H. - (H S) ღBefejezettღ

Huszonnyolcadik fejezet

    ✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴    

**Úgy érzem utamat, ami a sötétségen átvezet. Egy dobogó szív irányítja. Nem tudom megmondani, hogy az utazás hol fog véget érni. De azt tudom, hol kezdődött el.**

Violet Morel~

Órákkal később halk léptekkel sétáltunk le az emeletről Harry-vel. Ujjaink egymásba fonódása jelezte, hogy átléptünk egy bizonyos határvonalat, és készen álltunk kinyitni a szívünket egymás felé. Ahogy a tegnap éjszaka és a ma reggel eseményeit játszottam vissza a fejemben, megtorpantam. Harry kíváncsi tekintettel nézett rám, és próbálta megfejteni cidrizésem okát. Közelebb hajoltam hozzá, és fülébe súgtam a szavaimat, attól tartva a lent reggelizők meghallják őket.

-Ugye nem voltam hangos? -kérdeztem félve attól, hogy az idős házaspár tudtára juthatott, hogy mit csináltunk. Mert akármennyire is szerettem őket, tudtam, hogy egyből kérdőre vontak volna, leginkább Thomas miatt. Meglehet, hogy azt hihették, hogy a volt barátom elől bujkálunk, és eltitkoljuk a kapcsolatunkat. Még akkor is, ha az utóbbi igaznak bizonyult.

Harry pimasz vigyorra húzta ajkait, majd megrántotta a vállát, és otthagyva engem, elindult a konyha felé.

-Ez így nem fair!-szóltam utána csípőre tett kezekkel, mire Ő csak jót mulatott. Utána siettem, és mikor betoppantam a helyiségbe, csak lehajtottam a fejemet, és elmotyogtam egy "Jó reggelt"-et. Barna hajam arcom elé lógott, miközben leültem a már falatozó Harry mellé.

A többiek is köszöntöttek minket, majd folytatták néma evésüket. Először azt hittem, hogy a tegnapi mértéktelen alkoholfogyasztás miatt csinálták ezt, ezért szabadkozni kezdtem.

-Ne haragudjatok, hogy tegnap ennyire elengedtük magunkat.-húztam el a szám, és megböktem Harry-t, hogy Ő is mondjon valamit. Összeszűkítette a szemét, miközben irányomba nézett, és teli szájjal beszélni kezdett.

-Bocsánat.-szólt, én pedig rászorítottam térdére, az illetlen viselkedés miatt. Lenyelte a falatot, majd ismételten elnézést kért. Azonban a házaspár csak egy bólintással viszonozta ezt. Adam is csendben volt, de úgy láttam, hogy csak azért, mert fáradtnak tűnt. Ugye nem voltak fájdalmai?

Mintha Harry olvasott volna a gondolataimban, felpattant, és készült volna visszamenni a szobánkba az öccse gyógyszereiért, de Charlotte megállította.

-Ülj csak vissza, már bevette a reggeli fájdalomcsillapítókat.-mondta, visszainvitálta a göndör hajú férfit. Harry hálásan rámosolygott a nőre, aki ügyet sem vetve rá, ivott narancslevéből. Mi ütött beléjük? Miért ilyen furcsák? Történt valami? Vagy meghallottak minket?

-Van valami probléma?-kérdeztem összevont szemöldökkel. Bill rám nézett és megrántotta a vállát.

-Azt inkább mondd meg te, Violet. Van valami probléma?-kérdezte, de hangjában nem a gunyorosságot, hanem sokkal inkább a féltést véltem felfedezni.

A kérdésére a válasz, pedig túlságosan bonyolult lett volna, hogy azonnal beszélni kezdjek. Volt baj, de már nincs. Nincs, mert tudom, hogy Harry mellettem van, éppen ezért nem félek semmitől. Már nem aggasztott apám ügye, és nem gondoltam minden percben arra, hogy bármikor megtalálhatnak és kivégezhetnek mindkettőnket.

-Mire gondolsz?-kérdeztem, közben pedig tettem magamnak a reggeliből és öntöttem magamnak fekete teát. Mély sóhaj kúszott ki ajkai mögül, ettől a hangtól pedig úgy éreztem, hogy tisztában van néhány dologgal.

