Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

26. fejezet

Meghalok...

Emma White,

Tudom, hogy Brooklyn-ban vagy. Legalábbis érzem... Holnap 5-kor várlak a parkban. Nem kérdeztem, ez kötelező!
Látnom kell téged és beszélnünk kell.

~Cam

Ahogy elolvastam ezt a pár mondatot egyszerűen nem kaptam levegőt. Egész testemben szétáradt a kellemes, bizsergető érzés. Ugyanakkor válltól lefele nem éreztem semmimet se. Cameron üzent nekem személyesen. Habár a telefonszámomat nem tudom, hogy honnan tudta meg, de nem is érdekel. A lényeg, hogy Ő írt nekem. Elsírtam magam. Igazán nem tudtam, hogy most ezek örömkönnyek vagy csak most jön ki rajtam az egész napos feszültség, de megkönnyebbültem. Egész arcom csurom víz volt már és szinte hangosan zokogtam. Leképernyőfotóztam az üzenetét és még vagy 200-szor visszaolvastam. Nem válaszoltam rá, majd holnap úgyis megbeszéljük. Holnap végre eljön a várva várt pillanat. Megölelem, megcsókolom élőben, és az, hogy végre láthatom Őt. Végre ott lesz előttem és igazán érezhetem a jelenlétét.

Mikor a sírás csillapodott kimentem a fürdőbe és megmostam az arcomat. Ahogy a tükörbe néztem, felfigyeltem arra, hogy úgy nézek ki, mint egy sátánfajzat. Elnevettem magam. Nem tudom, hogy most mit gondoljak magamról... Hisz' az előbb még bömböltem, mint egy kislány, most meg nevetek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És jelenleg Cam üzenetétől a legnagyobb rendben is van a lelkem. Persze nagyon izgulok, de ez az a jóféle félelem.
Visszaborultam az ágyba és csak forgolódtam. Elkezdtem boldogan visítozni és a lábammal doboltam az ágyon. Esküszöm, mint egy 3 éves. Ekkor valaki benyitott. Az eddigi sikoltozásomból egy hatalmas, megrémült hangos sikoly lett és az ajtó felé kaptam a tekintetemet. A takarót magamra rántottam.

- Úristen, jól vagy?- kérdezte Shawn idegesen. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd válaszoltam.

- Soha jobban.

- De sikítozást hallottam...- dörzsölte meg a szemét fáradtan.

- Gyere. Mutatok valamit- hívtam magamhoz. Becsukta maga után az ajtót és lehuppant mellém. Kíváncsian várta, hogy mi jön.- Ezt az üzenetet nemrég kaptam- kerestem ki a képet, majd felé fordítottam a telómat.

- Azt a...- nézett rám ledöbbenve.- Vagyis akkor holnap találkoztok?- kérdezte izgatottan.

- Úgy bizony- bólogattam hevesen.- Cameron és én holnap... Augusztus 6-án találkozunk- jelentettem ki büszkén. Várjunk...De akkor mi lesz augusztus 8-án?! Basszus...Ettől akkor egy kicsit félek, de most Ő a lényeg meg a holnap.

- Hát, gratulálok kislány!- ölelt meg Mendes.- De mindenre készülj fel! Jóra és rosszra egyaránt!- simította meg a fejemet.

- Igen, tudom- sóhajtottam. Igazából ezt mondtam, de tudtam, hogy Cameron jót fog mondani, ezért hanyagoltam a felkészülést.

- Na, én visszamegyek aludni- állt fel mellőlem- Nagyon örülök nektek, jó éjszakát- intett egyet mosolyogva.- Legközelebb egy kicsit halkabban- nevette el magát csendben.

- Bocsiii- nevettem én is.- Jó éjt.

Azzal Shawn kilépett az ajtón és becsukta azt maga után. Egyedül maradtam, de most ez nem érdekelt. Lehet, hogy holnap már nem egyedül alszok az ágyban...

Visszafeküdtem és betakaróztam. Egy órán keresztül próbáltam elaludni, de nem ment. Forgolódtam és gondolkoztam. Nyűglődtem, hogy milyen soká találkozunk és izgatottan számoltam a perceket magamban. Most volt hajnal fél kettő és még képes lennék lenyomni egy karaokepartit, annyira nem vagyok álmos. Legalábbis annyira várom a holnapot, hogy nem érzek semmi mást izgatottságon kívül.
Végül 3-kor sikerült elaludnom. Kínszenvedés volt, de összejött.