✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
/Azzal, hogy így birtokollak, megmosolyogtat. Már nincsenek szavak, amiket mondhatnék./
/Cielo salvador/
/Violett Morel/
Agyamat ellepte a vörös köd, ahogy felmértem elrablóm arcát. Túl ismerős volt, mert túlzottan élt a fejemben az a pillanat, mikor először láttam Őt. Roppant módon kíváncsi voltam arra, hogy ki is az a férfi aki csaknem fellökött az utcán, és aki pénzt kért a bácsikámtól. Egyszerűen csak, annyira hajtott az, hogy megismerjem Őt, hogy elfeledkeztem arról, hogy lehet cseppet sem olyan, mint ahogy Bill bácsi leírta. És igen, tényleg nem hasonlított arra a személyre, amit elképzeltem.
Ahogy ott guggolt előttem, döbbent és talán szégyenkező tekintettel, rá kellett jönnöm, hogy nem volt szó másról, csak arról, hogy egy betegelméjű elrabolt. Persze, ez kicsit sem nyugtatott meg, mégis, talán jobban fogattam, mintha egy bérgyilkos tartott volna fogva.
-Félreérted.-szabadkozott egyből.
-Ezen mit lehet félreérteni?!-emeltem fel hangom-Pénzt adtam neked, azt hittem, hogy jó szándék vezérelt téged. Tévedtem.
Sóhajtottam az utolsó szót.
-Mit akarsz? Még több pénzt? Váltságdíjat a szüleimtől?-kérdeztem tehetetlenül-Sajnálom, hogy össze kell törnöm a terved, de nekünk sincs több pénzünk, sajnos rossz családot tettél tönkre.-fogalmam sem volt, mi vezérelte az utolsó szavaim, de úgy éreztem, már sosem jutok ki abból a házból, ahol fogvatartott.
Mikor kimondtam a család, és a tönkretett szavakat, tekintetében egy földöntúli érzelmet véltem felfedezni. Igaz, csak egy röpke pillanatig láttam, de épp elég volt ahhoz, hogy felismerjem. A fájdalom jelei voltak ezek, amiket pár másodperc múlva könnyűszerrel palástól el előlem. Vajon miért sajgott neki ennyire?
Hirtelen emelkedett fel, és sétált el egy szekrénysorig. Levett róla egy üvegpoharat, majd teletöltötte vízzel, abból a kancsóból, ami szintén rajta volt a fa lapon. Visszajött hozzám.
-Szomjas vagy?-kérdezte, és felém biccentette az üveget.
Megingattam fejem. Fogalmam sem volt, miért tért ki kérdésim elől, de talán így sem Ő sem én nem kezdtünk el kiabálni. Pedig az lett volna a helyes.
Hátát nekitámasztotta az előttem lévő falnak. Ahogy kinyújtotta lábait, épp elérték az enyémeket. Még csak akkor tűnt fel, milyen apró is volt az a szoba, ahol voltunk. Falai koszos fehérnek látszottak, a bútorok réginek és megviseltnek tűntek, úgy, ahogy az ágy is kicsi és rozoga volt. Egy lepusztult környéken lehettünk, azonban így, nem tudtam volna megmondani, hogy hol.
-Nem kell a szüleid pénze.-kezdte, miközben kezében a poharat forgatta-Váltságdíjat sem kérek. Nincs szükségem rá.-maga mellé tette a törékeny üveget, de nem fojtatta magyarázatát, csak mosatlan kezeit bámulta.
Ahogy végignéztem rajta, elszomorított a tudat, hogy így láttam egy embert. Úgy tűnt, nincs meg az a komfortos világa, mint bárki másnak. Ahogy lehajtotta fejét, sérülékenynek, esetlennek és megtörtnek tűnt. Ne értsetek félre, mérges voltam rá, nagyon is.
Képes lettem volna fejbe vágni és elmenekülni, csak, hogy túlélhessem ez a kalandot, de akkor cseppet sem bizonyult betegelméjű gyilkosnak. Inkább egy fiúnak, aki képtelen megtalálni a maga útját. Mássága felébresztett bennem valamit, amit nem tudtam kezelni. Mosolyt akartam csalni az arcára, még akkor is, ha tudtam, ostobaság amit teszek.
-Jó, talán még is kérek egy kis vizet.-szóltam, miközben tekintetem arcát vizsgálta.
Szinte azonnal pattant, és megfogva állam, segített inni. Kezeimet még mindig fogta a bilincs, de képes voltam a nélkülük is kortyolni, úgy, hogy H. itatott. Mikor befejeztem, éreztem, ahogy egy csepp elkezdett folyni számszéléből, így el akartam tüntetni onnét a nyelvemmel, de az előttem térdelő fiú is segédkezni akart, így ahogy hüvelykujja és nyelvem hegye összeért egy pillanatra. Lefagytam az érzésre. Nyelvem visszahúztam, Ő pedig letörölte a vízcseppet. Ujja sóssága megmaradt számban, de arcomra szökött pír miatt, inkább lehajtottam fejem.
Mikor nemsokkal később felnéztem, H. halvány mosolyával találtam szembe magam. Íriszei csillogtak, s mintha több életkedvet láttam volna bennük. Arca körvonalazódott, ahogy apró gödröcskéket láttam meg szája sarkában.
Sokkal másabb volt, azzal a felderült arckifejezéssel mint azelőtt. Rájöttem, hogy azt akarom, hogy mindig mosolyogjon. Furcsa volt tőlem, hisz elrabolt, de képtelen voltam csak úgy eltekinteni afelett, hogy nem bántott és tett velem olyan dolgokat melyek egész életemre hatással lehettek volna. Csoda volt, de nem tudtam mit is kezdhettem volna vele, ezzel a mirákulummal...
*mirákulum: csoda*
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!
✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
YOU ARE READING
H. - (H S) ღBefejezettღ
Fanfiction"Szükségem van arra, hogy azt mond, akarsz engem..." Egy elrabolt lány és egy megtébolyodott fiú története, a megbocsájtásról, az elfogadásról, és a végtelen szenvedélyről. Arról, hogy amennyire két ember különböző, annyira egyforma is, csak meg k...
