✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
/Már semmi sem aggaszt téged. Hogy a szívverések emelkedjenek. Hagyd, hogy a színek ma megnevettessenek./
/A bailar/
Harry Styles~
Csendben léptem be a szobámba, miközben szemeimet a padlón tartottam. Szemem sarkából láttam, ahogy egy alak mozgott. Egy tárgy volt a kezében, azonban nem tudtam felmérni mi is volt az, hisz gyorsan kellett reagálnom. Mielőtt leüthetett volna megfogtam kezét, s háta mögé csavartam. Violet ajkai elnyíltak, mellkasa gyorsan emelkedett fel és le. Megijedt, s csaknem félt tőlem. De abban a pillanatban nem érdekelt, rettentő dühös lettem.
-Azt hittem ebben a pár napban kezdtél megbízni bennem.-szűrtem fogaim között, miközben oldalról figyeltem arcát.
-Azt hittem, tudod, hogy nem apellálok a viselkedésedben.-válaszoltam összeszorított fogsorral-El kell mennem! A szüleim már aggódhatnak értem.-kérlelt már könyörgő hangon.
Felhorkantam, majd lökve rajta egy aprót elengedtem.
-Szerinted apád mást is csinál az imádkozáson kívül ebben a pillanatban?-fontam össze karjaim, miközben szemeit vizsgáltam.
Gyönyörű, szürke íriszei nem mertek rám találni, talán mert félt attól, hogy a puszta pislantásomtól képes lenne összerogyni a padlón. Azonban akármennyire is tűntem dühösnek-hiába voltam az-nem bírtam volna bántani. Egyszerűen csak...megvédtem őt, és erre már rájöhetett volna abban a pár napban, amit nálam töltött. De persze mindenki szemszöge más volt ebben a helyzetben.
-Igen!-szólalt fel erélyesen-Keres engem, úgy ahogy anya is!
Megingattam a fejem.
-Egy álomban élsz.-végig szemléltem, ahogy leült a földre, s törökülésbe fonta lábait. Azonban nem értettem, hogyan is szabadult ki a bilincs markából, de nem figyeltem különösebben erre a jelenségre.
Leguggoltam elé, és keményen néztem szemeibe.
-A való élet teljesen más, és tudod miért? Mert nincsenek szabályok. Mindenki azt csinál amit csak akar. És ez undorító.-fintorodtam el, majd lehajtottam a fejem-Ha kerestek volna már rég megtaláltak volna. Három saroknyira vagyunk a munkahelyedtől.-szóltam el magam a kemény igazságról.
-T..tessék?-dadogott. Sóhajtottam.
-Ha kerestek volna, már rég itt kopogtatnának az ajtómon.-biccentettem a nyílászáró felé.
Kezeit pásztázta. Észrevettem, hogy egy apró könnycsepp folyt végig arcán. Odanyúltam, majd hüvelykujjammal letöröltem. Azonban elkapta fejét, és elhúzódott érintésemtől.
-Miért akarod bemocskolni a szüleim nevét?-hangja remegett. Megfájdult érte a szívem, de tudtam, hogy csak kezdi felismerni azt, hogy milyenek a szülei. Mert nem voltak szentek, az teljesen biztos.
-Mert ők is ezt tették az én családnevemmel.-nyeltem nagyot, hisz úgy éreztem az emlékek fojtogatni kezdtek.
-Hazudsz!-kiáltotta a sós cseppektől eláztatott arccal. Ütemtelenül kezdett dobogni motorom bordáim börtönében. Megingattam a fejem.
-Sok dologról szoktam hazudni, de komoly kázusról sosem.-figyeltem orcáján lecsúszó cseppet. Felálltam, majd kezet nyújtottam felé-Gyere, mutatok valamit.-mosolyodtam rá gyengéden. Nem mozdult, csak bámult-Megbízhatsz bennem, semmi rosszat nem tettem ellened.-tartottam még mindig kezem.
-Elraboltál.-emlékeztetett.
