Maffia Girl /Befejezett/

22.rész

Lefagyva álltam a telefonom előtt. A csendbe csak a telefonom rezgéset lehetett hallani. Cameron szeme köztem és a telefonom közt cikázott. Remegve emeltem fel a készüléket , és csúztattam el az ujjam a képernyőn.
-Ha..hallo?- szóltam bele remegő hangon.
-Kislányom. Így kell elbúcsúzni attól az embertől aki felnevelt? Azért hívtalak hogy tudd, nem haltam meg és hogy hamarosan azt is megbánjátok hogy megszülettetek. Addig is legyél jó kislány.- hallottam gúnyos nevetését a túloldalról. Éreztem hogy nem sok kell ahhoz hogy összeessek. De Lara azt mondta hogy John meghalt. Akkor miért és hogy hívott? Megismertem a hangját szóval azt sem tudom állítani hogy szórakoznak velem. Kiesett a telefon a kezemből és hangosan koppant a padlón. Cameron nagyon ijedten nézett rám. Talán ennyire még sosem féltett mint most. Hatalmas levegőket vettem miközben próbáltam lenyugodni. Taylor odalépett a székhez, kihúzta és odatolt hogy üljek le. Cameron a csaphoz szaladt és egy pohár vizet tett le elém. Felemeltem a poharat és rendszeresen remegett a kezem. Bepánikoltam. A számhoz emeltem és nagy kortyokat ittam.
Egy idő után kissé abba maradt a remegésem és nyugodtabban tudtam levegőt is venni.
-Miért vetted fel?-nézett mostmár idegesen Cam. Megvontam a vállam. Lehet hogy igaza van és nem kellett volna felvennem de mi mást tehettem volna? Ha most nem veszem fel akkor máskor biztos.
-Dallas meselt erről az "ügyről" és ha bármi baj van nekem is szólhattok. -mondta Taylor. Cameron bólintott egyet, míg én csak egy apró mosolyt küldtem felé.
-Mit mondott?  -ült le mostmár Dallas is.
-Azt...hogy hamarosan visszavág, és hogy megbánjuk azt is hogy megszülettünk. -mondtam kétségbeesve. Rámtört a szomorúság és a sírhatnék is. Ha valamit tervel ellenünk akkor nem csak nekünk esik bajunk...hanem a babának is. És azt nem fogom hagyni neki. Cameron-nak elsötétült a tekintete. Nagyon ijesztő volt az igazat megvallva.
-A gyerekem. -ennyit mondott és felállt. Ijedten néztem rá. Amikor észrevette hogy nek sok kell és elsírom magam akkor odajött, leguggolt elém és rám nézett. -Nem fogom hagyni hogy bajotok essen. Nagyon szeretlek remélem tudod. És ne aggódj, most csak bemegyünk az irodába és beszélünk Peter-el. Öltözz fel jól. -mondta és már el is tünt az ajtó mögött. Taylor állt és nézett.
-Nyugi. Cameron az évfolyam legeslegjobb diákja volt. Tudja hogy mit csinál. És ha összefogunk, senkinek semmi baja nem esik. Vagyis remélem.-az igazat megvallva Taylor és Cameron szavai egyszerre meghatott és megnyugtatott. Tisztában vagyok vele hogy számíthatok rájuk. Apa is mindenben a segítségemre volt. Tényleg! Neki el sem mondtuk még hogy unokája lesz. Jézusom, megfeledtkeztem az apukámról. Ez a gondolat egy ici pici mosolyt csalt az arcomra. Taylor megnyugodva állt és mosolygott.
-Köszönöm Taylor. Igazán kedves vagy. -néztem hálásan rá. Egyet bólintott. Elindultam fel készülődni. Felszaladtam a lépcsőn, benyitottam a szobába. Cam idegesen járkált. Ahogy észrevette hogy beléptem megpróbálta azt tettetni hogy nyugodt és minden rendben van. Egy  gyors puszit nyomtam a szájára és már mentem is a gardróbba, hogy előszedjek valami normális ruhát. Elő kotortam egy fekete nadrágot egy bővebb fehér rövid újjú pólót. Rá egy szintén fekete színű kardigánt. Elővettem egy rózsaszín cuki cicás zoknit és a bézs színű bokacsizmám. Leballagtam a lépcsőn és Cam, Tay már az ajtóban várt. Mind a 2 fiú tekintete végígkísért míg le nem értem a lépcsőn. Ezt egy mosolyal nyugtáztam. Kinyitották az ajtót én meg elsőként léptem ki rajta. Cam kulcsra zárta és elindultunk le a kocsihoz.
