Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

5. fejezet

Jaj, nekem...

Reggel az ágyamban keltem az állatkerti ruhámban.

- Mi a franc?!?!- ültem fel.

Első dolgom volt Ana-t felhívni.  Nagyon megijedtem. Volt egy gondolatom, hogy mi lehet ez az egész, de gyorsan elhessegettem.
Kicsöngött. Egyszer...kétszer...háromszor és felvette.

- Igen?- hallottam reggeli kómás hangját. Pedig már fél 12 volt.

- Ana... milyen volt a randi?- kérdeztem azt a választ várva, hogy tökéletes. Egész testem megfeszült az idegtől. A válasza viszont letaglózott.

- Mi bajod van? Ma lesz a randink.- nevette el magát fáradtan. - És remélem, hogy nagyon jó lesz majd.- hallottam a hangján, hogy mosolyog. Tudtam. Nem akartam, hogy igazam legyen... De gondoltam, hogy csak álom az egész. Cameron-t és a vele történt eseményeket csak álmodtam, kitaláltam. Cameron nem érez irántam semmit és én beleszerettem egy kitalált személybe. De komolyan ez is csak velem történhet meg. - Hahó! Itt vagy?- szakította félbe gondolatmenetemet Ana.

- Igen. És mibe mész?- gondoltam megkérdezem.. és mint az álmomban itt is vártam, hogy kérje a segítségem. Így lett.

- Egy óra múlva átjössz segíteni kiválasztani?- kérdezte a szokásosat. Eddig majdnem minden úgy ment, mint az álmomban. Csak egy kivétel... Egy nagyon nagy kivétel volt,... hogy Cameron nincs itt és nem is fagyizunk majd. És ez egy kicsit fájt, hogy őszinte legyek.

- Persze megyek. Még én is elkészülök. Muszáj egy óra múlva? Nem lehet hamarabb? Muszáj mesélnem valamit.-szomorodtam el.

- Jaj!- lepődött meg.- Akkor jössz amikor akarsz, tudod!- biztatott. - Akkor én most megyek és elkészülök. Várlak, puszi.- köszönt el.

- Puszi.- tettem le. 

Olyan rosszul esett szembesülni azzal a tudattal, hogy végül is nincsen senkim Anabell-en és a szüleimen kívül. Mondjuk a szülők más téma, mert velük soha nem fogom az ilyen pasis bajaimat megbeszélni. Nem azért, mert nem szeretem őket vagy nem bízok bennük, de nem szeretek lelkizni. Sokszor Anabell-nek sem esik jól elmondani azt ami nyomja a lelkem, de tudom, hogy ő is sok mindenen ment keresztül és megért.

Gyors letusoltam és törölközés után magamra tekertem az anyagot. Ugye most jött volna az, hogy Cameron az ágyamon vár egy kaján mosollyal. Jaj Emma... Ne legyél hülye! Kiválasztottam egy fekete-fehér (sűrűn) csíkos ruhát és a barna- fehér szandálomat hozzá. Gyors magamra kaptam, befújtam pár helyen a testem egy üde parfümmel, felkaptam a telefonomat és a hozzájáró fülhallgatómat és elindultam. Fülembe csengett Ed Sheeran- Photograph című száma. Az egyik kedvencem.  Egy pillanatra becsuktam a szemem és elkezdtem mondani magamban a szöveget.

And when it's get hard. You know it can get hard sometimes.

A következő pillanatban, mikor kinyitottam a szemem épp az utca sarkánál tartottam és belebotlottam valakibe. Magasabb volt nálam és férfias illata ami megcsapott rendkívül ismerős volt. Ez nem lehet. Csak ne... Ekkor megelőzött. Egyik fülemből kivettem a headset-et.

- Emma! - mosolygott gúnyosan.

- Jake.- állkapcsomat befeszítettem. Kezeimet úgy kellett lent tartanom, hogy ne verjek be neki rögtön. Deja vu....

- Egy hete, hogy dobtalak és már belém botlasz...Ennyire hiányzok szivi?!- nevetett ki. Jaj kérlek, ne csináld ezt velem! Igazából nem tudom, hogy kinek szántam ezt a mondatot... Jake-nek vagy a sorsnak...

- Csak Ana-hoz megyek. És ha megbocsájtasz én mennék is. Szia.- kerültem ki, de legnagyobb szerencsémre követett. Megforgattam a szemem.

- Még csak most futottunk össze és le is rázol?- nevetett. Gyorsabb tempóra kapcsoltam, de tartotta a sebességem. Jaj, hagyjál már békén te seggfej!