Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

24. fejezet

Gyógyulás, indulás...

- Azt én értem, de betegen nem indulok útnak- jelentettem ki. Arcáról lefagyott a mosoly és csak ennyit tudott kinyögni:

- Basszus...

Baromi ideges lettem, hogy akkor most mi lesz. Egy betegség akár két hétig is eltarthat és én annyi időt már nem bírok ki nélküle. Nem... Helyre kell jönnöm, méghozzá pár napon belül. Ha kell egész nap csak fekszek és teát iszogatok, de nem lehetek beteg sokáig. Ráadásul ma kéne hazahoznom apát is.

- Ana, lenne egy nagy kérésem- nyögtem ki két köhögés között. Kíváncsian nézett rám.- Kérlek hozd haza apát és csak minimálisan, ahogy kell lásd el. Ha betegen kezdeném el ápolni őt, akkor ki tudja, hogy mikor gyógyulnék meg... Kérlek Anabell, tudom, hogy nagyon nagy kérés, de- kérleltem, de itt közbeszólt.

- Van egy ötletem- jelentette ki lelkesen. Vártam, hogy elkezdje.- Szóval téged és apudat is ápolni kéne, de egyedül képtelen lennék rá, mert nem tanulok ápolónőnek-nevetett egy picit.- Arra gondoltam, hogy én gondozom apukádat, mert ugye én ismerem őt, és Shawn téged. És ameddig helyre nem jössz és indulhatunk, itt aludnánk a vendégszobában. Shawn tuti belemegy, mert nagyon megkedvelt téged- itt lenézett egy kicsit, aztán újra rám- Mint barátot- tette hozzá. Hálásan elmosolyodtam.

- Megtennétek értem...értünk?- javítottam ki magam.

- Azonnal fel is hívom Mendes-t, hogy mit szól hozzá- oldotta fel a telefonját.

- Ne-ne!- állítottam le.- Ők most ünneplik az apukája szülinapját, ne terheld ezzel- magyaráztam gyorsan.- Majd este felhívod, még ráér- mosolyodtam el, majd tüsszentettem párat.

- Ohh, te... állt elém és a homlokomra nyomta a tenyerét.- Hát, szerintem még nem vagy lázas, de talán hőemelkedésed sincs- jelentette ki komolyan.

- Jaj, az jó lenne- sóhajtottam fájós torokkal. Csak jussak túl ezen a nyamvadt betegségen gyorsan. - Azért ott van a lázmérő a fürdőben, a fiókban- mutattam fel.

- Mindjárt hozom- ment el.

Emma, ha még egy dolgot összehozol, hogy húzd az időt kinyírlak. De mikor fáztam meg??? Nyitva hagytam az ablakot?- kérdeztem magamtól. Ekkor eszembe jutott a mozdulatsor, hogy ránézek az ablakra félálomban és láttam, hogy nyitva volt, majd visszafeküdtem. Remek, gratulálok Emma!

- Ohh Istenem, miért vagy ilyen balfasz Emma?!- kérdeztem végül hangosan, mikorra a barátnőm leért a hőmérővel és elnevette magát.

- Most tudatosult, ugye?- jött elém és odaadta a hőmérőt.

- Igehn...- morogtam mérgesen. Bekapcsoltam a szerkentyűt és bedugtam a hónom alá, majd vártunk. A kis fehér hőmérő egyet, majd még egyet sípolt és megnéztem. A kijelzőn 36,6 volt.

- Na?- kérdezte Ana, mire megkönnyebbülten ránéztem.

- 36,6... Vagyis nincs semmi hőemelkedés, semmi...- álltam fel, de hirtelen beszúrt a fejem.- Most szerintem felmegyek és alszok- dörzsölgettem szúrós szemeimet.

- Igen, most az elkövetkezendő pár napod erről fog szólni, Szívem- simította meg a hajamat mosolyogva.

- Köszönök mindent- mosolyodtam el én is és felbaktattam egyenesen a szobámba. Kinyitottam az ajtót, beljebb lépkedtem és gyengén estem bele az ágyamba. Tekintetemet a plafonra szegeztem és elkezdtem gondolkozni.

Tegyük fel, hogy pár nap alatt kell meggyógyulnom. Én legfeljebb 4 napot adok ennek az egésznek. Általában gyorsan gyógyulok, de fogadni mernék, hogy amilyen peches vagyok ez most elhúzódhat. Hacsak... Hacsak nem veszek be antibiotikumokat, az sokat segítene és gyorsítana a helyzeten. Ekkor eszembe jutott az ablak. Odafordultam, és ahogy emlékeztem, nyitva volt. Fáradtan odasétáltam és becsuktam, majd vissza baktattam az ágyba.
Szóval ott tartottam, hogy antibiotikumok. Anabell mikor elmegy apáért, beugrok én is kérni gyógyszereket aztán kiváltjuk őket. Kérlek, jöjjön össze...