Maffia Girl /Befejezett/

20.rész

Reggel arra keltem fel hogy valaki simogatja a kezem. Fáradt voltam. Nagyon fáradt. Lassan kinyitottam a szemem és megláttam Cameront. Szomorúan nézett rám. Hirtelen nem tudtam hogy miért néz rám ennyire nagyon szomorúan. Aztán leesett. Luke temetése ma van. Óvatosan felültem és ránéztem. Egy apró mosolyt erőltettem magamra és felkeltem. Kimásztam az ágyból és a fürdőbe mentem. Rendbe tettem a hajam, fogat mostam és az arcomat tettem rendbe. Egy kis alapozó púder szempillaspirál "szettet" tettem fel. A számra kivételesen semmit nem tettem. A testvérem temetése lesz nem divatbemutató.

Kisétáltam a fürdőből és kellemes illat csapott meg. Lementem a lépcsőn és Cameron ült az asztalnál, rántottát evett és a kávéját szürcsölgette közbe. Még egy tányéron volt egy jó nagy kupac ínycsiklandó rántotta. Mellette egy bögre. Gondolom a kávém.

-Ezt nekem csináltad? -kérdeztem pizsomába. Bólintott egyet. Odamentem és beültem az ölébe. Az övét kezdtem el enni. Kérdőn nézett rám mire megvontam a vállam. A másik tányér tartalmát ketten ettük. Igazából nem volt étvágyam de a baba miatt muszáj voltam enni. Megittam a kávém ami nagyon jól esett. Cameronon észrevettem hogy már feketében van. Teljes feketében. Szomorúan felballagtam és elkezdtem öltözni. A szoba közepére dobáltam a ruhámat amit levettem és felvettem a fekete fehérnemű szettem, fekete felsőm és szintén fekete nadrágom. Fekete zoknival és a teljes fekete cipőmmel aminek a talpa se fehér. Amikor ezzel megvoltam úgy döntöttem hogy felfogom a hajam. Felgumiztam és előhúztam a fekete nadrágomból egy fekete szalagot. Belekötöttem a hajamba. Éreztem hogy el fog törni a mécses. Muszáj leszek tartani magam. Már csak a pocakomban lévő kis teremtmény miatt is. Nem szeretném ha betegen születne meg vagy valami egyéb problémája lenne. Az ő egészsége a legfontosabb. Legalábbis számomra. Utolsó pillantást vetettem a tükörbe és kiléptem a fürdőből. Most már teljes készen. Cameron a szobaajtónak támaszkodva állt. Ránéztem.

-Hány óra van? -szólaltam meg rekedtes hangon.

-Fél 9. Induljunk. -mondta és összekulcsolta a kezünket és így léptünk ki a lakásból.

Beültünk a fekete Range Rover-be és Cameron beindította a motort. 20 perc után megéreztünk a temető elé. Épp villogott az index. Amikor leparkolt vett egy mély levegőt. Itt nem bírtam tovább. elkezdtem teli torokból zokogni. Cameron közel csúszott hozzám és szoros ölelésébe vont.

-Shh. Kicsim. Nem ment el végleg. A szívedbe mindig ott lesz. -próbált nyugtatni. Több kevesebb sikerrel. Olyan fájdalmat amit én akkor éreztem senkinek nem kívánok. Egyszerűen 8 éves koromtól kezdve velem volt. Igaz hogy csak 10 éves koromtól kezdtem benne megbízni de ez nem lényeg. Az a lényeg hogy a szívem és lelkem is egyben olyan szinten fájt hogy...nincs szó rá. Az az ember halt meg aki a világot jelentette nekem. Most nincs. Nem lesz keresztapukája a kicsi babánknak. Nem lesz normális élete a drog nélkül.

-Any...Anyira...hiányzik. -zokogtam az ölébe. -nem lehet igaz!. -ordítottam fel. Ekkor éreztem hogy Cameron szipog. Egyre többet. Felnéztem rá és...nem sírt de könnyezett. Ennek láttán még jobban sírtam. Annyira szerettem Luke-ot. Ekkor kinyílt az ajtó és egy óvatos kéz húzott ki a kocsiból. Engedelmesen kiszálltam és nem tudtam kihez bújok de bújtam. Felnéztem. Sierra volt az. Neki is könnyek csillogtak a szemében. Nem sírt annyira mint én sőt nem is sírt. Tartotta magát.

Amikor lenyugodtam elindultunk be a ravatalozóba. Ott volt pár ember. Luke családja. Őket Luke eltaszította magától a munkája miatt. Azért hogy nekik ne essen bajuk.

-Sky..kicsi Sky. -rohant hozzám zokogva az anyukája Elza néni. Megöleltem. Neki is elsírtam a panaszom mint az előző embereknek. Cameron erősen tartott maga mellett. De nem tudta lefogni remegő kezét. Ahogy beértünk az ajtóba ott voltak Luke közeli és nem is annyira közeli barátai. Mindenki lerakta a virágokat. Rám néztek.

