Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

2. fejezet

Nála...

- Hazavigyelek?- suttogta Cameron.

- Nem szeretnék hazamenni... Inkább igyunk valamit- vetettem fel hirtelen ötletemet. Az arcát figyeltem, miközben beszéltem. Először meglepődött, de aztán teljesen megváltozott az arckifejezése. Vad és szexi lett.

- Van egy király hely nem messze. Elviszlek oda- mosolygott kajánul és megfogta csuklómat.

Normális esetben nemet mondtam volna, de most rávágtam, hogy oksi és siettünk ki a kocsijához. Méretes fekete Audi... mit is várhattam volna?! Beültünk. Kényelmes volt és amúgy tetszett ez az egész.

- Ezt meg tudnám szokni.- dőltem hátra. Rám nézett és féloldalasan elmosolyodott. Alsó ajkamba haraptam, hogy ne jelentsem ki ott helyben, hogy megőrülök a látványától. Ahogy észleltem a számat figyelte. Jól van akkor... Én se vagyok közömbös neki. Ez az! Nagy nehezen összeszedte magát és elindultunk.  Lehet több kedvem lenne csak vele lenni, mint inni, de nem baj. Körülbelül két utcával mentünk odébb, mikor megállt. Pedig ez csak egy elhagyatott hely volt. Semmi jele nem volt egy nagyon jó szórakozóhelynek se.  Behúzta a kéziféket, majd rám pillantott.  Várt egy kicsit.

- Biztos, hogy inni szeretnénk? Ne menjünk inkább hozzám, mert senki sincs otthon és...- itt közbeszóltam.

- Én is gondoltam erre... Mármint arra, hogy inkább csak ketten legyünk.- mosolyogtam kajánul.

- Jó.. akkor nézünk valami filmet, dumálunk, meg ilyenek...- fordult meg. Gyorsabbra vette a figurát. Nagyon jól vezet. Olyan magabiztosan és lazán. Bekapcsoltam a rádiót. Épp a Hymn for the weekend ment.

- Imádom ezt a számot!- jelentettem ki vidáman és elkezdtem dúdolni. Nem tudom, hogy miért voltam ilyen felszabadult Cameron mellett, de ösztönös volt.

- Aahh... én is!- majd elkezdte hangosan énekelni. Vicces volt, ahogy beleéli magát. Ismét elnevettem magam. Még ment pár ismeretlen szám, majd megérkeztünk.

- Itt vagyunk?- néztem a nagyon nagy fehér házra. De tényleg óriási volt... és hatalmas zöld növények vették körül az egészet.

-Ühüm...- válaszolt és kiszállt. Követtem. Rutinosan nyitotta ki az ajtókat és dobta le cipőjét. Elindult gondolom a konyhába. Levettem a magassarkúmat és mentem utána. Elővett két üvegpoharat.

- Ha már nem mentünk el inni... akkor igyunk itthon!- öntött bele vodkát meg valamilyen szódát. Rakott bele két mentalevelet is, hogy jól nézzen ki. Elém tolta az egyiket, a másikat meg jól meghúzta. Jaj, mi lesz itt... - Mit nézzünk?- ült le elém.

- Inkább beszélgessünk. Az most jobban esne. - mosolyodtam el.

- Akkor menjünk fel a szobámba... viszek piát!- hozta a vodkát és a szódát. Meg ha jól láttam két zacskó Skittles-t is. Megfogtam az üvegeinket és követtem a szobájába. Benyitott, majd lerakta a cuccokat és az asztalára helyeztem az italainkat, majd lehuppantam az ágyára. Bekapcsolt egy laza, nyugis lejátszási listát és mellém ült. Közben hirtelen elkezdett szakadni az eső. Dörgött és villámlott.

- Na...szuper... - forgattam meg szemeimet. -Utálom a viharokat. Azóta félek tőlük, hogy becsapott a házunkba. Mamám épp kint volt, hogy hozza be a dolgait. Megsüketült a nagyon erős hangtól. - meséltem el régi kis történetemet. Átkarolt és ledőltünk az ágyán.

