Maffia Girl /Befejezett/

23.rész

-Szóhoz se jutok. -szólalt meg végül. Már Cameron és én is kezdtünk megijedni. Egy nagy mosoly terült el az arcán. Mintha egy tonna súly esett volna le rólam. Megkönnyebbültem hogy apa boldog. Nem is reméltem mást.-Nagyon boldog vagyok. Tudom hogy jó helyed van Cameron mellett és hogy felelősség teljes apa lesz. Ahogy te is felellőség teljes anya. -mondta meghatódva. Felálltam és a karjaiba vetettem magam. Amikor egy idő után elengedtem belenéztem a boldogságtól csillogó szemeibe. Jó volt boldognak látni. Sőt látni is jó volt, mert az utóbbi időben nagyon ritkán találkoztunk. Talán Lara kihallgatása óta nem is. Apropó...Larat elengedte apa aminek nem örültem. Szóvá is tettem Cameron-nak, annyit mondott hogy nem lesz több gondunk vele. Ezt nem tudom biztosra venni. Már nem. Idő közbe apa odalépett Cameronhoz és kezet fogtak. Felültem az asztalra (mert hát miért ne?!) és vártam hogy befejezzék a beszélgetést.
-Nah szóval mi legyen a John-os üggyel?-váltottam komolyra a szót amikor befejezték.
-Legyen annyi hogy legyetek elő vigyázatosak, és ha valami történik, szóltok. Addig is intézkedünk. Beszélek a rendőrséggel is.-mondta komolyan. Megnyugtatott. Valamiért itt biztonságba érzem magam. Na de mégsem költözhetek ide. Azér' olyan nagyon még nem félek. Még.
-Oké... De én is otthon vagyok szóval Sky nincs egyedül, ha meg dolgozni jövök eljön velem és ennyi. Nem hagyom egyedül-mondta Dallas. Úgy szeretem! Ha van olyan hogy többször bele lehet szeretni valakibe akkor én újra szerelmes lettem belé. Nem is tudom mi lenne ha nem lenne. Áldom azt a napot amikor John engem küldött a drogért, mert elkapott, és megvédet...aztán történtek a dolgok. És most a közös kisbabánkat várjuk. Ezt majd még (ha elkaptuk) megköszönöm John-nak. Hirtelen elkezdett az asztali telefon csörögni. Apa odalépett és felvette.
-Hallo itt Peter Leiket...Aha...persze...már is megyünk. -mondta és lecsapta a telefont.
-Mi a baj?- kérdeztem miközben leszálltam az asztalról.
-Most telefonáltak hogy nemrég bejelentés érkezett hogy valaki brutálisan megölt egy  nőt. Azonnali helyszínelést rendelek el. Cameron jössz? -kérdezte apa a mellettem ülő fiút. Egyből rám kapta a tekintetét. Még csak délután 1 óra van. Még van 2 óra a dokiig.
-Én is megyek! A közeljövőben szeretnék itt dolgozni. -mondtam mire apa és Cam szája is egyaránt nyitva maradt. Mosolyogva bólintottam. Valószínű hogy meglepődtek a kijelentésemen, de nagyon tetszik amit csinálnak.
-A kislányom aki mindig hercegnő akart lenni, most az FBI-nál akar dolgozni? Ezt nem hiszem el-hitetlenkedett apukám. Nevetve léptem Cam mellé és átkaroltam a derekánál. Ő meg a nyakamat. Megvontam a vállam. 

Apa elindult mi meg követtük. "Riasztotta" a munkatársait és azok gyorsan öltöztek meg minden ami kell ilyenkor. Úgy érezem magam mint egy kisgyerek aki most lát először ilyet. Mert most láttam először ilyet. Érdekes volt hogy egy csomó ember szaladgál, fegyvereket csúztatnak az övükbe. Hozzá voltam szokva ehhez mivel ebben nőttem fel, de most más volt. Cam elrohant mellőlem és elkezdett ő is "készülődni". Levette a pólóját ezzel közszemléletre adva az izmos felső testét. Felvette azt az övét amibe bele lehet csúsztatni a pisztolyt. "Véletlenül" észrevettem hogy nem csak én figyelem hanem egy másik nőszemély is. Fogtam magam és odaléptem hozzá (Cam-hoz) és egy csókot nyomtam a szájára.

