piacra és állításuk szerint egész nap kinnt kell lenniük, mert az amit szeretnének nagyon messze van. - nézett fel a tányérjából Marci és a reakciómat kezdte értelmezni. Én csak elhúztam a mondat végén a számat és elmélyülten tanulmányoztam az asztalt.
-Nem gondoljátok, hogy direkt csinálják ezt? Csak azért, hogy ne kelljen a kelleténél is több időt tölteniük velünk?! - mondtam ki azt amit gondoltam, mert ez kezdett tényleg nagyon gyanús lenni.
-Hugi. Asszed, mi nem gondoltunk erre? - Kérdezte Marci pimasz mosollyal az arcán. - Igazából minket annyira nem zavar, mert úgyis kelleetlenül érezzük magunkat az ő társaságukban és szerintem ez visszafele is ugyan így van. Nincsenek hozzánk szokva. - Fejezte be végül, mire én csak bólintottam. Teljesen eggyet értek vele.
-Igazad van. Jó ez így. - nem igazán tudtam rájuk figyelni többet, mert a gondolataim is mét Balázsra és a furcsa viselkedésére irányult. - Figyi? Ha már egyedül vagyunk itthon, akkor és elmegyek egy kicsit sétálni. Kéne egy új környezet. - az utolsó mondatnál körbe mitattam, ők pedig bólintottak. Fogtam elmosogattam a tányéromat, eltörölgettem és vissza raktam a helyére. Felvettem az előszobában a cipőmet és kiléptem a napfénybe. Csak mentem a fejem után. Nem igazán figyeltem a környezetre, mert belemerültem a gonolataimba. Mire észbe kaptam egy parkab találtam magam. Fogtam és leültem az első padra, amit találtam, felhúztam a lábaimat és belefúrtam az arcomat a térdembe. Nagyon elkalandoztam, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki rázza a vállamat. És amikor felnéztem nem hittem a szememnek.
