Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

19.fejezet

Az utolsó "búcsú "

- Haló?- szólt bele egy mély fiúhang.

Belém szorult a mondandóm. Egyszerűen nem bírtam kimakogni semmit se. Majd' fél percig hallgattunk. Ő várta, hogy beszéljen valaki, én meg hát, na... betojtam.

- Figyelj, nem t'om, hogy ki szórakozik velem, de ne tegye. Ha csak ezért hívtál, én le is teszem...- törte meg a csendet mély, rekedtes hangja. Muszáj mondanod valamit Emma! Eképpen bíztattam magam, majd kinyögtem valamit.

- Szi...szia- köszöntem.- Én... öhm... Emma vagyok. Emma White- ez az, megszületett... Nehéz volt, de túl vagyunk rajta. Csak így tovább, Emma.

- Szia, én Jackson Theodor White- mutatkozott be teljes nevén. Ez nem ér, ő kapott másik nevet is! Ja, mondjuk apának nem volt köze hozzá...- Miért hívsz, névrokon?- nevetett egy kicsit. Barátságos. Ahhoz képest, hogy egy idegen lánnyal telefonál, ahhoz képest barátságos.

- Én csak...- mély levegőt vettem. Már nem izgultam annyira, csak nem tudtam, hogyan kezdhetném el. Szia tudod, én vagyok az eltitkolt húgod, mizu? Neeem...- Az az igazság Jackson, hogy... ajj...- itt eszembe jutott valami- ismered az apád?- kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. Már tudtam, hogy hogy építem fel a sztorit.

- Öhh...nem?! Soha nem is ismertem, anyámmal élek- hangzott a furcsálló válasz. Szegényt most letámadom.

- Hát igen. Ez azért van, mert apa itt él velem. Ne, ne nyomd ki a telefont, ez nem vicc!- utasítottam hirtelen.- Emma White vagyok a 4 évvel fiatalabb húgod- mondtam ki.- Tudom, hogy nagyon furán hangozhat, de...szeretnék veled találkozni. Annyira kíváncsi vagyok rád...- hangom elcsuklott az utolsó két szónál. Síri csend.- Hahó, itt vagy?

- I-igen csak... Szóval van egy húgom? És láthatnám az apámat?- döbbent le. Jobban fogadta, mint vártam. Egyelőre legalábbis.

- Pontosan. Tudnánk találkozni valamikor? Mondjuk holnap ráérsz?- kérdeztem hirtelen.

- Persze, igen. De hol is laksz?

Ohh tényleg, hülye.

- Philadelphia-ban... te meg Washington-ban, tudom. Te jössz vagy én menjek?- kérdeztem rögtön. Gyere, gyere, gyere, gyere...!

- Megyek én!- vágta rá. Ez az!!- Mondjuk ha délután 4 körül ott vagyok busszal a pályaudvaron... Az oké?- gondolkozott egy kicsit.- Tudok vezetni, de így könnyebben megtaláljuk majd egymást.

- Hallod, az tökéletes lenne, tényleg!!!- mosolyodtam el ösztönösen. Basszus, akkora kő esett le a szívemről, hogy ilyen könnyen fogadta. El se tudom mondani, mekkora.

- Elmentem a számod és hívlak, ha megállt a busz- mondta. Okos... Nekem eddig nagyon szimpi.

- Jó lesz. Köszi, hogy beszéltünk. Akkor holnap!- mosolyogtam vidáman. Annyira izgatott voltam, hogy ez történik. Láthatom az eltitkolt bátyámat. Remélem hasonlítunk egy kicsit...

- Holnap találkozunk Emma. Szia- köszönt el kedvesen.

- Hali- azzal letettem. Beszéltem vele! Ez tényleg megtörtént! Úristen...

Telefonomat markolgatva hagytam el a helyiséget és csatlakoztam a többiekhez. A mosolyom levakarhatatlan volt, amit Mendes rögtön észre is vett.

- Mi ez a nagy vidámság?- kérdezte felém fordulva, mire megrántottam a vállam.

- Majd elmondom...- válaszoltam.

- Biztos a szerelmével beszélt...- vágta rá Jeremy gúnyosan. Elegem van belőle...soha nem volt ilyen bunkó. Biztos nem csak én miattam ilyen most...