Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mért pont most?
Balázs:
Amikor megláttam a bakancsokat, nem hittem a szememnek. Aztán meghallottam anyán édes hangját a konyhából. Majd az idegen dörgő hangját is. Egyszerre felismertem. Hát persze. Tavasszal, még ebben a nagy melegben, ki más hordana, acélbetétes téli bakancsot, aminek bűzét ide érzem, mint a bátyám. Ábel. Bementem a konyhába és megláttam őt. Ott ült az asztalnál, anyával szemben. A kezem egyszerre ökölbe szorult amint megláttam.
-Te meg mit keresel itt? – kérdeztem, kicsit sem leplezve az indulatomat.
-Nyugi öcsi. Nincs semmi gáz. Csak egyszerűen régen láttalak titeket és gondoltam mind a ketten örülnétek, hogyha meglátogatnálak titeket. De ezek szerint csak anya örül nekem. – a mondandója végén játékosan elhúzta a száját, csak, hogy tovább hergeljen. Tudja, hogy utálom, amikor ezt csinálja, de most az egyszer ki kell bírnom, hogy nem essek neki és verjem a fejét addig, amíg a saját anyja sem ismeri fel.
-Egyáltalán nem vagyok nyugodt. Nem Kellett volna meglátogatnod minket. El voltunk nélküled eddig is és ezután sincs szükségünk rád. Úgyhogy, most, hogy mindent megbeszéltünk a kár mehetnél is. – miért pont most kell elbasznia a kedvem? Miért pont most?
-Kisfiam. Ábel nálunk marad egy ideig, mert jelenleg nincs hol laknia. – anya megpróbált csitítani. Hozzám lépett és elkezdte simogatni a vállam.
-Akkor adjál, neki pénzt aztán keressen valami albérletet vagy mit tom én. –itt anya szemébe néztem és láttam, hogy szeretné, hogyha megérteném, de én ebben az esetben semmit sem akartam megérteni. Odafordultam a bátyámhoz és folytattam. – Kereshetnél valami munkát. Úgyis olyan semmire kellő életet éltél eddig. Jó lenne, ha az csinálnád, mint minden kordbeli. Magyarán mondva, csakhogy előbb megértsd, és végre békén hagyjál minket, HÚZZÁL EL DOLGOZNI A PICS*BA!!!! – a mondat utolsó részét, szó szerint bele fröcsögtem az arcába és asszem le is köptem közben. Ennyit az etikettről. Na, mindegy.
-Balázs. Ne beszélj így a testvéreddel. – anya még mindig nyugtatni próbált. Nem értem miért engedte be ezt a szemétládát a házba, amikor tudta, hogy hamarosan hazajövök, és akkor balhézni fogok. Miatta. Ábelra néztem és láttam, hogy szomorúság fut végig az arcán. Csak színészkedik. Mindig ezt csinálta. Már akkor elkezdte ezt, amikor kicsik voltunk. Meglágyította anya szívét és helyette, engem csesztek le.
-Mindegy anya. Nem kell megvédened.
-Most már mindegy úgy is ezt csinálta egész idő alatt. – közbe vágtam, mert nem akartam, hogy sajnáltatni kezdje magát itt előttem.
-Csak, hogy tudd öcsi, minden nap gondoltam rátok.
-A baleset napján is? Apa halálának a napján? Vagy akkor, amikor anya kórházban lábadozott? Vagy esetleg apa temetésén? Ahová bég oda sem dugtad a mocskos képedet? Gondoltál ránk mi? Most te komolyan azt akarod, hogy elhiggyem ezt? A francokat gondoltál ránk. Csak most jelenleg nem állsz úgy anyagilag, hogy folytasd az utat. – még mindig nem tudtam lenyugodni. Mi a szar az, hogy mindig gondolt ránk? Ez hülye? Vagy agyi fogyatékos? Mert szerintem mind a kettő.
-Igen. – lehajtotta a fejét, és látszólag elsajnálta magát. Nem voltam olyan lelki állapotban, hogy felfogjam mit is mondott.
-Mire mondod, hogy igen drágám? – anya még mindig olyan nyugtató hangon duruzsolt, hogy azt hiszem, mindjárt szétrobbanok.
