Megtalállak mindenáron. |Befejezett|

34. fejezet

Elköszöntem...

Mikor megláttam, hogy a földön térdelve, a sarkán ülve sír és utánam néz, összetörtem. Küldtem egy puszit felé, majd a vonat ajtaja becsukódott.

Gombóc keletkezett a torkomban, de tartottam magam és üres helyet kerestem, addig, amíg el nem indul a gép. Egy tök helyes srác mellett találtam szabad széket, ezért felraktam a cuccaimat és leültem mellé. Bedugtam a fülesemet először a telómba, majd a fülembe és rányomtam a véletlenszerű lejátszásra.
Először Joel Adams-től a Please don't go szólalt meg. Hát köszönöm sors. Ez célzás lenne??

- Hova mész?- kérdezte a srác kedvesen, felém fordulva. A felőle lévő fülemből kihúztam a fülesemet és elmosolyodva válaszoltam.

- Philadelphiába. Te?

- Király, én is- nevetett.- Amúgy Joe Benett vagyok- nyújtotta a jobb kezét. Illedelmesen kezet ráztam vele és közben én is bemutatkoztam. Világos, szinte rikító kék szemei voltak. Amúgy jól nézett ki tényleg. De persze...Cameron nyomába se érhet, meg ha lenne olyan helyes is Cameron-t Szeretem. Jaj, már hiányzik. A gyönyörű barna szemei, a tipikus borzolt, istenien puha haja, a biztonságot nyújtó ölelése és maga a srác.

- És mit csináltál Brooklyn-ban?- rázott vissza a valóságba Joe. Jaj, kérlek ne kérdezgess már! Gondolkozni szeretnék!
Magamban dühöngtem, de természetesen kedvesen válaszoltam... egy picit ferdítve.

- A barátomnál voltam- na jó, nem is ferdítettem. Hisz' miatta jöttünk Brooklyn-ba tudtommal. Erre a mondatomra egy kicsit letörtnek tűnt és előre fordult, majd kis idő után vissza rám és egy mosolyt erőltetett az arcára.

- Az jó.

- Iiigen, friss kapcsolat- húztam az agyát. Nem bunkóságból, de büszke vagyok a kapcsolatomra és legalább így, hogy heccelem, nem gondolok arra, hogy otthagytam Brooklynt. A másik fülemből is kihúztam a fülhallgatót és leállítottam a zenét.

- Na, gratulálok- hangzott az "őszinte" válasz.

-Köszi szépen- mosolyogtam.- Neked van barátnőd?- kérdeztem hirtelen. Mondjuk nem akartam ennyire tolakodó lenni, csak valahogy mást nem tudtam kérdezni. Egy picit gondolkozott(?), majd válaszolt.

- Van. Két és fél hónapja vagyok együtt egy lánnyal- mondta. Most ez igaz vagy nem? Erős a gyanúm, hogy nem...

- És hogy hívják?

- S..Sarah!- "vágta" rá. Aha... kamucsaj. Ötletes név Joe- nevettem magamban.

- Na, örülök nektek- mosolyogtam még mindig.- Én most szerintem alszok egy kicsit. Te fent leszel?- kérdeztem, mire nagyot bólintott.- Akkor, ha véletlenül elaludnék, felkeltesz?

- Persze. Aludj nyugodtan!- mosolyodott el, mire hálásan bólogattam és úgy helyezkedtem, hogy valamennyire kényelmes legyen. (Hát, nem volt az, de nem baj...)

Sokáig gondolkoztam a történéseken...
Meg azon, hogy milyen rossz volt Cameron-t így látni. Szörnyű érzés volt látni, hogy keservesen sír. Megszakadt a szívem miatta.
De ugyanakkor nagyon örülök, hogy elköszönhetek anyától normálisan. Lehet, hogy így még jobban fog fájni, de még egyszer látnom kell. Muszáj megölelnem és elmondanom neki, hogy szeretem.

***

- Psszt, Emma- lökdösött óvatosan Joe.- Mindjárt megállunk. Erre nyögtem egy sort, majd kipattantak a szemeim és majdnem akkor álltunk meg. Talán kicsit később.- Aranyos vagy, amikor álmosan nyögdösöl- bókolt. Te meg aranyos leszel darabokban a kukában. Ha csak abból indulunk ki, hogy Cameron megfenyegette a masszőrömet is, akkor minden elképzelhető. Szóval kérlek Joe, szállj le rólam! Ahj, nem szeretném megbántani.