✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
**Ahol a fényt és a szerelmet tartom az marad meg nekem. Apránként válsz majd az árnyékommá.**
Violet Morel~
Könnyeim már végigfolytak arcomon, mikor benyitottam a hálószobába. Csak pár másodperc múlva fedeztem fel, hogy Adam az ágyon ült, és kíváncsi, mégis fáradt szemekkel kémlelt engem. Nem akartam a kisfiú orra alá dörgölni, mekkora hazug is a bátyja, éppen ezért amilyen gyorsan csak lehetett, letöröltem könnyeimet.
-Te sírsz?-kérdezte nagyra nyílt szemekkel, majd közelebb lépkedett, és aprócska kezei közé fogta enyémet. Némán megingattam a fejemet, de akármennyire is próbáltam visszafogni könnyeimet, nem sikerült.
-Nem csak... belement valami a szemembe.-hazudtam, és csak akkor döbbentem rá, hogy én sem voltam jobb Harrynél. Vagyis de, mert én jó okból hazudtam, míg Ő valami olyasmi miatt ami nem boldogít, Őt lehet, hogy mégis.
-Biztosan?-vonta össze a szemöldökét. Bólintottam, majd megsimítottam kopasz fejét, és apró puszit nyomtam rá.
-Persze.-sóhajtottam, majd az ágyhoz kezdtem el sétálni-Most magamra tudnál hagyni, Adam?-kérleltem a fiút. Ő bólintott, de még mielőtt elment volna, odajött hozzám, majd megpuszilta az arcomat. A szeretetteljes viselkedéstől szívem csaknem elolvadt, míg íriszeimbe még több könny gyűlt. Harry miért nem tud olyan figyelmes és kedves lenni, mint az öccse?
-Ne szomorkodj, Violet.-mondta, majd kilépett a szobából. Amint becsukta maga mögött a nyílászárót kitört belőlem az addig visszatartott zokogás. Arcomat a tenyereimbe temettem, és térdeimre hajtottam a fejemet.
Miért hittem azt, hogy minden olyan egyszerű lesz, mint amilyennek elképzeltem? Hogy majd apa beállít, kieszelünk egy tervet, végrehajtjuk azt, majd Harry-vel boldogan élünk amíg meg nem halunk? Talán azért, mert muszáj volt kinyitnom a szemem és meglátnom a fától az erdőt. Muszáj volt észrevennem Harry valódi céljait, és apám túlféltését. Miért kell mindennek ilyen elképesztően bonyolultnak lennie?
Furcsa volt, de úgy éreztem, mintha sajgott volna a szívem. Legszívesebben kitéptem volna azt a helyéről, és jó mélyre elástam volna, csakhogy ne fájjon annyira. De ezt nem tehettem meg, ami még inkább sírásra késztetett.
Talán, a legjobban nem is az fájt, amit tett, hanem az, hogy milyen könnyen hajtotta ezt végre. Mintha neki csak egy játék lett volna az egész, pontosan úgy osztotta a lapjait, hogy Ő jöjjön ki belőle nyertesen. Azonban egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogyan tudta ilyen egyszerűen előadni azt, hogy féltékeny volt Thomas-ra. Biztosan remek színész lehetett, ugyanis azt is elhittem neki, hogy fontos voltam a számára. Mint kiderült, pénzért cserébe mindenkit olyan beosztásba tesz, amilyenbe csak kívánja az illető.
De mit is képzeltem?! Hogy majd miután elrabol és bezárva tart a házában, majd úgy fogunk onnét távozni mint egy szerelmespár? Istenem, Violet! Miért vagy ennyire naív?
Zokogásom közepette ajtónyitódást hallottam, nemsokkal később pedig két, zokniba bújtatott láb állt meg előttem. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, de nem néztem fel az előttem állóra, aki nem mondott semmit, csak leguggolt elém, és úgy nézett lélekbelátóan.
-Menj el, Harry!-suttogtam, ám hangom nem volt annyira elszánt, mint amennyire éreztem magam. Sokkal inkább olyan gyenge volt, mint az első tavaszi harmat.