-Inkább azt mondanám, hogy elvettem azt, ami túl ártatlan volt, ahhoz, hogy bármiféle rossz is történjen vele. Ezzel megkímélve mindenféle mizériától.-szóltam. Észrevettem, ahogy mondandóm egy apró mosolyszerűséget csalt szája egyik szélébe, de a lány gátolta, hogy többet lássak belőle.
Tétovázva, de tenyerét enyémbe csúsztatta, és hagyta, hogy felsegítsem a földről. Tekintetünk összekapcsolódott, ahogy egy pillanatra megtámasztotta magát mellkasomon, hogy el ne essen. Ajkai elváltak egymástól, a levegőt pedig gyorsan vette. Leheletünk egybeolvadt, felsőtestünk pedig össze-összeért, ahogy lélegeztünk.
-Próbálj meg bízni bennem.-mondtam. Íriszei kutakodón vizsgáltak, miközben megcsillant bennük a szobába bejutó fényár.
-Talán megkísérelem.-fújta. Bohókás hangvétele boldogságot gyújtott bennem, hiába nem lehetett látni arcomon.
Ujjaimat övéi közé csavartam, majd kivezettem az ajtón. Odalépkedtünk a bejáratihoz, miközben láttam, körbenézett a lakásban. Nem sok mindent láthatott, hisz a hajlék elég apró volt, mégis eldugott helyeken feküdtek a szobák. Így csak a konyhát és a nappalit tudta szemügyre venni.
-Most elengedem a kezed...-hajtottam végre-...de ne menj el mellőlem az utcán rendben? Veszélyes környéken vagyunk, nem szeretném, ha elvesznél.-néztem rá kérő, egyben parancsoló tekintettel.
Bólintott.
Mikor kiléptünk az ajtón, és becsuktam azt, zsebre tett kezekkel álltam egy darabig. Megadtam neki a lehetőséget, hogy elfusson, de nem élt vele. Vajon kezdett hinni nekem? Mert, ha igen, akkor jó úton haladtam afelé, hogy bízzon bennem. Nagyon megkönnyítette volna a dolgom.
Elindultam, Ő pedig utánam jött. Mikor mellém ért, kezeit összekulcsolta a melle alatt, és lehajtott fejjel sétált közelemben. Tenyereim kicsúsztattam zsebemből, és miközben felnéztem, karjaim Violet derekára irányítottam. Egy kicsit meglepődött érintésemre, hisz éreztem, ahogy megugrott, de később inkább közelebb lépett hozzám, mikor észrevette, milyen emberek is jöttek szembe velünk..
Egy kisebb utcán ballagtunk végig, miközben egy mindkettőnk által ismerős ház felé közeledtünk. Bevallom, nem szerettem volna látni még egyszer azt a helyet, s el sem tudtam képzelni, hogy hogyan is képesek abban aludni, de nem tettem vagy mondtam semmit sem. Azt hiszem, ez volt a legmeglepőbb dolog azon a napon. Hogy szó nélkül tűrtem azt, mikor a szemem elé került az a megátkozott építmény. Pedig őrjöngeni tudtam volna, talán rombolni, de kárt tenni valamiben, az biztos.
-Csak nézd meg azokat az arcokat.-mutattam a kert felől az ajtóhoz közeledő két, sötét ruhás férfira-Nem épp azért mentek oda a szüleidhez, mert meg akarnak találni.-pillantottam a mellettem álló, fátyolos tekintetű lányra...
Magyarázat: *apellál: bízik* ; *kázus: dolog*
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!
✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
KAMU SEDANG MEMBACA
H. - (H S) ღBefejezettღ
Fiksi Penggemar"Szükségem van arra, hogy azt mond, akarsz engem..." Egy elrabolt lány és egy megtébolyodott fiú története, a megbocsájtásról, az elfogadásról, és a végtelen szenvedélyről. Arról, hogy amennyire két ember különböző, annyira egyforma is, csak meg k...
