H. - (H S) ღBefejezettღ

Harmincharmadik fejezet

✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴

~Amikor azt érzem, hogy mindennek vége. Akkor megölel a káprázat és a szemeidben nem lesz fájdalom.~

Violet Morel~

Szemeimet az éjszaka közepén kezdtem el nyitogatni, ugyanis mikor a másik oldalamra fordultam, észrevettem, hogy senki sem tartózkodott mellettem. Összevont szemöldökkel ültem fel az ágyon, miközben mezítelen testemhez fogtam a takarót. Harry nem volt mellettem, ezért készségesen indultam a keresésére, attól tartva, hogy nem érzi jól magát. Felvettem egy tiszta alsóneműt, majd barátom földre dobott fekete pólóját használtam csupaszságom eltakarására.

Álmosan lépkedtem ki a hálóból, és amint elértem Adam szobájáig, benyitottam, remélve, hogy ott tartózkodott a bátyja. Tévednem kellett, ugyanis a kisfiú egyedül szundikált a helyiségben, így továbbálltam. Amit jobbra fordultam, megpillantottam Harry félmeztelen testét, amint az ablakon bámult ki, és egy kortyolgatott valamit a bögréjéből. Az ajtófélfának dőlve kémleltem Őt tovább. Szemöldökeit összehúzta, így homlokán megjelentek az apró ráncok, míg ajkait egy vonallá préselte, miután elemelte onnét a poharat. Illatából ítélve kávét iszogatott, ezért is éreztem egyre furcsábbnak a helyzetet. Az órára pillantottam, ami előttem lógott a konyhapult fölött nemsokkal, az pedig hajnali hármat mutatott. Mióta lehetett fent, és miért nem tudott aludni?

-Minden rendben?-kérdeztem halkan, viszont még így is meglephettem a göndör hajú férfit, mert gyorsan kapta irányomba a fejét. Izmos mellkasa egy ideig gyorsan emelkedett fel s le, miközben komótosan végigmért, és egy lusta mosoly jelent meg ajkain. Kérdésemre először nem válaszolt rögtön, csak azután, hogy közelebb lépkedtem hozzá, és hátulról átkaroltam a vállát. Apró csókot nyomtam nyaka bőrére, úgy ahogyan Ő szokta, és miután láttam reakcióját, megértettem, miért szerette ezeket ennyire.

-Persze, csak nem tudtam aludni.-válaszolta felnézve rám. Eltűrtem egy apró göndör tincset, ami az arcába lógott, majd leültem a férfi mellett lévő székre.

-Azért iszol kávét ilyen korán, mert nem tudtál aludni?-kérdeztem, ajkaim sarkában pedig halvány mosoly keretében. Ezalatt a pár hónap alatt, amit már itt töltöttünk Roslinban párszor már előfordult az, hogy ilyeneket tett, de nem volt számottevő, persze ezek csak azok az esetek voltak, amiket észrevettem. Kitudja, hogy hányszor tette már ezt meg, úgy is, hogy közben én nem ébredtem fel. Egyszer sem árulta el nekem, hogy miért ücsörgött egyedül a sötét lakásban, bármennyire is szerettem volna. Aggódtam érte, és tartottam attól, hogy talán nem volt jó ötlet otthagyni Londont.

-Csak megkívántam.-rántott vállat, miközben halkan beszélt, szavai után pedig belenézett a poharába, amely szerintem már majdnem üres volt. A kezére csúsztattam az enyémet, mire felkapta rám a fejét. Gyönyörű, smaragdzöld szemei most nem voltak annyira kivehetőek, mint nappal, de még így is láttam bennük a szeretetteli csillogást, ami keveredett egy teljesen más, oda nem illő érzelemmel is.

-Aggódom érted.-vallottam be, miközben közelebb húztam hozzá a székemet-Mi az a dolog, ami nem hagy aludni?-simítottam meg bőrét biztatásképpen. A férfi nagyot sóhajtott, majd megrázta a fejét. Már azt hittem, hogy nem is hajlandó beavatni, mikor megszólalt:

-Most minden rendben van, sőt minden tökéletes, Violet.-nézett rám, közben pedig halványan mosolygott-Attól tartok, hogy nemsokára beüt a krach és elromlik minden.-motyogta, és akármennyire is nem akartam, de igazat adtam neki.