-  Akkor dobjuk fel az esténket.- súgta a fülembe. Kirázott a hideg, mert baromi jó érzés fogott el, de hirtelen kitisztult minden.

- Ugye nem azt akarod, hogy lefeküdjünk és ennyi?! Azok után, ami ma történt nekem ez sok lenne. - idegesen felálltam az ágy mellé és csípőre tettem a kezem.

- Jaj, dehogyis! Emma..nem vagyok olyan szemét! Nem azt mondom, hogy nem lenne jó...de nem arra gondoltam. Hanem arra, hogy mondjuk xboxozhatnánk. Vagy akármi. - felállt mellém ő is.

- Ugye nem gondoltad, hogy ezt majd elhiszem?!- néztem rá úgy, mintha teljesen nekem lenne igazam. Részben én is hibás voltam tudom... És éreztem is, hogy valami nincs rendben ezzel a nagy kedvességgel. Ma miért vagyok ilyen balszerencsés?!

- Emma! Komolyan mondom.- nevette el magát halál nyugodtan. - Nem foglak csak úgy megfektetni. Nem is ismerlek! Jézusom...ezt nézed ki belőlem??- felállt elém. Sokkal magasabb volt nálam, ezért jócskán felnéztem rá.

- Nem tudom, jó? Egy teljesen idegen srác házában vagyok. Elegem van a kihasználásokból! Eleget tapasztaltam már. És te egy gazdag, menő srácnak tűnsz... Nem mellesleg ritka helyes vagy és gondolom minden csajt megkapsz, akire csak rán..- nem bírtam kimondani, mert számra tapadt. Egy kis ideig nem hagytam neki, de aztán megadtam magam. Túl jól csinálja. Uuhm... és tényleg. Mikor egy picit megszívta felső ajkam nyögtem egy aprót. Hirtelen eszembe jutott Jake. Elkaptam a fejem. Jake az exem. 3 évig voltunk együtt. Elhitette velem, hogy mindennél fontosabb vagyok és kiderült, hogy már az első évünkben is csalt. És a parasztja félt a szemembe mondani, hogy "szerinte ez már nem működik köztünk." Helyette Messengeren szakított. Ez volt két hónapja... Azóta nem csókolóztam senkivel. Cameron furán nézett rám, hogy elhúzódtam tőle.

- Nem volt jó?- kérdezte furán. Habár szerintem sejthette, hogy nem ezzel van a baj. Szájon pusziltam.

- De jó volt Cameron... Nagyon is! De... nekem ezek most nagyon nehéz dolgok. 2 hónapja szakított velem a barátom, méghozzá üzenetben. 3 évig voltunk együtt. És mindig más lányokat döngetett...- itt kicsit megcsuklott a hangom. Hát Emma...még mindig nem heverted ki.- Pedig azt hittem könnyű lesz elfelejteni őt- zártam le a mesémet. Arcomat két keze közé vette és mélyen a szemembe nézett.

- Semmi baj, oké?- nézett aggódva. Ekkor óriásit dörgött, mire én összerezzentem. - Cssh! Ez csak vihar.- mellkasára borította a fejem. - Nem árt... Ne félj tőle, veled vagyok! - leült és az ölébe húzott. Biztonságban éreztem magam. Jól esett mindig is az efajta törődés. Ekkor rezgett a telefonom.

Emma. Van egy kis gond... Nick vezette a kocsidat... és öhm... nekimentünk egy fának a város szélén. Annyira sajnálom!
                 Ana

- Hát ez remek! Mi jöhet még?! - felálltam Cameron csábító öléből és betárcsáztam Anabell számát. Kicsöngött.

Ez lenne a második rész. Tudom, hogy eddig csak problémák voltak és lassan telik az idő...de ez majd megváltozik. Jó olvasást! :)