-Hát arra, amit az öcsém mondott. – fordult anya felé. Végre levette rólam a szemét, én meg szép lassan, kifújtam az addig bent tartott levegőt.
-Mégis melyik részére? – anya még mindig értetlenséget szimulált, pedig tudtam, hogy ő is tudja, melyikre céloz. Csak az ő szavait szeretné hallani, amikor kimondja.
-A végére. – anyának lejöttek a könnyei. Egyszerre oda léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Amikor éreztem, hogy végre megnyugodott egy kicsit, én is teljesen felfogtam, hogy mit is mondott a kis Ábika. Elhomályosult a szemem és hirtelen az agyam is kikapcsolt. Olyat tettem, amit soha életemben nem fogok megbánni. Talán azt, hogy nem előbb tettem meg.
Marci:
Amikor este Kinga átjött hozzám, hogy segítség kell, nem is tudtam először, hogy mit is kéne neki segíteni. Aztán, amikor átmentünk a szobájába és megláttam a földön a töménytelen papír mennyiséget, kezdtem félni, hogy mire is bukkant rá a húgom. Elkezdte mutogatni nekem a papírokat, meg az alaprajzokat és annyira beleélte magát, mint még soha semmibe. Szépen külön válogattunk mindent. Enyém a matematikai rész. Az terület, kerület és a többi szám. Kinga intézi a földrajzi részt, Barninak meg marad kémia. Kinga felállt és elindult az ajtó felé.
-Mégis hova mész? – kérdezem.
-Felkeltem Barnit, csakhogy ne maradjon semmi rejtély holnapra. – kacsintott, majd kinyitotta az ajtót és kiment. Kb 5 pert elteltével, az ikrem társaságában jött vissza. Mindannyian neki álltunk a saját dolgunknak. Barni éppen szónoklatosan, próbálja ecsetelni a felfedezését, amikor valaki kopogott az ajtón. Vajon ki lehet az? Elkezdtük elpakolni a cuccokat.
-Ki az? – ezt Kinga kérdezte. Mégiscsak az ő szobája. Nekünk itt sem kéne lennünk.
-A nagyapád. – ezt tök úgy mondta, mintha a StarWars-ban lennénk, annál a jelenetnél, amikor Dártvödör, elmondja Luke-nak, hogy ő az apja. Akaratlanul is elröhögtem magam, amikor erre gondoltam. Kinga szúrós pillantásával próbált elhallgattatni, de akár mennyire próbáltam nem rá gondolni, csak ez jutott az eszembe.
-Te meg min röhögsz? – suttogta nekem Barni.
-Luke, az apád vagyok. – suttogtam vissza, mire ő is elkezdett nevetni.
.Kinga. Jól hallom, hogy nem vagy egyedül? Ki van nálad? Csak nem egy fiú? Mert akkor...... - Kinga nem hagyta hogy befejezze.
-Nem nagyapa. Barniék jöttek át, hogy megbeszéljük a mai napot, mivel nem találkoztunk egész nap.
-Jó rendben. De ne maradjatok fen sokáig, és a lehet, akkor egy kicsivel hallkabra vegyétek a hangotokat, mert én aludni szeretnék.
-Oké. Aludj jól. – ezt még mindig Kinga mondta.
-Ti is. – mondta és elindult. Még hallottuk, amikor lement a lépcsőn, és utoljára, akkor hallottuk megint, amikor nagy hanggal bevágódott a háló ajtaja.
-Ezt megúsztuk. – mindannyian fellélegeztünk és én mér kezdtem volna újra előpakolni, de Kinga megállított.
-Majd holnap befejezzük. Most viszont menjünk aludni, mert hulla fáradt vagyok és szerintem ti is így vagytok vele. – mondta és megdörzsölte közben a szemét, majd ásított is, csak, hogy hatásosabb legyen.
-Ahogy akarod húgi. Jó éjt. – mondtam és oda léptem hozzá, majd hasonló puszit nyomtam az arcára, amit ma én is kaptam tőle. Erre ő csak felkuncogott. Barni is adott neki egyet, majd megindult utánam.
-Hát akkor, aludj jól tesó. – mondtam, majd lepacsiztam Barnival.
-Dettó. – mondta és bement a szobájába. Én is így tettem. Befeküdtem az ágyamba, és egyszerre elnyomott az álom.
