H. - (H S) ღBefejezettღ

Tizenharmadik fejezet

     ✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴   

* A szemeidben elhittem, hogy jó voltál hozzám*

/Histeria/

Violet Morel~

Reggel lehetett, legalábbis erre gondoltam akkor, mikor meghallottam a motoszkálásokat és motyogásokat. Szemeimet nem nyitottam fel, tovább hallgatóztam. 

-Adam, ne ébreszd fel!-hallottam meg egy dorgáló, mély hangot, amelynek tulajdonosa nem tartózkodott tőlem messze. 

-De olyan aranyosan alszik.-hallottam meg egy apró gyerekhangot, amitől csaknem elmosolyodtam. Aranyos vagyok, mikor alszok? Hmm...

-Éppen ezért hagyd békén.-intette rendre bátyja. Harry komolyan egyetértett vele? Nem láttam a kisfiú arcát, de eltudtam képzelni, hogy keresztbe fonta a karjait, és durcás arcot öltött magára. 

Fejem karjaimon pihent, melyeket magam előtt tartottam. Jobb kézfejem végződései hozzáértek Harry ujjaihoz, de a férfi nem mozdította el sajátjait. Vagy mert félt attól, hogy felkelt, vagy egyszerűen nem bánta a dolgot. Bár, ennek talán volt egy harmadik kifejlete is, amit csak a göndör ismert. 

-Már ébren vagyok.-mosolyodtam el, s hunyorgatva nyitottam rájuk szemeim. Harry megrovón nézett öccsére, aki lesütötte a szemeit. 

-Mondtam, hogy ne ébreszd fel.-morogta a férfi. A fiú csak megbánóan nézett rám, de én halvány mosollyal ajkaimon felültem, és megsimítottam kopasz fejét. Amint végeztem a cselekedetemmel, észleltem, ahogy az ifjú száját széthúzta, így vigyorogva rám. 

-Nem ti voltatok.-ingattam meg a fejem-Magamtól keltem.-bizonygattam, és a mellettem álló gyerek hóna alá vezettem kezeim, és felemeltem Őt az ölembe. Igaz, a hátam rettenetesen fájt az ülve alvástól, de szerettem dédelgetni Adam-et, aki hétéves létére babaarccal rendelkezett. 

-Hogy aludtál, Violet?-kérdezte kedvesen a kis srác. Csillogó szemekkel néztem a Ő kékeszöld íriszeibe. 

-Fantasztikusan.-szóltam gunyorosan melytől felkuncogott-Na és te, Adam?-kérdeztem vissza illedelmesen miközben kihúztam magam, és a szék háttáblájának dőltem. Elhúzta száját. 

-Nagyon kényelmetlen az a kanapé.-mutatott az említett ülőalkalmatosságra. Elmosolyodtam, fejemet pedig bátyja felé fordítottam aki komfortosan feküdt a fehér ágyban. 

-Úgy érzem hármunk közül, Harry-nek volt a legjobb helye.-szűkítettem össze szemeim. A férfi megforgatta a szemeit, miután testvére is beszállt a játékba. 

-Hagyjatok ki ebből, nem én akartam itt lenni.-zsémbeskedett. 

Ahogy meghallottuk a hangvételét, egymásra néztünk az ölemben ülővel, utána pedig felnevettünk. Harry felvont szemöldökkel figyelt minket. Csak akkor tűnt fel, hogy a lélegeztető már nem volt ajkai előtt, így íriszeim akaratlanul is megállapodtak a szépen ívelt, rózsaszínes száján. Nagyot nyeltem, hamarosan pedig elkaptam tekintetem. 

A hangoskodásunk után, megszámlálhatatlan ideig ültünk csendben, mert én gondolataimba temetkeztem a többiek pedig nem szólaltak meg. Kérdések sokasága jutott eszembe a tegnapi napról, ám azok, amelyekhez Harry tudhatta volna a választ, inkább elhallgattam. Nem akartam tőle megkérdezni, mégis miért kell bujdosnom, főleg nem Adam előtt. Azt hiszem, a kisfiúnak már így is akadt elég problémája, amely a korához képest rettentő nagy és elég jelentős volt.