-Hallgass meg!-kérte, kezét pedig térdemre rakta, hogy figyeljek rá. Azonban amilyen gyorsan csak lehetett, leráztam magamról tenyerét, majd felálltam. Szinte fojtogatott az a légkör amibe másodpercek alatt kerültem.
-Mégis miért hallgassalak meg?-tártam szét karjaimat dühösen, de közben éreztem, hogy sós cseppek hullottak le arcomra-Hazudtál nekem, és átvágtál!-kiáltottam, nemsokkal szavaim után pedig megremegett az alsó ajkam-Hittem abban, hogy lehet közöttünk valami...-szegtem le a fejem reményvesztetten. Úgy tűnt, kezd összeomlani az a világ, amit néhány hét alatt felépítettünk. Bevallom, imádtam azt a légkört, és sosem akartam volna távozni onnét. De mint látszott, az élet keresztbe húzta a számításaimat.
-Mert lehet.-lépett közelebb, azonban mikor látta, hogy hátráltam, inkább megállt-Nem hazudtam neked és még csak át sem vágtalak! Minden amit tettem, a te érdekedet szolgálta. Még csak meg sem fordult a fejemben a pénz mikor veled voltam.-sóhajtotta-Ha nem hiszed el, akkor nézd meg ezeket.-mondta, majd a bőröndjéhez lépett, és keresgetni kezdett valamit. Már azt hittem, hogy meg sem találja, mikor előhúzott egy borítékot. Felállt, majd felém nyújtotta a fehérséget-Minden egyek csekk benne van, amit az apádtól kaptam. Egyet sem váltottam ki közülük, mert nem a pénz miatt akartam segíteni neked.-szólt, én pedig elvettem tőle a kezében tartott borítékot.
Kinyitottam, majd kihúztam belőle a papírlapokat, melyen apám aláírása díszelgett. Megszámoltam, és pontosan annyi lap volt a kezemben, ahány hónapja Harry a családunknak dolgozik. Egyre hülyébben éreztem magam. Ledobtam a csekkeket az ágyra, majd keresztbe fontam magam előtt a kezeimet.
-Miért nem mondtad el?-kérdeztem az alattam elterülő szőnyeget vizsgálva. Harry közelebb lépett.
-Mert pontosan tudtam, hogy így reagáltál volna. Fontos vagy nekem, Violet, és nem akartam, hogy a pénz alapozza meg a kapcsolatunkat.-fogta meg az állam, majd annál fogva felemelte fejem, hogy szemeimbe tudjon nézni.
-Én azt hittem, hogy azért egyeztél bele a munkába, hogy pénzt kapj cserébe.-értetlenkedtem, azonban Ő megrázta a fejét, majd távolabb lépett és leült az ágyra.
-Nem mondanám ezt. A közeledben akartam lenni, mert már akkor úgy éreztem, hogy fontosabb vagy nekem, mint kellene, mikor először nekem ütköztél Bill kávézója előtt.-mondta, ezután pedig halványan elmosolyodott. Most azt akarja mondani, hogy első látásra belém szeretett? Összepréseltem az ajkaim, majd fülem mögé tűrtem egy barna tincset, közben pedig lehajtottam piruló arcomat.
-Kérlek, mondd el nekem ezt az egész történetet, mert nem tudom összerakni a szálakat.-kértem-Miért téged választott az apám? Honnét ismertétek egymást? Miért rúgtak ki a munkahelyedről? Vagy... most melyik oldalon állsz?-kérdeztem teljesen tanácstalanul, mert annyi minden kavargott a fejemben, hogy nem bírtam összerakni a puzzle darabkákat.
-Rendben, elmesélem neked az elejétől a végéig, de ülj le.-pillantott rám frusztráltan. Úgy tűnt, nem kedves témát választottam a társalgásra, de nem érdekelt. Szerettem volna már tisztán látni a helyzetet, és minél több minden megtudni arról az ügyről, amibe akaratlanul is belecsöppentem...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!
✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
YOU ARE READING
H. - (H S) ღBefejezettღ
Fanfiction"Szükségem van arra, hogy azt mond, akarsz engem..." Egy elrabolt lány és egy megtébolyodott fiú története, a megbocsájtásról, az elfogadásról, és a végtelen szenvedélyről. Arról, hogy amennyire két ember különböző, annyira egyforma is, csak meg k...
