Maffia Girl /Befejezett/

46.rész

Négy darab magas, kigyúrt, tetovált kopasz ember állt előttem pisztolyall a kezükben. Ott térdeltem a hangosan zokogó lányom mellett és vártam a halálom pillanatát. Nem nyerhetek. Hiba volt így idejönnöm. Egyedül. Most megöltem mindkettőnket.

-Nocsak, sír a fattyod. Nem vigasztalod meg? Nem viszed haza az apjához? -kérdezte gúnyosan az egyik. A másik három felröhögött. Undorítóan röhögtek.

-Skylyn. Tudod miért vagy itt nem? -kérdezte egy másik. -Ha nem, akkor nagyon butácska vagy. Bár mondjuk eleve az vagy. Egyedül idejönni egy szarzsákért? -röhögött közbe. A hányinger és a düh kerülgetett attól, ahogy a kislányomról beszél. Féreg. Egy semmire kellő börtönbevaló férgek, egytől egyik. Lassan felálltam. Így hogy felálltam hozzám képest csak egy -másfél fejjel voltak magasabbak. Az egyik őrült mosolyal az arcán indult el felém. Ally amilyen hangosan csak tudott felordított. Hiába, itt az erdő közepén senki nem hall minket. A szívem a torkomban dobogott. De egy volt a lényeg. A kislányom hagyják békén.

-Nem tudom kik vagytok. -szólaltam meg végül halkan. Őszintén szólva, nem is kicsit féltem. Itt a lányom megkötözve, itt állok én és szemben négy vadállat.

-Szomorú drága, pedig találkoztál már velünk. John fiai vagyunk. Én és az ott. -mutatott a másikra. -Mi ikreik vagyunk drágám. A másik kettő meg a legjobb barátunk. West és Paul. Minket pedig ismersz. -röhögött és mögém sétált.

-Jason és Manson. Miért? -kérdeztem visszafojtva a sírásom. A mögöttem álló srác felnevetett. Öt kerek évvel idősebbek mint én. Kiskoromba, amíg tartották a kapcsolatot az apjukkal mindig játszottunk. Aztán mikor elkezdtek nem járni ide nem hallottam többet róluk. Egészen mostanáig.

