✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
* Amit a legjobban akarok az az őszinte szeretet*
/Gloria/
Violet Morel~
Minden embernek, de legfőképpen a sérült embereknek van egy védekező mechanizmusa amely akkor gyullad ki bennük, mikor veszélyben érzik magukat. Eddig nem nagyon értettem, mire fel tesznek ilyet, azonban mikor láttam Harry haragtól izzó szemeit, rájöttem. Annyi szerencsétlenség történt már velük eddigi életük során, hogy egy apró szó, (vagy az én esetemben kérdés) képes bekapcsolni azt a vészjelzőt, mely elindítja bennük ezt a reakciót. Mert igen, az előttem álló göndör fiúban is megszólalt a riasztó a kérdésem hallatán.
-Gyerekesen viselkedsz.-néztem rá keresztbe font karokkal. Állkapcsán kidudorodtak az erek, ahogy átható pillantással méregetett.
Furcsa volt a szituáció, hisz még mindig az egyik pólójában és nadrágjában voltam, Ő pedig félmeztelenül állt előttem. Mégsem zavart ez a dolog. Nem zavart, pedig tudtam a lelkiismeretem csaknem kiszaggatta a dobhártyámat, annyira kiabált az ellen, hogy hagyjam el azt a házat. Tegnap éjjel, úgy éreztem, megcsaltam Thomas-t, pedig Harry-vel nem is aludtunk egy ágyban. Igen, a lelkiismeretem egy szörnyű teremtés...
-Idegesítenek a kérdésid.-vágta rá habozás nélkül. Megforgattam a szemeim.
-Meglehet, mégis a hétéves kisöcséd nem hisztizik ennyit mint Te!-mutattam rá. Láttam, hogy íriszei egy pillanatra elsötétültek, ahogy Adam-et a számra vettem.
-Ez nem hiszti.-rázta meg a fejét. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, miközben ujjaimmal gesztikuláltam.
-Akkor minek neveznéd?-kérdeztem félvállról. Elnézett rólam, csendben fújta ki a levegőt, vállait pedig leengedte, hamarosan pedig fejét is lejjebb szegte egy kicsit miközben a padlón lévő koszos fehér szőnyeget bámulta. Feladta a harcot, és rám hagyta a dolgok kielemzését.
Sebezhetőnek tűnt, nem csak ott és akkor, hanem úgy általában, mikor leszegte a fejét. Csaknem biztos voltam benne, hogy a gondolataiba temetkezett, és ügyet sem vetett arra, hogy én ott voltam. Azonban aggasztottak a sebei és a fájdalom melyet átélt, mégis nyugodtan álldogált egy helyben. Mekkora fájdalomküszöbe lehetett? A hegeit elnézve elég nagy.
Némán toltam hátra egyik kezét, miután felvettem a fehér pamacsot, melyet fertőtlenítőbe áztattam. Ő sem szólt semmit, a zörejtelen csend, aggasztott. Nem csak azért, mert tudtam, mindketten csökönyösek voltunk, így nem engedtünk az igazunkból, de Adam gondolata is a fejembe fészkelte magát. Reméltem, minden rendben vele, hisz tudtam, nagy trauma lehetett olyan esetlennek látni a bátyját.
-Mi történt veled?-kérdeztem félve, hisz hiába tisztítottam sebét tudtam, akár abban a pillanatban is képes lett volna elrohanni a közelemből, amint meghallotta a kérdésem.
-Pár fekete ruhás alak nekem jött.-fújta ki a levegőt, mikor láttam, bőre kicsit megmozdult a fehér pamacs érintése alatt. Mi az? Most nem ingerli a kérdezősködésem?
-Azok, akiket l...láttunk?-kérdeztem ijedten. Felnéztem rá, piros ajkait egy vonallá préselte, miközben szürke szemeimbe nézett, az Ő smaragdzöldjeivel.
-Ha nem is pontosan azok, akiket detektáltunk, attól még biztos vagyok benne, hogy közük van hozzájuk.-lehelte. Erősebben nyomtam sebére a fertőtlenítő áztatta vattát, amitől felszisszent, és eltorzult arccal lépett el tőlem, azonban nem a nyílt károsodásához kapta ujjait, hanem felé, a bordáihoz. Összevont szemöldökkel néztem, ahogy próbálta kihúzni magát, hogy ne fájjon neki, azonban sikertelen volt, hisz minél jobban próbálkozott, annál jobban láttam a kínt az arcán.
