H. - (H S) ღBefejezettღ

Tizennyolcadik fejezet

 ✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴ 

🌷 Hey Lads! 🌷

Meg is hoztam nektek a tizennyolcadik fejezetet! Igen, tisztában vagyok vele, hogy rengeteget késtem vele, de már a múlt hétvégén elkezdtem az írást, viszont lebetegedtem, így kicsit sem volt erőm leírni a gondolataimat. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy csalódást okoztam nektek, és elcsúsztam egy hetet. 

Ennek ellenére, hihetetlenül köszönöm nektek a több mint 19 ezer megtekintést. Egy álmom vált valóra, mikor megpillantottam ezt a hatalmas számot! Nagyon szépen köszönöm! Hihetetlenül csodálatosak vagytok! Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyit jelentetek nekem! 

Jó olvasást! Millió puszi és ölelés: Ladybady 

  *Ha nem bízik (...), akkor valóban soha senkiben nem fog csalódni. Ugyanakkor megfosztja magát attól az esélytől, hogy valaha is tökéletesen boldog lehessen. *

Violet Morel~

Másnap reggel, miután sikerült kilépnem álmaim hálójából, édes simogatás kaptam oldalam vonalánál. Apró mosoly kúszott ajkaimra, mikor felemlegettem magamban az éjszaka történteket. Minden sóhajt, nyögést és érintést újrapörgettem magamban, úgy ahogy minden mocskos mégis akkor hihetetlen szépnek tűnő szót ismét hallottam a fülemben csengeni. 

Felnéztem a csodás vonásokkal rendelkező férfire, aki talán éppen annyira össze volt törve, mint egy darabokra hullott tükör. Viszont, én szerettem volna segíteni neki, még akkor is, ha ez nehezebbnek tűnt, mint eddig bármi más. 

-Jó reggelt.-szóltam halkan, így rám vezette gyönyörű smaragdzöld íriszeit amik a szokottnál is jobban csillogtak. 

-Jó reggelt.-viszonozta gesztusom, majd felém hajolt, és egy gyengéd csókot hintett sóvárgó ajkaimra. 

-Hogy aludtál?-kérdeztem, miközben végigsimítottam kötésén. Reméltem, hogy nem nyomtam teljesen agyon, és nem voltak az éjszaka fájdalmai. 

-Egész jól.-mosolyodott el féloldalasan. Láttam rajta, hogy volt valami amit nem árult el, de nem szerettem volna szóvá tenni addig, amíg Ő nem érzi úgy, hogy szavakká akarja alkotni gondolatait. 

Mondata után csendben ébredeztünk, és hallgattuk egymás lélegzetvételeit. Furcsa, talán rossznak mondható előérzetem volt, amit semmivel sem tudtam magyarázni, egészen addig, amíg Harry meg nem szólalt. 

-Miért feküdtél le velem? Azért, hogy bosszantsd Thomast?-kérdezte hirtelen, én pedig azonnal felkaptam a fejem. Felkönyököltem és úgy néztem gyanakvással teli íriszeibe. 

-T... tessék? Miféle kérdés ez?-szóltam értetlenül és talán kicsit habozva. Teljesen ledöbbentett a feltételezése. 

-Szóval igen.-szűrte le kérdésemből és hezitálásomból azt, ami kicsit sem volt igaz. Az, hogy nem válaszoltam neki azonnal felbosszanthatta, hiszen felült az ágyra és erősen hajába túrt. 

-Nem, Harry ez nem igaz!-tiltakoztam egyből de mint aki meg se hallotta kétségbeesett szavaim. 

Felállt majd felkapta magára farmerjét, és pólóját. Az anyagot sietségében csak nagyon nehezen tudta áthúzni fején, így erősen fújt egyet, miután sikerült neki. Az ajtóhoz sétált, miközben továbbra is figyelmen kívül hagyta tagadásom. Azonban mikor megfogta a kilincset ahelyett, hogy kilépett volna még szeme sarkából rám nézett.