✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
**Te vagy a fény bennem. Minden megváltozik, mikor itt vagy, a félelmek hátra maradnak. Érzem, újra lélegzem, és begyógyulnak a sebeket, amiket nem látsz.**
Violet Morel~
Összefont karokkal álltam Harry előtt, aki összepréselte az ajkait és maga elé bámult már jó néhány percre. Vártam, hogy mikor kezd bele szavaiba, de nem nagyon akart elérkezni az a pillanat, ezért megköszörültem a torkom, bízva abban, hogy a férfi felébred a bambulásából. Igazam lett, mert felkapta a fejét és elhúzta a száját.
-Jobb lenne ha leülnél.-intett maga mellé az ágyra én pedig bólintottam, remélve, hogy ezzel ösztönözhetem arra, hogy mihamarabb elmondja amit akart-1994. február első napján jöttem világra itt, Londonban.-kezdte én pedig megpróbáltam elfojtani a mosolyom-Ne nevess, szeretném ha megértenéd, hogy mit miért tettem ehhez pedig az kell, hogy tényleg az elejétől kezdjem.-pillantott rám, én pedig bólintottam.
-Folytasd.-kérdetem gyengéden, és teljes testemmel felé fordultam. Lehet, hogy pillantásom egy kicsit zavarta, de nem adott hangot nemtetszésének.
-Tizenhárom voltam, mikor megszületett Adam. Sajnos az édesanyánk nem élt túl a szülést. Drogos volt, az orvosok szerint pedig azelőtt is adott magának a szerből, mielőtt elindult volna a szülés. Mindenesetre ez sosem derült ki az igazság. Az is előfordulhatott, hogy az orvosok hibáztak, nem tudom.-rántott vállat, mintha nem érdekelte volna, pedig tudtam, hogy ez pontosan ellenkezőleg volt-A tizennyolcadik életévemet töltöttem, mikor Adam hirtelen rosszul lett. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, ezért a gyógyszeres fiókban kutattam valami használható után. Akkor találtam meg az öcsém leleteit. Nem tudom, hogy hogyan volt apámban annyi, hogy elvigye Őt orvoshoz, de megtette, ott pedig felfedezték, hogy már akkor kezdeti stádiumban járt nála a rák.-mélyet sóhajtott.
-Harry...-leheltem, mert láttam rajta, hogy nehezére esett erről beszélni. Megfogtam a kezét és megszorítottam azt, bízva abban, hogy ez kellő löketet adott neki a folytatáshoz.
-Amikor apám hazabotorkált a kocsmából számon kértem Őt, hogy mégis miért nem jár az öcsém kezelésekre. Megvert, közben pedig azt hajtogatta, hogy ne szóljak bele, mert Adam így is, úgy is megfog halni, pont úgy, ahogy az anyám.-szólt, szavai közben pedig megremegett a hangja-Az összeveszésünk után napokig ki sem mozdultam a szobámból, egyedül csak Adam-hez mentem be. Mikor rávettem magam arra, hogy otthagyjam a hálóm, a konyhába sétáltam ahol...-elcsuklott a hangja-Ahol megtaláltam apám holttestét. A földön feküdt, és egy tű állt ki a kezéből. Valószínűleg túladagolta magát. Még... még mindig emlékszem az üveges tekintetére...-suttogta és mielőtt elérzékenyült volna megköszörülte a torkát-A mai napig sem tudom, hogy mióta is lehetett ott, vagy, hogy Adam látta-e Őt olyan állapotban.-mondta, de szavai közben egyszer sem nézett fel rám, csak a kezeinket figyelte. Megértettem miért tette ezt. Nem akarta, hogy észrevegyem a tekintetében a fájdalmat és az bűntudatot.
-Nem kell folytatnod, ha nem állsz készen rá. Megértem, hogy...-kezdtem azonban Ő megrázta a fejét, majd végre íriszeimbe nézett az Ő, csodálatra méltó kozmoszaival.
-Szeretném, ha tudnál róla.-motyogta, én pedig bólintottam jelezve, hogy felfogtam a szavait-Addig is én tartottam el magunkat, mert apám nem volt hajlandó máshová menni a kocsmán kívül. De a temetés után még több munkát vállaltam, ezért Adamre sokszor vigyázott Louis, Eleanor vagy Liam. De azt nem mondtam el nekik, hogy a munkaidőmön kívül nyomozásba kezdtem, hogy apám honnét szerezhette azt a drogot amivel megölte magát. Pár hónap múlva találtam egy bandát, akik azzal a porral kereskedtek, és kérdezősködni kezdtem. Megtudtam, hogy egy bizonyos Walter Morel volt az, aki kereskedett azzal a szerrel. Nem értettem semmit, mert akkor az apád már nem volt benne a bizniszben. Addig kutakodtam és kérdezősködtem, amíg egy rivális banda feje el nem mondta, hogy meghamisították Walter porait és egy mérgező összetevőt is hozzátettek. Vincent Graham terjesztette ezt. Az Ő apja és Walter régi ellenségek voltak, de miután az idősebbik Graham meghalt, Vincent készen állt bosszút állni az apádon ezért minden szarságot a nyakába varrt.-mondta, majd percekig hallgatott.
Már azt hittem, hogy nem fogja folytatni, de perceken belül megtörte a csendet. Szavait egy kis ideig fel sem fogtam, csak azután, hogy rám nézett.