-Harry...-léptem közelebb hozzá, kezét pedig lefejtettem oldaláról. Mellkasa gyorsan emelkedett fel illetve le, mikor ujjaimat bordáihoz nyomtam, és végigtapogattam a felületet. Éreztem egy kis elváltozást, ez pedig nem tetszett.
-Mit csinálsz?-kérdezte meggyötörten. Egy másodpercre felnéztem szemeibe, hamarosan pedig tovább vizsgáltam.
-Szemügyre veszlek.-mondtam-Szerintem eltört a bordád.-léptem távolabb testétől.
-Mi?-kérdezte döbbenten-Nem, nem hiszem.-ingatta meg fejét- Különben is, honnét tudnád ezt? Nem vagy orvos.-bicegett az ágyhoz, majd megfogta pólóját, és visszafordította.
-Igaz, nem vagyok az, de annak tanultam egy ideig.-magyaráztam. Felém fordította fejét, és összevont szemöldökkel nézett rám, miközben a fájdalom ellenére, szórakozottság villant szemeiben.
-De hát nem is jársz iskolába.-láttam, hogy szája sarkában egy apró mosoly bujkált. Először nem értettem honnét s tudja ezt, de hamarosan felvilágosodtam. Követett, és figyelt engem...talán többet tud rólam, mint bárki más. Ez pedig megijesztett.
-Egy idő után nem tudtuk fizetni a tandíjamat.-rántottam vállam, mintha nem is törődnék vele, azonban rossz érezés volt. Mindig is segíteni akartam az embereken-Viszont nagy az esélye, hogy tényleg eltört a bordád, meg kellene nézetned.-mentem közelebb hozzá, és rásegítettem a pólót. Igaz, közben fájdalmas nyögések hagyták el ajkait.
-Nem, felesleges, jól vagyok.-bizonygatta, ám nem hittem neki.
-Az a seb...-mutattam oldalára-...kicsit sem annyira veszélyes, mint a törött bordád. A csont át is szúrhatja a tüdődet, szóval meg kell nézetned.-mondtam neki-Elkísérhetünk Adam-el, ha szeretnéd.-mosolyogtam rá, bár aggasztott a törött bordája.
-Nem! Nincs szükségem kuruzslókra!-háborgott. Megforgattam szemeim.
-Mi az Hazza? Talán félsz az orvosoktól?-kérdeztem vigyorogva, hisz ugratni akartam Őt, azonban ez nem úgy sült el, ahogy akartam. Fejét ismét lehajtotta, ezzel némán elárulva nekem a választ-Te tényleg félsz az orvosoktól?-döbbentem meg, és közelebb léptem hozzá. Egyik kezem felkarjára tettem, így tekintettem rá. Íriszei rátaláltak enyémekre, hamarosan pedig megrántotta vállát.
-Egyedül megyek.-válaszolta hirtelen, majd elrugaszkodott, és nehéz léptekkel indult ki a szobából.
-Mi? Nem! Ilyen állapotban nem mehetsz el egyedül!-rohantam utána.
-Ilyen helyzetben, inkább nem kellene parancsolgatnod nekem!-förmedt rám.
És üdvözöllek ismét, hangulatingadozás... Nagyon hiányoztál...
Megforgattam szemeim, de utána lépkedtem.
-Segíteni akarok, nem pedig parancsolgatok!-kontráztam. Mikor kiért a nappaliba megfordult és dühösen pillantott rám.
-Egyedül is megtudom oldani...-mondta, azonban hangja megcsuklott, esetlenül lépett egyet hátra, majd előre, nemsokkal később pedig szemei fent akadtak, teste pedig összecsuklott a padlón. Szemeim kitágultak, és azonnal rohantam is Harry-hez. Mellkasa egyenletesen emelkedett fel illetve le, ez kicsit megnyugtatott, azonban mikor megláttam nyitott ajkai közül szivárgó vért, szám megremegett.
Adam futott ki a szobájából, és mikor meglátta bátyját, azonnal elsápadt. Reméltem, Ő nem ájul el úgy, ahogy a férfi. Megpillantottam Harry nadrágjának zsebében a mobilját, majd kérdések nélkül tárcsáztam a mentőket...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!
✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
YOU ARE READING
H. - (H S) ღBefejezettღ
Fanfiction"Szükségem van arra, hogy azt mond, akarsz engem..." Egy elrabolt lány és egy megtébolyodott fiú története, a megbocsájtásról, az elfogadásról, és a végtelen szenvedélyről. Arról, hogy amennyire két ember különböző, annyira egyforma is, csak meg k...