-Ne gondolj erre, és nem fog.-próbáltam egy kicsit hatni rá, azonban letette a poharát az asztalra, majd teljes testével felém fordult.

-Nem tudok másra gondolni, Violet. Mindig az jár a fejemben, hogy Adam bármelyik pillanatban rosszul lehet, és meghalhat vagy pedig, hogy Thomas az ajtónkon kopogtathat te pedig meggondolod magad, és inkább visszamész hozzá, mert rájössz, hogy mellettem semmi esélye sincs annak, hogy boldogan élhess. Apád is számtalanszor jár a fejemben, hogy alig néhány másodperc alatt elmarhat tőled, arról nem is beszélve, hogy mindannyian meghalhatunk, mert megtalálnak minket Vincent emberei. Most annyira jó minden, Violet. Összeköltöztünk, boldogok vagyunk, Adam majd' kicsattan a boldogságtól, hogy új barátokra tehetett szert, és új helyeket láthatott meg. Jól fizető állásaink is vannak, és kezdünk rendbe jönni, de a saját peches életemet átlapozva ez nem sokáig fog tartani. Én pedig attól tartok, hogyha tényleg baj lesz, akkor az nagyobbat fog szólni, mint képzeljük.-borult ki, én pedig csak döbbenten figyeltem Őt. Szorosan átöleltem, és hagytam, hogy fejét a nyakhajlatomba fúrja, és belecsókoljon.

-Ne gondolj erre, kérlek. Főleg ne arra, hogy Adam rosszul lesz, mert az egyik legerősebb kisfiú, akit a Föld a hátán hordott. Az pedig még csak meg se forduljon a fejedben, hogy elhagylak titeket. Veletek érzem boldognak magam, és ezen senki sem változtathat. Szerelmes vagyok beléd, Harry és bármit megtennék érted. Szóval kérlek, ne kételkedj bennem.-fogtam kezeim közé az arcát, Ő pedig szavaim után bólogatni kezdett-Azon, hogy mi lesz azután, hogyha ránk találnak, pedig még felesleges gondolkodnod, mert ez nem fog megtörténni egyhamar.-ígértem neki, és bíztam abban, hogy mondandómnak volt valami valóságalapja.

-Jó, igazad van, túlgondoltam az egészet.-helyeselt. Közelebb hajoltam hozzá, majd egy lágy csókot nyomtam ajkaira, viszont ez nem volt elég a férfinek, ugyanis szám után kapott. Hosszú percekig csókolhattuk egymást, majd mikor elhúzódtunk a másikról, Harry szélesen mosolyogva nézett a szemeimbe-Nagyon jól állnak a ruháim.-vigyorodott el pajkosan, majd a megfogta a rajtam lévő anyagot és egy kicsit meghúzta azt. Ekkor szólalt meg a mobilom, ami nemsokkal mellettem pihent. Odanyúltam érte, de közben a göndör hajú férfi forró csókokat nyomott nyakam bőrére.

-Igen?-szóltam bele, a készülékbe, és megpróbáltam visszatartani a sóhajt, ami kikívánkozott belőlem Harry tettei miatt.

-Violet Morel?-szólalt meg egy férfihang a vonal túlsó végén. Helyeseltem, így folytatta-Peter White vagyok, engem bíztak meg azzal, hogy értesítsem Önt arról, hogy a szülei autó balesetet szenvedtek, az ütközés közepette pedig mindketten életüket vesztették. Őszinte részvétem.-szólalt meg még utoljára, én pedig csak döbbenten tartottam a fülemhez a készüléket. Harry összevont szemöldökkel vált el tőlem, ugyanis érezhette, hogy valami nem volt rendben. Amikor megpillantotta könnyes szemeimet, pedig már biztos lehetett abban, hogy igaza volt. Tényleg kezdett újra elromlani minden...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Laura Petes

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!

✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