Amikor leértünk és Cam kinyitotta a kocsit bepattantam hátra. Hagy üljenek a fiúk előre. Milyen rendes lány vagyok. Gyorsan beszálltak a fiuk is és elindultunk.
Egy durva 20 perc alatt odaértünk. Felhajtottunk a nagykapuhoz és az őrök egyet bólintva nyitották ki a kaput és be gurultunk. Leparkolt és kiszálltunk. Cameron mellé ballagtam és apró kezem az övéibe csúztattam. Ahogy mentünk befelé Cam mindenkinek köszönt. Sok lány eléggé irigykedve nézett. Nem is tudtam hogy itt dolgoznak fiatal lányok.
-Cam, itt mit dolgoznak ezek a fiatal csajszik? -kérdeztem végül meg. Na, nem tehetek róla hogy kíváncsi vagyok. És, talán egy icike-picikét féltékeny is. De mentségemre szóljon az mindenkiben benne van.
-Sokan csak rendőröknek tanulnak és gyakorlaton vannak itt. De van aki itt az FBI laboratóriumába gyakornok. Később ők is itt fognak dolgozni. Miért?-nézett le rám. Ahh szóval ők okos picsák. Akkor biztos van annyi eszük hogy nem kezdunk ki olyan pasassal akinek barátnője/felesége van. Oké, befogtam mert Cam hűséges hozzám. És bízok benne, meg tudom hogy nem csalna meg.
-Ahh. Értem. Jah csak furi volt hogy ilyen velem egykorú lányok vannak. -próbáltam meg magyarázni miért is kérdeztem.
-Oh. Szóval féltékeny vagy. -röhögött fel. Megtorpantam és karon csaptam. Persze csak kicsit.
-Nem vagyok féltékeny! Bízok benned te hülye. -nevettem mostmár én is. Néha olyan nagyon megtud nevettetni ez a hülye mint még soha senki.
-Helyes. Én is bízok benned. De megérkeztünk. Készen állsz? -nézett rám. Vettem egy mély levegőt és bólintottam. Egyébként most vettem észre hogy Tay eltűnt. Na mindegy. Cam bekopogott egy "gyere" után benyitottunk. Apa boldogan pattant fel a nagy asztala mögül és sietett oda hozzánk. Szorosan megöleltem. Hiányzott már apu.
-Mi járatban erre felé? Csak nem történt valami? -váltotta komolyra a szót. Cameron-nal összenéztünk. Vett egy mély levegőt, ezzel tudatva hogy érti. Tudja hogy baj van. Odamentünk az asztalhoz és leültünk. Tisztára mintha tárgyaláson lennénk. Borzasztó nyomott és szar lett a hangulat. Egyik kezem a hasamra helyeztem és óvatosan kezdtem pici köröket leírni az ujjaimmal.
-Az a helyzet hogy ma Sky drágám kapott egy hívást. -kezdte a mellettem ülő emberke. Várták a folytatást.
-Igen és hát...John hívott. -mondtam de éreztem hogy beleremeg a hangom. Nem is csodálom. Még mindig kiráz a hideg ha arra gondolok hogy egy elvileg halott ember hívott fel.

Amikor elmeséltünk apának mindent Cameron rám nézett. Eljött a pillanat hogy apa megtudja hogy nagypapa lesz. Félek hogy hogy fog reagálni.
-Apa..lenne még egy dolog.-kezdtem bele.
-Jobb már nem is lehetne. -nézett fáradtan ránk. Mennyit aludhat apa? Vagy meddig szokott dolgozni? Ah...pihennie kéne egy picit. De most nem ez a lényeg.
-Szóval...tudod hogy Cam és én összeköltöztünk.-kezdtem el az ujjaimat babrálni.
-Igen?
-Én...terhes vagyok apa. -néztem rá. Kiegyenesedett a háta és rám nézett. Aztán Cam-re. Arcáról semmit nem lehetett leolvasni.