Maffia Girl /Befejezett/

41.rész

Ott álltam egy zokniban a Dallas család nappalijában. Ráadásul egy gyerekkel a kezembe. Sokkoltan. Nem tudom hogy történhetett  ez. Azt se tudom miért nem lehet ennek vége. 9 hónapig semmi probléma nem volt (hála istennek) erre tessék. Alig hogy kiengedtek minket a  kórházból már kezdődik minden elölről. Még egy nap sem telt el. Egy rohadt nap sem. Ezt nem hiszem el. Most már bujkálnunk kell mindig? Menekülni? Hogy lesz Ally-nek így rendes élete? Hogy legyünk így egy átlagos család? Hogy? Valaki most már magyarázza meg nekem mi folyik itt és ki ez a rengeteg ember aki bántani akar minket, mert lassan megőrülök. Nem menekülhetünk el mindenhonnan. Nem költözhetünk egyik helyről a másikra. Senkinek nem lenne idegrendszere ahhoz. Sem kedve. Normális életet akarok élni. Ennyire nagy kérés? Valószínűleg igen, mert eddig nem kaptam meg. Van egy újszülött kislányunk az isten szerelmére. 

Valószínűleg Ally megérezte hogy az anyukája nyugtalan, ezért elkezdett mocorogni. Rá pár másodpercre már ordított. Szorosabban öleltem magamhoz. Most hogy Ally sír még nyugtalanabb lettem. Éreztem a könnyeket a szemembe. Erős akartam maradni. Szerencsére Sierra időben kapcsolt, elvette a vállamról a gyerek táskát és a konyhába rohant. Mielőtt kicsi Dallas megszületett ide is bevásároltunk alap dolgokat. Ilyet hogy tápszer, kicsi kád, sőt még egy kiságy is van a vendégszobába.  Míg Sierra a konyhába tevékenykedik addig én leültem a kanapéra. Allyt letettem a nagy szőrös kanapéra, pár játékát mellé tettem. Lassan megnyugodott. Hirtelen leült mellém valaki. Megijedve pillantottam oldalra. Megnyugodva mosolyodtam el, hisz csak Sierra volt. Tessék, már rémeket is látok. 

-Sky. Nyugi. Semmi baj nem lesz. Cameronék ezt is elintézik. Ahogy a többi ilyet. Uána már tényleg csak az anyaságot kell élvezned.  -próbált nyugtatni. Hálásan mosolyogtam rá, de tudtam hogy ő is ugyan úgy gondolja ahogy én. Ő is tisztában van azzal hogy ez megint egy nem gyerekjáték része az életünknek. 

-Sierra. Cameron és Luke hol van? -kérdeztem amikor eszembe jutott hogy a barátom és a tesóm nem adott hírt magáról. Tudnom kell hogy Cameronnal minden rendben van e. Mindent szeretne megoldani. De buta. Nem oldhat meg semmit egyedül. Egyedül nem. Emberekkel már igen. Főleg az én ügyemet nem. Ráadásul veszélyes is. Rohadt veszélyes. Ha valami történne vele, csak magamat tudnám hibáztatni. Nem akarok még egyszer kórházba menni. Tessék. Nem is történt semmi és nem is régóta vannak oda, de már az ördögöt festem a falra. Feleslegesen aggódok. De mi van ha nem? 

-Bent vannak az irodába. Dolgoznak. Kutatnak meg ilyenek. -még mindig próbálta oldani a hangulatot. Ezt most már értékelnem is kéne.  Elmosolyodtam. Allyt tartottam hogy le ne forduljon a kanapéról. Bár hülye vagyok mert még csak a kezecskéit mozgatja.  De azért tartom. Biztos ami biztos. 

-Figyelj. Ha már így alakult, tartsunk egy babás-csajos napot. Amíg a fiúk dolgoznak. Szarjuk le a külvilágot és legyünk megint tinik. -röhögött fel. Egyre nagyobb mosoly terült el az arcomon. Amihez Si nagyon ért az nem más mint az hogy megnyugtasson embereket. Legalábbis engem mindig sikerült. Bólintottam, mire fel is pattant mellőlem és a tv-hez indult. Bekapcsolta és indultunk is a Netflix-re. Ott kiválasztott egy valamilyen filmet és elindította. Közbe Sierra az ölébe vette Allyt és elkezdte megetetni a tápszerrel. Mosolyogva néztem mind a kettőjüket. Sierra igazán jó anya lesz. Látszik rajta hogy mennyire szereti a gyerekeket. Eltudnám képzelni ahogy ikrekkel rohangál össze-vissza. Aztán megunja, leül és hagyja hogy a gyerekei azt csináljanak amit akarnak. A gyerkőcök pedig 2 másodperc alatt a feje tetejére állítanak mindent. Wc papírral rohangálnak. Mindent kiborítanak. A lisztel játszanak. Jézusom. Rám is valószínűleg ez vár. Már várom hogy ez a kis csöppség elinduljon, elkezdje az iskolát és mi egyebek. Annyira boldog vagyok hogy gyerekem lehet. Vagyis hogy végre meg is született. Ezeket a gondolatokat gyorsan tereltem az agyamból. Így is elég ideges vagyok, nincs szükségem még arra hogy ezért is szomorú legyek.  Míg ezeken gondolkoztam észre sem vettem hogy Sierra már elindította a filmet. 