-Mert megölted az apánkat. Most te következel. -sugta a fülembe Jason. -Tudod minket ha elkapnak a zsernyákok, akkor is életfogytiglant kapunk ha nem ölünk meg téged. Akkor miért ne rendezzünk el téged? Riasztottuk a pasid. Fél óra és itt lesznek. Megvárjuk míg ideérnek. Utána jöhet a finálé. -még mindig nevetett. Lassan megőrülök a nevetésétől.

~~~

Az a félóra borzalmasan lassan telt. Egyet tudtam remélni. Hogy ma nem halunk meg. Hiba volt idejönni egyedül. Haza akarok menni és élni tovább normálisan az életem a gyerekemmel és a férjemmel. Amikor meghallottuk a szirénázó autókat fellélegeztem. Ally mindvégig ordibált mellettem.

-Shh. Ally. Kicsim. Semmi baj nem lesz. Haza megyünk. -próbáltam nyugtatni, de mindhiába. Tudtam hogy innen csak ő lesz az aki hazamegy. Mostmár mellette térdeltem újra. Kis kezeit eloldozták nekem és most a kezem markolászta. Én az arcát simogattam és lassan megnyugodott.

Hallottuk ahogy bemennek a házba. A francba hogy senki nem veszi észre hogy a ház üres.

-Nemsoká lejár az idő cica. -mondta az egyik ismeretlen vadállat nekem. Már éjfél is elmúlhatott. Újra elkapott a sírás. De még mindig igyekeztem visszatartani. Hangos lépteket hallottunk és megjelent előttünk több rendőr és Cameron apával.

-Sky. -ordította Cam kétségbeesetten. Az összes rendőr felemelte a fegyvert és célba vették a négy embert.

-Bárki lő, itt mindenki meghal. -mondta az egyik, mire Ally tarkójához tettek egy pisztolyt.

-Nem. Nem. Nem bánthatjátok. -álltam fel és próbáltam a farzsebemhez nyúlni, de meglepve tapasztaltam hogy nincs ott a pisztoly. Megragadták a hajam és térdre kényszerítettek. Allytől kezdve mindenki ordibált. Nem mertem Cameronra ránézni. Másodpercek múlva halántákomhoz tapasztották az egyik pisztolyt. Ekkor már nem tartottam vissza a könnyeimet. Ally megpróbált elérni, de nem volt erőm felé nyújtani a kezem. Könnyes szemekkel néztem a szerelmemre. Cameron arcáról egy könnycsepp gurult le és nem vette le a szemét rólam. Mélyen a szemembe nézett.

-Nem lő senki. -mondta Gina, akit most vettem észre. Egyre közelebb jött, Cameronnal együtt. Apa is csatlakozott hozzájuk. Mostmár három méter sem választott el tőlük. -Engedjétel el őket. Most. Vagy lövünk. Tisztában vagytok azzal hogy többen vagyunk és bármelyik másodpercben lőhetünk. Nem vagytok olyan helyzetben hogy ha lelövünk akkor még legyen időtök meghúzni a ravaszt. -folytatta, és egyre jobban húzta meg a ravaszt. Meg fognak menteni minket. Kinyújtottam a kezem és Ally után nyúltam. Megfogta a kezem és megszorította. Így térdeltem a lányom mellett, egymás kezét fogva és a halál küszöbén álltunk. Ally mostmár nyugodt. És mindig büszke leszek rá, azért hogy csendben ül és nézi az apukáját.

Cameron szemszöge.

Ott álltam és néztem ahogy a lányom és a szerelmem megfogja egymás kezét. Ennyi kellett ahhoz hogy férfi létemre elbőgjem magam. Anya kezébe vette az irányítást. Igaza van. Meg fogjuk őket menteni. Hazaviszem őket és újra boldogok leszünk. Azután, hogy elintéztük ezeket a nyomorékokat.

-Hát, lőjetek le. Akkor megmenekülnek. -mondta az egyik és eldobta a fegyvert és feltartotta a kezét. Őt másik kettő követte még. A kislányom megszabadult a pisztolytól, de Sky nem. A pasas aki fogta nem volt hajlandó elengedni. Anya felemelte az egyik kezét a háta mögött és hármat mutatott. Ez azt jelentette hogy visszaszámol és utána lövünk.

Már az egynél járt amikor egy lövés hallatszódott. Ally felsikított és Sky előreesett ernyedten. Mindenki lövött rajtam kívül. Lélegzetem kapkodva estem össze és csak ültem a földön pisztolyal a kezembe és néztem ahogy a vértócsa egyre nagyobb lesz a szerelmem körül. Lelőtték. Sírva csapkodtam a földet és ordítottam. Peter és anya sokkoltan szaladt oda Sky-hoz és rángatták meg. Egyikőjük sem sírt. Luke mellettem esett össze. Sierra pedig közöttünk rohant el és kapta fel a gyereket miután kioldozta. Az ölében fogva sírva rohant a mentőhöz akiket velünk együtt érkeztek szükség esetére. Anya leült a földre és rámnézett. Egy könnycsepp gurult végig az arcán. Ez tudom mit jelent.

-Ne, ne, nem igaz. -mondtam még mindig rendezetlen lélegzettel. Zokogva borultam a földre. Anya lépett mellém. Lassan négykézlábra álltam és imbolyogva léptem oda Skylynhoz. Az én élettelen Skylynomhoz. Hassal feküdt a földön. Ráborultam a hátára és nem tartottam vissza egyáltalán a sírásom. Hangosan egy kisgyerekhez méltón sírtam. Meghalt. Meghalt a szerelmem, a gyerekem anyja.

-Kisfiam. Gyere. -mondta anya. Neki könnyes volt ugyan a szeme, de nem sírt. Nem tudom mennyit feküdhettem ott, de már nem tudtam többet sírni. Ahogy felálltam a földről, némán indultam a kocsihoz. Sierra hátát láttam meg elsőnek. Tudtam hogy ott a kislányom. Odaálltam Si mellé és felvettem az ölembe Allyt.

-Gyere szivem. Hazamegyünk ketten. -mondtam neki és erősen szorítottam magamhoz.

-Mama mostmár nem fél. -mondta lehajtott fejjel és megszorította a nyakam.

-Nem. Már nem fél anya.