Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

7. fejezet

Hiányzol...

- Emma, ki ő?- fordította maga felé a telefonomat majd megdöbbent.- Hova lett a kép?- ráncolta szemöldökét.- Az előbb még itt volt...

- Ez nem lehet igaz...- ültem le a fotelba fejemet fogva.- Ez képtelenség!- ráztam a fejem. Teljesen össze voltam zavarodva. Hogy lehetséges az, hogy a kép amit álmomban csináltam rólunk, ott van. Vagyis csak volt.

- Micsoda? Mi ez az egész?? Nem értelek!- nyaggatott Ana.- Mondj már valamit!!!

- Anabell! Én se tudom. Nem értem, hogy ez hogy történhetett meg. Cameron volt velem a képen, ami képtelenség! Ezt a képet csináltam álmomban, hogy bebizonyítsam, hogy nem létezik- háborodtam fel. - És még csak azt se mondhatom, hogy beképzeltem, mert te is láttad.

- Nagyon is láttam. Nem csodálom, hogy beleszerettél...- nevetett. Legalább ő tudott. Én személy szerint nagyon meglepődtem.

- Letusolok- állt fel barátnőm. Hát igen, őt nem nagyon hatotta meg ez.

- Tegyél úgy- mosolyodtam el.

- Szerintem utána le is fekszem, mert hányingerem van- jelentette ki és felment. Igen, ő kevésbé bírja az alkoholt, mint én. Régen sokat mentem Jake-kel bulizni és egy picit hozzászoktam. Vízfolyást hallottam fentről, Ana elkezdett tusolni. Én a konyhába sétáltam, öntöttem magamnak egy pohár jéghideg vizet és a felültem a pultra.

Akármennyire törtem a fejem a történteken, egyáltalán nem állt össze a kép. Ha nem létezik Cameron, akkor miért volt rajta a képen? Ha csak álmodtam az egészet, másnap miért történt meg minden majdnem ugyanúgy? Cameron mit értett azalatt, hogy ,,Nem véletlenül találkoztunk" ? Kérdések hada támadt le és nem bírtam leállítani őket. A kanapéra sétáltam, mikor elültem a hátsóm a kemény pulton. Eddig észre se vettem, de szakadt az eső. Még az ég is sír. Azon gondolkoztam, hogy hogyan jöhetnék rá ezekre. Igazából csak egy jó megoldásra jutottam; elalszok és Cameron-t kérdezem erről az egészről. Még ha ilyen könnyű is lett volna... Elaludni nem bírtam, és mikor végre sikerült Cam egyszerűen eltűnt az álmomból. Egy oltári nagy hülyeséget álmodtam és egy ideig nem is gondoltam a fiúra. Aztán mikor eszembe jutott hívtam, de nem jött. Bocsánatot kértem tőle többször is és könyörögtem, de nem jött. Sehol se volt. Ekkor egy nagy puffanásra riadtam fel. Reggel volt. Ana elesett, az volt a puffanás.

- Jézusom, jól vagy?- ugrottam oda hozzá.

- Jaa, megvagyok- tápászkodott fel és elnevette magát.- Úgy fáj a fejem, hogy megbolondulok.

- Nekem is feszít egy picit.- álltam mellé. - Hogy aludtál?- kérdeztem kedvesen, mire legyintett egy nagyot.

- Pocsékul. Te miért a kanapén aludtál?- furcsállta a helyzetet.

- Csak elaludtam.- rántottam meg a vállam. Ekkor fura fejet vágott és felrohant. Nem lepődtem meg rajta, hisz ő Anabell. Inkább csináltam magunknak reggelit. Ami 1-1 zabkása és kávé volt. Kivittem a reggelijeinket az asztalhoz és leültem az enyém elé.

- Tippelj hányszor hívott Shawn!- jött le a lépcsőn.

- Nem tudom, 10?- szürcsöltem bele kávémba.

- 34 nem fogadott hívás és 22 üzenet plusz egy anyutól, hogy haveroknál lesznek este. - ült le elém.- Köszi a kaját- mosolyodott el.

- Szívesen. Hogy-hogy nem vettük észre, hogy hív?- ráncoltam homlokom.

- Teljesen lehalkítottam és beraktam a fiókomba a telefonom.

- Ana, hívd vissza! Beszéljétek meg szerintem! - utasítottam barátnőmet, mire elnevette magát.