-Miután mindezt megtudtam, felmondtam az akkori munkahelyemen és abba a bárba mentem dolgozni, ahova Vincent gyakran járt. Leginkább azért, mert szerettem volna nyomon követni Őt, és találni a hallottakra valami bizonyítékot. Találtam is. Volt néhány tasak drog az eredetiből és még pár darab a hamisítottból. Ezeket sikerült ellopnom, viszont mikor készültem volna elhagyni a helyet, hogy elvigyem ezeket a rendőrségre Vincent egyik embere megállított és kérdőre vont. Látta amit tettem, készült volna megölni azért, hogy visszaszerezze a bizonyítékot. Majdnem sikerült is neki, de időben megszereztem a fegyverét és... én... esküszöm, hogy önvédelem volt, Violet...-nézett fel rám, szemeiben pedig láttam a bűntudat könnyeit. Két kezem közé vettem az arcát, majd úgy szóltam hozzá.
-Nem tehettél mást, Harry. Ha nem lövöd le, akkor valószínűleg Ő tette volna ezt veled. És Ő egy fikarcnyi megbánást sem érzett volna.-mondtam, majd magamhoz öleltem Őt. Válla rázkódott a visszatartott zokogástól, mely miatt még inkább megfájdult a szívem.
-Tudom.-motyogta és szorosan tartott-Ezek után nem mertem elvinni a rendőrségre a bizonyítékot, mert attól féltem, hogy rájönnek, hogy megöltem valakit. Pont úgy, ahogyan a bárban is. Kirúgtak, mert valaki a személyzet közül látta, hogy dulakodtam Paul-al. Azt mondtam, hogy kiprovokálta magának.-szipogott, majd felnézett rám. Íriszei vörösek voltak, alsó ajka pedig remegett-Ezután jött az, hogy nem bírtam aludni, és óriási bűntudatot éreztem. Egyszerűen nem bírtam elfogadni, hogy gyilkos vagyok. Azokban az időkben kezdtem el ártani magamnak. Megpróbáltam... Megpróbáltam olyan mélyre vágni a pengét amennyire csak lehetett... de nem bírtam megtenni. Leginkább Adam miatt. Nem akartam, hogy úgy kelljen meghalnia, hogy nincs mellette senki...-suttogta, ezután pedig nyelt egyet-Mivel nem találtam munkát hónapokig ezért muszáj volt kölcsönkérnem. Akkor találkoztunk először, Bill kávézójában. Akkor te mentettél meg minket az éhezéstől.-húzta el a száját, és lesütötte a szemét.
-Louis vagy a többiek nem tudtak volna segíteni?-kérdeztem tapintatosan miközben a haját simogattam remélve, hogy megnyugszik.
-Túl sokszor segítettek és még mindig rengeteg pénzzel tartozom nekik. Nem szeretném, hogy ez az összeg nőjön.-rántott vállat, pedig tudtam, hogy érdekelte a barátai véleménye-A történtek után kaptam egy ismeretlen telefonhívást. Az apád volt az. Bemutatkozott, és elmondta, hogy Bill ajánlott engem arra a posztra, ahova embert keresett. Először nem akartam belemenni, mert rettentő ideges lettem mikor meghallottam, hogy Walter Morel ajánlott nekem munkát. Úgy éreztem, mintha átvágtam volna a családom. De nem tehettem mást. Szükségünk volt a pénzre. Aztán... mikor megtudtam, hogy te vagy az, akit szemmel kellett tartanom, már ki akartam lépni. Tudom, nem lehet elhinni, de már akkor is úgy éreztem, hogy fontos vagy nekem. Pedig csak egyszer találkoztunk. Nem bírtalak kiverni a fejemből, és azon a héten többször is visszamentem a kávézóba, hátha találkozom veled. De nem így lett.-húzta el a száját-Végül elvállaltam a munkát, de mellette másodállásban egy pékségben kezdtem el dolgozni.-mosolyodott el halványan a kaotikus helyzet ellenére is.
-Egy pékségben?-kérdeztem vissza. Szóval tényleg nem volt hajlandó kiváltani az apámtól kapott pénzt.
-Igen.-bólintott-Figyeltelek, és azokat az embereket akik követtek téged megvertem ezután pedig a rendőrség vette kezelésbe Őket.-mesélte-Azért raboltalak el téged, mert tudtam, hogyha velem vagy, nagyobb biztonságban tudlak tartani. Apádat nem akartam megkérdezni, mert tudtam, hogy nem ment volna bele.-húzta el a száját.
-Miért nem mondtad el? Hittem volna neked.-ráztam a fejem hitetlenül.
-Nem, Violet. Nem hittél volna egy idegennek, főleg nem akkor, ha elmondtam volna az egész történetet.-szólt, később pedig rá kellett jönnöm, hogy igaza volt, hiszen valószínűleg sikítva menekültem volna előle. Viszont, most itt ülök az ölében, és vigasztalom Őt, azt a férfit, aki elrabolta a szívem...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!
✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴
YOU ARE READING
H. - (H S) ღBefejezettღ
Fanfiction"Szükségem van arra, hogy azt mond, akarsz engem..." Egy elrabolt lány és egy megtébolyodott fiú története, a megbocsájtásról, az elfogadásról, és a végtelen szenvedélyről. Arról, hogy amennyire két ember különböző, annyira egyforma is, csak meg k...
