H. - (H S) ღBefejezettღ

Tizennegyedik fejezet

       ✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴   

*Nem tudok nem rád gondolni/ Nem tudok ok nélkül veszíteni*

/Como haremos/

Violet Morel~

-Violet?-nézett rám döbbent arccal-Mit keresel itt? Hol voltál eddig? Ki ez a kisfiú?-halmozott kérdéseivel, viszont én csak mélyet sóhajtottam. 

-Ő itt Adam.-adtam meg a választ egyetlen kérdésére, miközben a mellettem ülő kopasz fiúcskára mutattam. Nem akartam hazudni a bácsikámnak, így inkább nem válaszoltam meg a többi szavát. 

-Adam?-nyíltak nagyra szemei, s amint részletesebben megnézte a fehér orcájú teremtést elsápadt-H...Harry öccse?-bukott ki belőle. Honnét tudja? Nem válaszoltam, csak odahajoltam a gyerekhez. 

-Mit kérsz?-mosolyogtam rá. Gesztusomat készségesen viszonozta, s rámutatott egy csokis fánkra. 

-Azt.-csillantak fel zöldeskék szemei. Bólintottam majd Bill felé néztem. Elég volt neki ennyi, és már nyúlt is a finomságért. 

-Ebből kérhetnénk még hármat?-néztem kérlelőn a pocakos férfire. Az bólintott, én pedig gondterhelten sóhajtottam.

-Még valamit?-pillantott felém. Egy másodpercig elgondolkodtam, majd a mellettem időző fiúra néztem, aki némán megrázta a fejét. Talán neki sem tetszett az a feszült helyzet ami kialakult a helyiségben. Bevallom, én is reszkettem emiatt a dolog miatt. 

-Nem, köszönjük.-ingattam meg a fejemet. Fizetés után, megfogtam Adam kezét, és indultam volna, azonban inkább visszafordultam, és a bácsikám szemeibe néztem-Ne mond el senkinek sem, hogy itt jártam, legfőképpen a szüleimnek ne.-kértem, de mikor megláttam Bill bácsi döbbent tekintetét, inkább folytattam-Bajba kerülnék.-kockáztattam ezzel a szóval, de nem érdekelt. Szerettem volna minél előbb túlesni ezen a beszélgetésen. 

-Harry bántana?-döbbent meg, két kezével pedig a márványpultra támaszkodott. 

-Nem, nem Ő ártana nekem.-csóváltam meg a fejemet, majd minden hasonló szó nélkül léptem ki a légtérből, nyomomban a kisgyerekkel...

~*~

Óvatos léptekkel közelítettük meg Harry kórtermének bejáratát, hiszen megkértem a mellettem időző kopasz fiút, hogyha bátyja alszik, ne ébresszük fel. Viszont én nem csak emiatt az ok miatt tettem ezt. Én egyszerűen féltem Harry reakciójától, mikor elmondom neki, találkoztam Billel. 

Rendben, bíztam a férfiben, miszerint nem mondaná el senkinek sem, mert fontosabb neki a testi épségem mint az árulkodás, mégis szerettem volna visszaszívni minden mondatom és tettem. Hiszen, csak magadban bízhatsz úgy, hogy egyszer ne üsd meg a bokád. 

-Sziasztok.-mosolyodott el a göndör hajú fiú, mikor beléptünk a fehér ajtón. Miért boldog? Miért mosolyog? Miért nem kiabál és őrjöng? Talán majd annak is eljön az ideje. 

-Szia.-köszöntem vissza csendesen, míg elengedtem Adam kezét, és hagytam, hogy odafusson bátyjához. Én kimért léptekkel mentem az éjjeliszekrényhez, oda pedig letettem a zacskót amiben a fánkok pihentek. 

-Mi az?-kérdezte Harry közben pedig végigmérte a tasakot. 

-Reggeli. Hoztunk neked is fánkot.-mosolyogtam rá, s meg sem várva válaszát, indultam azon kanapé felé, amin nemrég Adam foglalt helyet.