~°~

A film közepénél tarthattunk (bár én egy szóra sem figyeltem), amikor valaki nagy erővel kicsapta a bejárati ajtót. Ijedten fordultunk oda. Ally még el is sírta magát a hirtelen zajra. Megnyugodva álltam fel és rohantam az előttem álló személyekhez. Mind a négyen itt voltak. Nem esett semmi bajuk. Ahogy Cameronhoz értem szorosan a karjai közé vetettem magam. Jólesve szívtam be a jellegzetes illatát. Az egyetlen illat ami meg tud nyugtatni. 

-Hogy kerültök ide? -kérdezte az én drágaságom, miután kiölelgettük egymást. Mindenki a nagy kanapéra vonult. Cameron a földön elhelyezkedve vette a kezébe Allyt.  Én állva maradtam. Belekezdtem abba hogy hogy kerültünk oda. Mindent részletesen elmeséltem. Cameron aggódva nézett rám. Többször is megjegyezte, hogy szólnia kellett volna erről. Hogy együtt kellett volna az őrsre mennünk. És hogy magát hibáztatja, amiért megijedtünk és el kellett rohannunk. 

-Cam, feleslegesen hibáztatod magad. Nem is ránk akartak törni. Kopogtak miután elmentél. Én meg megijedtem, mert tudtam hogy Si-nek van kulcsa. Így a hátsó ajtón rohantam ki és ültem be a kocsiba. Akkor láttam a fekete autót, ami nagyon is ismerős volt nekem. De lehet csak egy ugyan olyan kocsi mint a Johnék embereié. Annyi meg annyi ilyen kocsi van a világon. Kopogtak, nem ránk törtek.  -próbáltam megmagyarázni, hogy nem ugyan az. Sőt lehet hogy én voltam hülye, hogy megijedtem. Egy ami biztos. Hogy nem Sierra volt. Ahogy meg a kocsihoz szaladtam nem figyeltem az ajtóban álló embereket.  Pedig az lett volna a legegyszerűbb. 

-De nem a nővérem volt. Szóval azok a titokzatos valakik. -állapította meg Cam. Egy "na nem mondod komolyan, zsenikém" arcot vágtam, mire elmosolyodott. Élek halok a mosolyáért. Hihetetlen hogy hogy tud egyszerre ilyen gyerekesen felnőttesen mosolyogni. Ami a pillanattól függően változik. Lehet játszi mosoly, könnyed vagy szexi. Nagyon is. 

-Egy a lényeg. Hogy ma lehet hogy itt kéne aludnotok. A vendégszóbába kiságy is van. De aludhattok a másik vendégszobába. Ahogy szeretnétek. -ajánlotta fel Luke. Mosolyogva néztem rá. Az én tesóm. Hogy lehet az hogy egyik pillanatban toporzékolva, sírva szeretnék dühöngeni félelmembe, a másikba pedig megnyugszom és mosolygok. Cameron teszi. Az biztos. 

Szépen lassan mindenki megnyugodott. Annyit tudok hogy ezek biztosan John emberei, vagy társai. Lényegtelen. A lényeg hogy közük van Johnhoz. És nem lesznek a mi barátaink. Többet nem mondtak. Vagy nem tudnak. Mindenesetre ma itt alszunk. Az lesz a legbiztosabb. Ahogy mindenki felengedett, úgy kezdtünk minden hülyeségről beszélni. Az időjárástól kezdve a kórházban töltött időszakról. Legfőbb táma Ally volt. A mi Allynk. Aki a kanapé nagy részét elfoglalva aludt. Képes bealudni miközbe beszélnek mellette. Ezt mindkettőnktől örökölte. Lassan odamentem Cameron mellé és leültem a földre. Szorosan hozzábújva. Hálás vagyok hogy ilyen családba csöppenhettem be. Képesek perceken belül feloldani a hangulatot. Mi ez ha nem egy szerencse? Szeretem őket, és tudom hogy itt jó helyem van. Ahogy Allynek is. Ami meg a John társai ügyet illeti. az majd ráér később is. Most ez a pillanat a lényeg. Hogy együtt vagyunk. 

Tudom, tudom. Tessék komiban lecseszni amiért hanyag munkát végzek. Mentségemre szóljon az asztali gépemen nem esik olyan jól írni. Sőt lusta vagyok leülni. Nagoon. De most vettem megint egy töltőt a gépemhez, szóval bombaként érkeznek majd a részek. Annyi biztos hogy hamarosan sajnos búcsút intek ennek a történetnek, de ez még a jövő zenéje. Komizzatok hogy mennyire lett gagyi ez a rész vagy esetleg elnyerte e a tetszéseteket. Boldog újévet drágáim <3