-Kis féltékeny. -nevetett fel amikor elengedtem. Hoppá...jó itt is tudniuk kell hogy hozzám tartozik. Én meg hozzá.
-Bocsi na. -mondtam és próbáltam takarni a paradicsom vörös fejem. Felemelte és mélyen a szemembe nézett.
-Szeretem hogy elpirulsz tőlem. -mondta kaján vigyorral. Na neki is itt kell elkezdeni perverzkedni. De sajnos sehogy nem tudom kielégíteni, hisz terhes vagyok. Egy köhécselést hallottam mögülem. Hátrafordultam és egy rövid, barna hajú kissé kisminkelt, szép magas lány állt ott.
-Igen Katlyn? -kérdezte ingerülten a szerelmem.
-Cami. Peter keres. -mondta. De még hogy. Nem is csak a hangján akadtam ki hanem a "cami" kijelentésén.
-Oke.-mondta és elindult ki. Nélkülem. Ott maradtam (ezek szerint) Katlyn-el.
-Ohm...mikor indulnak?-próbáltam kommunikálni vele. Hátha jó fej. Esetleg Cameron gyerekkori barátja ezért hívja Caminek. Nem kell egyből rosszra gondolni.
-Neked nem mindegy?-kérdezte és ilyen "leszaromkivagy" fejjel nézett rám. Néztem egy nagyot. Nem nem mindegy. A családomról van szó...
-Nem, képzeld nem mindegy. A barátom és az apám is megy szóval én is. - a végén egy kicsit hangosabban mondtam. Szerencsére senki nem volt abban a helyiségben ahol mi tartózkodtunk.
-Annyi problémám van hogy elvetted tőlem Cameron-t. -morogta közbe teljesen az arcomba hajolt. Ijesztő volt. A szívem a név hallatán kihagyott. Cameront? Neki nem volt barátnője közvetlenül előttem.
-Miért vettem volna el?-kérdeztem elhaló hangon.
-Tudod szívem előtted engem fektetett meg. És nem is olyan rég is. -nevetett az arcomba. Olyan érzés fogott el mintha egy kést szúrtak volna a szívembe. És 10x megforgatták volna. Arcom elborult és hirtelen belekapaszkodtam a hajába és elkezdtem lefelé húzni. A düh vezérelt. A térdemre húztam és hason térdeltem. Felnyögött egyet. Gyorsan felkerekedett és olyan erővel ütött hason hogy leestem a földre és összegörnyedve ordítottam mint egy fába szorult féreg. Berontott egy ember és felkapott a földről. Könnyes szemmel néztem rá. Cameron volt az. Kitéptem a kezem az övéiből.
-Kicsi...-kezdett bele de közbeszóltam.
-Ne nyúlj hozzám te rohadék. -bömböltem. Egy nagyon nagyon borzalmasan fájdalmas érzés nyilalt a hasamba.
-A kórházba hagy vigyelek be. -könyörgött. Fogta a kulcsot egy ismeretlen ember átkarolt és elindult velem a kocsihoz. Cameron előttünk rohant idegesen.
Az út borzalmas volt. De szerencsére gyorsan hajtott Cameron. Idő közbe kiderült hogy Taylor jött velünk. 

A kórházban rohantunk a recepcióhoz és egyből vittek a dokihoz is.

-Mi a baj?-kérdezte az orvosom de ahogy meglátott gyorsan lefektetett az ultrahang ágyra és bekente a hasam. Jajj csak a kisbabámnak ne legyen baja. Kérlek istenem.
-Na?-kérdezte idegesen Cameron. Ha a babának baja lesz én megölöm Katlynt.  A doki ránk nézett. Arca eltorzult volt.
-Sajnálom de...- itt a vállamra tette a kezét.
-Mit sajnál?-ordította teljesen kikelve magából Cameron.
-A baba...elment.