Harry combomra tette hatalmas tenyerét, érintésétől pedig kisebb megnyugvást éreztem. Leginkább azért, mert tudtam, hogy akármi is lesz és bármit is fognak mondani, Ő mellettem lesz, és segít kimászni a gödörből. Már csak abban bíztam, hogy tudta, én sem mozdultam volna mellőle semmi pénzért sem. Főleg most, hogy bevallottuk az érzelmeinket.

-Kezdhetném itt azzal, hogy mennyire összemelegedtetek-váltogatta közöttünk tekintetét-De nem érdekel, mert azt csináltok amit akartok, és egyáltalán nem zavar, hogy egymásra találtatok.-mondta, és egy halvány mosoly bujkált ajkai sarkában-De féltelek titeket.

-Mindketten féltünk titeket-vette át a szót Charlotte-Adam beteg, ti pedig bujkáltok valami vagy valaki elől. Nem csinálhatjátok ezt örökké-ingatta meg a fejét szomorúan.

Miért éreztem azt, hogy ez a pár szó még csak a kezdet volt?

-Mire akartok kilyukadni?-kérdeztem, majd összepréseltem ajkaimat. Nem akartam, és nem is tudtam volna elviselni, hogyha kidobtak volna minket. Mert akkor az utcán kellett volna aludnunk, ez pedig kicsit sem vonzott, és nem magam, hanem Adam miatt.

-Néhány órával ezelőtt felhívott az apád-mondta Bill, az én számban pedig azonnal megállt a falat. Harry nyugtatóan simogatni kezdte a lábam, de egyszerűen nem bírtam csillapítani az érzelmeimet-Azt mondta, tudja, hogy nálunk vagytok és majd idejön a nap folyamán, de ha bárki kopog az ajtón, és megkérdezi, hogy itt vagytok-e akkor tagadjak mindent-mesélte.

-Apád hívása után tényleg jött két ember, és felőletek érdeklődtek-folytatta Charlotte-Tagadtunk mindent, ezután pedig megfenyegettek, ha nem mondunk igazat, akkor megölnek minket-csuklott el a nő hangja-Miért keresnek titeket?-kérdezte, és hallottam a hangján, hogy nem sok kell ahhoz, hogy sírva fakadjon.

-Üldözik Violet-et, az apja miatt.-ragadta meg a szót Harry.

-A drogügyek?-nyíltak nagyra Bill szemei. Ő mindvégig tudta?

-Igen-helyeselt a mellettem ülő-Engem bíztak meg azzal, hogy kerítsem elő, és tartsam egy helyben addig, amíg a bérgyilkosok meg nem érkeznek-szólt, ezután pedig sóhajtott egyet. Hogy mi van?-Mikor kopogtak elbújtattam, azt hazudtam, hogy elszökött tőlem, és valószínűleg az apjánál lehet. Engem is megfenyegettek, ha nem mondok igazat én is elbúcsúzhatok az életemtől. És mivel feltételezhetően nem találták az apjánál, ezért jöttek el ide is-mondta, szinte egy szuszra. Arca kicsit kipirult, és nem tudtam eldönteni, hogy mert hadart, vagy azért, mert zavarban volt, az eddig eltitkolt dolgok miatt.

Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak róla, és a tetteiről. Miért nem adott fel akkor, mikor alkalma volt rá? Talán... talán már akkor is érzett irántam valamit? Vagy felakar adni, csak még nem jött el az ideje? Nem tudom, mindenesetre meg kell tudnom tőle minél előbb.

-Túl nagy bajba keveredtetek-ingatta meg a fejét rosszallóan a bácsikám-Az apád nemsokára itt lesz, szóval ki kell találnunk valamit, hogy segítsünk rajtatok-mondta sóhajtva, én pedig elképedtem. Azt hittem, hogy majd le fognak szidni minket, és elküldenek. De az, hogy segíteni próbáltak, sok mindenért kárpótolt. De bele sem mertem gondolni, hogy hamarosan ismét bele kell néznem apám szemébe... 

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Laura Petes

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!

✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