H. - (H S) ღBefejezettღ

Tizenkilencedik fejezet

✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴ 

*** Te vagy a fény bennem (...) Vagyok, aki vagyok, ezért ne hagyj a szerelmed nélkül.***

Harry Styles~

Fejem erőteljes hasogatása húzott ki álmaim hálójából, melyet a fájdalomtól összehúzott szemöldökökkel fogadtam. Torkom kapart s amint felnyitottam pilláim néhányszor összemosódtak előttem a nappalimba helyezett bútorok képei, ezért elégszer pislantanom kellett ahhoz, hogy valamennyire eltájékozódjak és, hogy felmérjem jócskán reggelre virított a Nap. Hason fekvésem okául felkönyököltem és hajamba túrtam. A kósza fürtök akaratom ellenére is szemeimbe hullottak, így lehetetlen küldetést kényszerültem megtenni mikor cselekedtem. Hátamra fordultam, majd emlékeim között kezdtem kutatni, vajon miért is a kanapén aludtam el a kényelmesebbnek mondható ágyam helyett, viszont egyetlen egy értelmes érvet sem tártam fel, csak a homályban tapogattam.

Az utolsó emlékem amely még elég tisztának tűnt és használható érvként volt felfogható az az volt, mikor Paula a kocsmáros nő elém tette az első viszkis poharat. Ezután már csak elmosódott arcok és képek villantak fel, de lehetetlen lett volna bármerre is tájékozódnom velük, annyira használhatatlanok voltak.

Felültem, majd megpróbáltam a szédülésemet és az émelygésemet elhanyagolni és felálltam az ülőalkalmatosságról viszont ezzel egy minutumban kellett rohannom a fürdőszobába, mert az az alkohol mennyiség amelyet a szervezetembe kényszerítettem, készült kitörni gyomromból. A WC felé görnyedve adtam ki magamból mindent, így hasam még üresebb lett mint amilyen volt. Erőtlenül húztam le a gusztustalanságot majd hajtottam le a fehér fedőt közben pedig a csempének döntöttem fejem.
Ha lehetséges mégjobban szédültem mint ezelőtt és emiatt látásom néha-néha eltorzult majd ismét tiszta képet mutatott.

Tudtam, hogy nem csak a másnaposság játszotta velem ezt az idióta viccet, hanem Vincent szerei is megkeverték a fejem. Akkor, mikor ismét elsötétült előttem minden szemem becsukását követően, eszembe jutott a pillanat mikor tudatmódosító szert kértem a húszasévei közepén járó szőke férfitól.
Biztos voltam benne, hogy nem lesz jó vége ennek, de arra a végkifejletre, hogy a WC csésze fölé fogok görnyedni kicsit sem gondoltam volna. Lehet nem kellett volna innom is arra a porra.

-Jobban vagy?-szólalt meg a hátam mögül egy vékony, remegő hang. Felpillantottam a szirén nyúzott alakjára, ezt követően egy aprót bólintottam.

Meglehet, hogy rideg voltam vele, de egyszerűen nem bírtam elviselni a feltételezést, hogy talán nem miattam került az ágyamba, hanem valami teljesen más okból. A szívem gyengén és fájdalmasan dobogott, akárhányszor arra gondoltam, hogy Ő szerelmes a párjába én pedig csak egy egy éjszakás félrelépése voltam. Fájt ha erre a következtetésre jutottam, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy Thomas nyomába sem érhetek. Ő gazdag, a szülei pedig befolyásos üzletemberek, így bármit képes lenne megadni Violet-nek. Ellentétben velem. Én csak a szeretetemet tudnám felajánlani neki, semmi mást. Igen, szeretem Őt. Talán az az éjszaka világosított fel róla, amelyiket együtt töltöttük és nekem adta magát.
Meglehet, hogy ezért is vagyok ennyire szétesve...

Lábai csaknem mintha maguktól mozogtak volna, hátat fordított és elhagyta a fürdőszoba bejáratát ezután hallottam ahogyan végigsétált a folyosón.

-Violet!-kiáltottam után majd összeszedve minden erőm és energiám felpattantam és utána futottam.

A nappaliban sikerült utolérnem Őt, viszont mintha meg sem hallotta volna az egyébként kétségbeesett kiáltásom. Megérintettem vállat, de nagyot ugrott és kibújt kezem alól. Értetlenül és sajgó szívvel néztem minden tettét.