H. - (H S) ღBefejezettღ

Harminchatodik fejezet

✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴

~Ha az enyém a szerelmed, van reményem.~

Esperanza Mía

Violet Morel~

Remegő kezekkel és idegesen ültem a nappali kanapéján úgy délelőtt kilenc óra magasságában. Az agyam ezerrel pörgött azon, hogy vajon a szemben ülők mégis mit reagálnak a nemrég hangoztatott gondolatainkra, s mégis mivel fognak minket megpróbálni megvédeni. Ugyanis Bill bácsi és Charlotte csak döbbent tekintettel figyelték a mozdulatainkat, ahogy valószínűleg az okokat és a következményeket sorolgatták magukban. A nő perceken belül felpattant, majd felhúzva engem, szorosan magához ölelt. Ez a tett annyira hasonlított az édesanyáméhoz, hogy néhány könnycsepp le is gördült az arcomról. Tudtam, hogy Charlotte is sírt, és valószínűleg még fog is miattuk. 

-Istenem, drágáim, ez borzalmas. Nem gondoltam volna, hogy Thomas valaha is ilyet tesz. -nézett ránk, miközben egyik karjával még mindig ölelt magához. Hasonlóan tettem én is, mert jól esett kapaszkodni a régi életembe. Gyakran eszembe jutott a gondolat, hogy mi lett volna, ha Harry nem rabol el, s fedi fel előttem a valóságot. Elkaptak volna Vincent emberei és megöltek volna még mielőtt bármit is kérdezhettem volna? Vagy először a szüleim életének vetettek volna véget, mint most? Talán apa tudta, hogy mi a legjobb nekem, s ezért fogadta fel Harryt. Arról viszont egyikünk sem tehetett, hogy egymásba szerettünk, és a kapcsolatunk teljes mértékig megváltozott. Bár, ahogyan képzelem, Harry így sokkal jobban próbál meg védelmezni, mint előtte bármikor is. 

-Ez kezd túlnőni rajtunk.-motyogta maga elé Bill bácsi. Harry lehajtotta a fejét, miközben a könyökeit a térdeire támasztotta. Látszott, hogy agyalt azon, mégis mitévők legyünk, de valószínűleg neki sem sok dolog jutott az eszébe azokon kívül, amiket már megtettünk. 

-Mi lenne, ha visszamennénk Roslinba, és ti is jönnétek velünk? Valahogy elintézzük azt, hogy eltűnjünk a szemük elől, és talán soha többé nem is fognak keresni minket.-próbált meg kitalálni valamit barátom, de úgy tűnt, amint kimondta szavait, Ő is felfogta, hogy ostobaság lett volna, mert heteken belül ránk találtak volna. 

-Nem a legjobb ötlet. Lehetséges, hogy amint kilépünk a házból máris követnek minket.-fogalmazódott meg Billben még egy feltevés-Én még mindig a rendőrségre szavazok, talán Ők tudnának segíteni nekünk abban, hogy valóban úgy tűnjön, mintha felszívódtunk volna.-nézett fel ránk tehetetlenül. Charlotte egyetértően bólogatott, én viszont csak félve Harryre néztem, aki rázta a fejét. 

-Bármit, csak a rendőrséget ne.-lehelte maga elé, én pedig nemsokkal később elengedtem Charlotte-ot, majd leültem a barátom mellé, és kezemet az övére tettem, hogy kicsit megnyugtassam. Tudtam, hogy miért nem akarta belevonni ebbe a hatóságokat, de úgy gondoltam, hogy igaza volt Billnek. 

-Mégis miért ne? Ők az egyetlenek, akik segíteni tudnának ebben a helyzetben.-mordult fel a szemben ülő pocakos férfi. Harry hangosabban kezdte el venni a levegőt, így pontosan tudtam, hogy a düh ami fellobbant benne egyre csak nőtt. Nem akartam, hogy teljesen kiakadjon, pontosan ezért próbáltam meg helyes mederbe terelni a beszélgetést. 

-Talán mégis vissza kellene mennünk Roslinba meglehet, hogy ott...

-Nem Violet! Mégis mi az, ami miatt Harry nem akarja bevonni a rendőrséget egy olyan ügybe, ami rájuk tartozna?-háborodott fel Bill. Összerezzentem mennydörgésszerű hangjára, de próbáltam megtenni a tőlem telhető legtöbb dolgot, hogy ebből az egészből ne keletkezzen egy nagy veszekedés. Semmi szükségünk nem volt rá, főleg most mikor gyászolnunk kellett volna, és kitalálnunk valamit, amivel összetudjuk tartani az alig öt fős csapatunkat. 

-Adam, menj fel kérlek.-nézett a mellettem ülő férfi az öccsére, aki először tiltakozott, de nemsokkal később azt tette, amit a bátyja kért tőle. Valószínűleg nem tetszett neki, hogy az ilyen beszélgetésekből általában kihagytuk Őt, de nem tehettünk mást, elvégre még túl kicsi volt ezekhez. 