-Részvétem Skylyn. De legalább te maradj erős. -mondta egy számomra idegen fiú és megölelt. Hiába hogy nem tudtam ki volt az megöleltem. Leültünk. Mi ültünk a család résznél. Felemeltem a fejem és szembe találtam magam Luke hamvaival. Előre hátra kezdtem ringatni magam hogy nyugodjak meg. Legalább egy kicsit. Bejött a pap és részvétet nyilvánított nekünk. Felment az emelvényre és megköszörülte a torkát. Mindenki megpróbált csendben sírni. Cameron szorító keze kicsit (nagyon kicsit) megnyugtatott.

-Kedves egybegyűltek. Azért gyűltünk ma itt sajnos össze hogy örök békére helyezzük Luke-ot. Ő egy derék fiatal ember volt. Sajnos élete hamar a végére ért és ez nem az ő hibája volt. Mindössze 29 évet élt ezekkel a csodálatos emberekkel akik maguk. Ő sem szeretné ha azért lenne vége az önök életének mert ő eltávozott az élők közül. Biztos azt kívánná hogy maradjanak erősek. Én nem is tudok mást mondani. Szeretném ha egy ember feljönne ide az emelvényre és szólna pár szót. Skylyn. Kérlek fáradj fel ide. -mondta ki a nevem kedvesen és rám mosolygott. A hideg kirázott. Nem készültem beszéddel. Lassan remegő lábakkal felálltam és felsétáltam az emelvényre. A beszéde alatt kicsit lecsendesült a sírásom. Erősnek kell lennem.

-Nem is tudom hol kezdjem. Luke nem az én testvérem volt. Vagyis vérszerint nem. De nekem többet jelentett mindennél. 8 éves voltam amikor anyukám összeköltözött azzal a vadállattal aki végzett vele. Ő olyan jó ember volt. Akárhányszor volt problémám mindig meghallgatott. Odafigyelt rám. A titkaimat senkinek nem mondta el. Emlékszem amikor 14-15 éves lehettem. Az első "barátom" akivel csak 4 napig voltunk együtt szakított velem. Luke volt az aki meghallgatott, Luke volt ott velem. Vagy amikor éjszakákat ugráltunk át mert nem tudtam aludni. Vagy a teája amit mindig akkor főzött nekem amikor beteg voltam. Mindig kiállt mellettem. -itt már javában könnyeztem. -Emlékszem arra is amikor 18 éves lehettem felhozta a baba témát. Azt mondta hogy mindenképp ő akar a babám keresztapja lenni. Soha senkinek nem engedtem volna csak neki. Jelenleg úton van a babám. Igen kisbabát várok. De az a kisbaba sosem fogja ismerni azt a jó embert aki Luke volt. Nem fog neki teát főzni amikor beteg vagy nem fog vele fogócskázni. Nem fogja magához ölelni amikor egyedül érzi magát. Nem fog miatta beöltözni és elcipelni magával és a barátaival biciklizni. Luke nekem annyira hiányzol. Nem tudom hogy nélküled milyen lesz az életem soha de soha nem foglak elfelejteni. Most már érzem hogy tartozok valahová de nélküled más lesz. Nélküled Luke minden sokkal másabb lesz. Érezhetjük mindannyian azt hogy velünk vagy, de soha semmi nem lesz a régi. Lehet hogy most meghalt bennünk a remény, de nem teljesen. Mindennek mennie kell tovább. Tudom hogy könnyű ezt mondani de ennek így kell lennie. Amikor kórházba kerültem nem haltam meg. Pedig nem küzdöttem. De egy hang a fejemben, lehet hogy beképzelem vagy lehet hogy nem de az a hang Luke-é volt. Ő nem engedte hogy meghaljak. Luke mondta nekem azt a bizonyos mondatot. "Nem engedem hogy meghalj". Luke-nak köszönhetem hogy én most itt állok és boldogan már amennyire várhatom a kisbabám. Luke-nak nagyon sok mindent köszönhetek. Nélküle nem is tudom hogy mi lenne velem. Sokat tett velem és ezeket csak most veszem észre. Borzasztó ember vagyok. De egyszer minden véget ér. Ezt el kell fogadni. Remélem hogy azért fentről vigyázol ránk Luke. Szeretlek és köszönöm azt a sok mindent amit értem tettél. Örökre hálás leszek neked. Nyugodj békében drága Luke.

Meghoztam nagyon nagy késéssel az újabb részt. Remélem tetszik nektek és kellemes hétvégét.
Jah igen, egy kicsit azt is remélem hogy sikerült átadnom a temetés hatását és nem lett iszonyú gagyi rész.  Pusszantás Vandus