BTS - Oneshots

JiKook - Depresszió

*Külső szemszög*

Jimin egy kiskorában őt ért trauma miatt depressziós volt. A banda tudott róla, és támogatták is a fiút, azonban az állapota csak rosszabbodott. Ezt ő senkinek nem mondta, nem akarta hogy miatta aggódjanak. Elfojtott érzései miatt egyre rosszabbul lett. Jimin szerelmes volt JungKookba, de a depressziója miatt magába zárkózott, senkinek nem mondta el az érzéseit.

*Jimin szemszöge*

Egy újabb nap kezdődik, egy újabb nap, ahol szenvednem kell. Megint nézhetem, ahogyan a többiek jól elszórakoznak, és figyelhetem vágyakozva Kookot. Sosem fogom neki bevallani az érzéseimet, mert fölösleges. Úgyis csak elveszteném őt is, mint a családomat. Az igazság az, hogy belefáradtam. Belefáradtam, hogy nem vagyok boldog. Nem látom értelmét az életnek. A többiek nem tudnak róla, de már egy jó ideje kárt is teszek magamban. Jobb is ha nem tudnak semmit, nem kell már értem sokáig aggódniuk.

Gondolataimból Jin hangja szakít ki.
-Jimin, jól vagy? Nagyon elkalandoztál, már 2 perce itt szólongatlak és nem reagálsz semmire.
-Jól vagyok, csak... mindegy. - válaszoltam neki.
-Figyelj... tudjuk hogy depressziós vagy, de csak akkor tudunk segíteni, hogyha mindent elmondasz nekünk. Érted?
-Igen, és nyugi, elmondok nektek mindent, ami fontos. - fáj hazudni neki, de ezt az ő érdekükben is teszem. Így is sok miattam a stressz, nem kell ennél több.
-Jólvan, de ha bármi van, akkor szólj. Most itthagylak, mennem kell ebédet főzni. - ezután a mondat után megsimogatta fejemet, majd bement a konyhába. Én pedig egyedül maradtam. De nem sokáig.

Hirtelen lehuppant mellém a kanapéra JungKook. Már csak ő hiányzott, komolyan mondom. Nem elég, hogy távolról figyelhetem csak, most még beszélni is fog hozzám, amire tudom, hogy nem fogok tudni egy rendes mondatot válaszolni.
-Szia Chim, jól vagy? - szuper, ő is megkérdezte. Akkor most hazudhatok életem szerelmének is egy hatalmasat...
-Jól vagyok, köszi. - adtam meg a kicsit sem igaz választ.
-Biztos? Mindegy, jöttem hogy ne legyél egyedül.
-Köszi, de nem kell itt lenned ha nem szeretnél. Menj vissza játszani a többiekkel, az biztosan izgalmasabb mint velem itt ülni. - reméltem hogy békén hagy, és nem nehezíti meg a dolgomat. Csak miatta élek még mindig, de feladtam a harcot, most nem akarok megint megfutamodni.
-Nem sajnálni akartalak, hanem csak beszélgetni. Vagyis... el kellene mondanom egy nagyon fontos dolgot. Az a helyzet, hogy én... - nem tudta folytatni a mondatot, mert Jin hyung kiabált nekünk az ebédlőből.
-Fiúk, gyertek enni! - a hangja megmentett a beszélgetéstől, amit meghallgattam volna ugyan, de nem baj, könnyebb dolgom lesz így.

Ebéd után gyorsan felmentem a szobámba, mert nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni. Ledőltem az ágyamra, és mivel hallottam, hogy valaki közeledik a szoba felé, ezért gyorsan a fal felé fordultam és lehunytam a szememet, ezzel alvást színlelve.

Valaki bekopogott az ajtómon, de ez várható volt. A szememet nem nyitottam ki, tényleg semmi kedvem nem volt most a beszélgetéshez. A kopogtató miután nem kapott választ, ezért bejött a szobába, majd becsukta maga után az ajtót.
-Jimin? - hallottam Kook hangját. Francba.
-Oh, alszol? - vett észre, majd hallottam, hogy közelebb jött az ágyamhoz. A matrac besüppedt mellettem, majd megéreztem kezét, amit derekamon pihentetett. - Chim... tudom hogy alszol, de lehet hogy ez így jobb is. A fontos dolog amit szerettem volna mondani... - vette egy mély levegőt, én pedig csukott szemmel tovább hallgattam őt.- az a helyzet, hogy én szerelmes vagyok beléd. Jimin, szeretlek és aggódom érted. Nagyon aggódom. Nem szeretném, ha bajod esne.- teljesen ledöbbentem, de a szememet nem nyitottam ki továbbra sem. Kezét elvette derekamról, majd hajamat kezdte el simogatni. Csendben könnyezni kezdtem. Nagyon fájt, hogy így kell itthagynom. Nagyon fájt, de nem tehettem mást. Tovább folytak könnyeim, és reménykedtem, hogy nem veszi észre őket. - Jimin, kérlek vigyázz magadra. Ha felébredsz, akkor majd ezt a szemedbe mondom. Jó lenne, ha tudnál erről. Remélem nem fogsz megutálni.- mondata végeztével szorosan megölelt, majd hosszú perceken keresztül csak bújt hozzám. Könnyeim szüntelenül folytak, és a sírást visszafogtam. Kook ezek után felkelt mellőlem, majd már csak az ajtó csukódását lehetett hallani.