-Harry nem kell ezt tenned.-néztem gyönyörű, smaragdzöld szemeibe, amik akkor bánattól és bűntudattól csillogtak. Összepréselte rózsaszín ajkait, amelyeket annyira szerettem, majd bólintott egy aprót.

-Tudtok apám drogproblémáiról és arról, hogy minkét szülőm a túladagolás miatt halt meg. Nos, az apám temetése után nyomozásba kezdtem, és így találkoztam Walter Morel nevével. Kiderítettem, hogy egy bizonyos Vincent Graham próbálta meg Walter régen használt drogreceptjét átalakítani, és halálossá tenni egy nézeteltérés miatt. A kutakodásom alatt szereztem egy kisebb tasaknyit az eredeti és hamis porból is, amelyekkel bizonyítani tudtam volna az igazamat, a rendőrség pedig gond nélkül lecsukta volna Vincentet és bandáját. De történt valami, ami miatt nem tehetem be a lábamat a rendőrség falain belülre, máskülönben lecsuknak.-sütötte le a szemeit, én pedig rászorítottam összekulcsolt kezeinkre, hogy ezzel is biztassam Őt. Bill kérdőn és gyanakvóan nézett ránk, de nem szólt közbe és megvárta, hogy Harry összeszedje a bátorságát és beismerje azt, amit kellett-Az utolsó adag valódi port próbáltam kicsempészni a klubból, ahonnét elvettem azt, viszont egy férfi rájött, hogy mire készülök, és majdnem lelőtt. Dulakodni kezdtünk és én... meg... megöltem Őt.-csuklott el a hangja a mondandója végére. Charlotte levegője a torkán akadt, Bill ajkai pedig kicsit elnyíltak, miközben a mellettem ülőt figyelte. 

-Önvédelem volt, vagy Vincent embere hal meg, vagy Harry. Nem tehetett mást.-próbáltam tisztára mosni barátom nevét, viszont ahogyan gondoltam, Bill és Charlotte egyszerűen képtelen voltak bármit is mondani. Nem bírtam hibáztatni Őket, elvégre nekem is nehezen ment akkor, mikor megtudtam mindezt. De már muszáj volt hallaniuk az egész történetet, ugyanis jogukban állt tudni, hogy kivel osztották meg az otthonukat, illetve miért nem tehettünk meg olyan dolgokat, amelyek ésszerűek lettek volna. A rendőrség értesítése is ezek közé tartozott. 

Akármennyire is természetes lett volna, én nem bírtam úgy tekinteni Harryre, mint aki megölt valakit. Boldog voltam, hogy ott volt mellettem, segített nekem és vigyázott rám, éppen ezért bármit megtettem volna azért, hogy ez továbbra is így maradjon. Bármennyire is korai volt ez kijelenteni, Ő volt az életem, és semmit sem változtattam volna a múltunkon, ugyanis csak így sikerült egymásra találnunk. 

-Ezt jó tudni.-szólalt meg Bill, hangja pedig furcsán megváltozott. Összevont szemöldökkel figyeltem ahogyan felállt a kanapéról, majd az egyik komód felé sétált, és kinyitott egy kulcsos fiókot-Akkor majd én odaadom a bizonyítékokat. Walter a testvérem volt, ennyivel tartozom neki.-informált minket miközben még mindig kutatott. 

-De mit teszünk, ha Vincent valamelyik embere kinyitja a száját és elmondja, hogy Harry a tettes?-kérdeztem kissé remegve. Abban a pillanatban barátomon volt a sor, hogy megszorítsa kezeinket, és egy kis lelket öntsön belém ezáltal. 

-Elhallgattatjuk.-szólalt fel, majd megfordult és döbbenten vettem tudomásul, hogy a kezében egy pisztolyt tartott, amibe éppen akkor tette bele a tárat-Ne nézz rám ilyen nagy szemekkel, Violet. Nem csak az apádnak voltak alvilági ügyei.-mosolyodott el, bennem pedig ismét felmerült a gondolat, hogy mégis milyen dolgok voltak a háttérben, amikről nem tudtam? Valószínűleg semmi sem az volt, aminek gondoltam, és ez kezdett kissé ijesztővé válni. 

-Bátyus?-hallottunk meg egy apró hangot a lépcső felől. Mindannyian arra néztünk, még akkor is, ha valójában Harry-nek szólt a szólítás. Megpillantottuk Adamet, akinek az arca fehérebb volt az átlagosnál, apró kezét pedig a mellkasára szorította-Nem kapok levegőt.-suttogta, miközben egy kicsiny, átlátszó könnycsepp gördült le a szeme sarkából...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Laura Petes

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!

✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