Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

17. fejezet

Az első megoldás

Mikor már biztonságosabbnak éreztem a helyzetem, odafordultam...

Mintha egy délibáb forróságúra hevített talaj fölött felszálló hullámzó levegőrétegen át néznék egy szikrázó, narancssárga alakot felemelt kezekkel. Amit ha jobban szemügyre veszek, inkább szárnyaknak tűntek. Kísértetiesen démoni, de mégis angyalian elbűvölő. Érződött rajta a túlvilág. Narancssárga, elmosódó köralakja felhívta rá a figyelmet. Ahogy megláttam, elmúlt a páni félelmem, helyette furcsa melegség öntött el. Elmosolyodott a fénylény. Vettem a bátorságot, hogy megszólaljak.

- Szia- köszöntem először is.-Kérlek, mondd el, hogy ki vagy és mit szeretnél tőlünk!-kértem a lehető legkedvesebben. Igaz, hogy megnyugodtam, de túl sok természetfeletti mendemondáról hallottam ahhoz, hogy ne tartsak tőle- Miért jöttél?-tettem hozzá, mert ez is nagyon érdekelt.

-Sziasztok- női hangja kedvesen, nyugodtan és halkan csengett fel.- Csak annyit mondhatok, hogy Augusztus 8. Ezt kellett átadnom neked, Emma- figyelme csak rám hárult. A hangja ijesztően hasonlított anyáéra, ami arra késztetett, hogy jobban figyeljem az alakját.- Ne haragudjatok, ha megrémítettelek titeket. Még új vagyok ebben és sokat kell még gyakorolnom az alapokat. Gondolok arra, hogy hogyan és milyen alakban jelenjek meg. És most mennem kell földi barátaim- mosolyodott el újra. Igaz, hogy váratlanul jött, de annyi kérdés ötlött fel bennem, amire választ szeretnék kapni. Például az, hogy mi lesz Augusztus 8-án...? Vagy, hogy miért kellett ezt elmondania? Miért nem mondhat többet?

- Még ne menj, kérlek!- álltam fel. Ugyanolyan nyugodt maradt. A többiek viszont megmukkanni se mertek. Shawn a kezemet húzogatta és odasúgta, hogy meg vagy húzatva? A fénylény újra beszélni kezdett.

- A válaszokra majd rájössz, gyermek. Többet nem mondhatok, sziasztok- azzal meg se várva a válaszomat eltűnt. Elveszett a semmiben. Egy pillanatra úgy hittem, hogy csak a szemem káprázott, de utána kitisztult minden. Shawn idegesen elém állt.

- Mi a fene volt ez? És hogy tűnt el ilyen gyorsan? Hova lett? Nem értem srácok...- vakargatta tarkóját és idegesem kilépkedett a konyhába. Ana és én követtük. Anabell...

- Ana, jól vagy?- kérdeztem, mire nagyokat bólintott.- Hogy-hogy eljöttél?- kérdeztem furcsállva azt, hogy itt áll előttem.

- Muszáj volt... Én...én nem bírok veled rosszba lenni. És tudom, hogy szörnyű dolgokat mondtam neked, meg hamis tényeket vágtam a fejedhez, de kérlek... Kérlek ne haragudj! Annyira hiányzol!- sírta el magát. Én tartottam magam, hogy ne tűnjek gyengének és sebezhetőnek jelenpillanatban. Őszintén beszélt és megbánóan.

- Felejtsük el, Ana. Oké?- mosolyodtam el. Szemei felcsillantak és a nyakamba ugrott.

- Köszönöm! Köszönöm!- nevetett boldogan a hátam mögé. Hátát simogattam és Mendes-re pillantottam egy kicsit, aki végignézte az egészet és mosolygott rajtunk. Rám kacsintott és elfordult, hogy csináljon szörpöket. Gondoltam abból, hogy kikészítette a málnás szörpöt és a szódát...

- Nézzünk egy filmet, mit gondoltok?- távolodtam el barátnőmtől, aki lelkesen bólintott és letörölte az arcát.

- Benne vagyok!- szólalt meg Mendes is.- Csináltam üdítőt is. Nézzünk valami jó horrort- nevette el magát gonoszan.

- Hülye...- kuncogtam rajta és legyintettem egyet a levegőben. Ana hátratette egy hajtincsét és Shawn-t figyelte. Itt tudtam, hogy mit kell csinálnom. Felmutattam az emeletre és hozzá tettem, hogy- Szerintem én letusolok és keresek valami jó vígjátékot. Jóóó sokáig leszek fent, ha érdekelne titeket- kacsintottam Mendes-re most én.