BTS - Oneshots

Választható - Miattad

•Nincs páros, mindenkinek meghagyom kiket képzel bele ebbe a "történetbe". •

Annyira nagyon kedvem lett volna hozzá. Csak egy vágás. Csak egyetlen vágást akartam. De nem tettem. Miért? Mert túlságosan is szeretlek. Nem akartam neked ártani azzal, hogy magamat bántom.

El van rontva minden. Az emberek ölik egymást, háborúznak. A mélybe taszítanak embereket lelkileg, és nem gondolnak a következményekre.

Sírni van kedvem a világtól. A gyűlölködő emberektől, akik közénk állnak. Azoktól az undorító férgektől, akik másokat kínoznak meg. Állatokat, gyerekeket, nőket. Mindenkit. Bárkit.

A szobámban síri csend van, mivel egyedül vagyok. Azonban én nem bírom ezt a csendet, hisz szinte már fojtogat. Zenét hallgatok, hogy elnyomjam a gondolataimat. Az összes gondolatomat. Rólad. Rólam. Rólunk. Másokról. Mindenkiről.

De nem megy, kínoz a gondolat és a vágy, hogy tegyek valamit magammal. De nem tudom megtenni. Nem megy. Nem vagyok elég erős hozzá.

Lassan potyognak a könnyeim a lepedőre, én pedig gyorsan görnyedek előre a kínzó érzések miatt. Akármennyire is próbálok mindent kizárni és semmire sem gondolni, nem megy. Nem tudok semmit.

Gyáva vagyok. Gyenge vagyok. Egy senki vagyok mindenki szemében, kivéve a tiédben és a barátaiméban - ha még vannak nekem egyáltalán olyanok -. Ti láttok bennem valami olyat, amit lehet szeretni. Amit menteni akartok, mert értékes lehet. Próbáltok segíteni, életben tartani. Nehezen megy, de sikerül. Na de mennyi ideig tudjátok ezt az állapotot még tartani? Napokig? Hetekig? Esetleg hónapokig?

A remény már meghalt számomra. Nem látok kiutat ebből a fojtogató ködből. Valaki orvost javasolt nekem. Lehet hogy szükségem lenne rá. Ki tudja? Talán te? Nem hiszem. Nem tudod igazán, mi zajlik bennem. Lehet azzal hitegetni bárkit, hogy megérted a helyzetét, de ez hazugság. Minden ember más, mindenki máshogy éli meg a dolgokat. Sosem találsz mégegy olyat, mint te magad.

Segítség kell nekem, de nincs, aki segítene. Téged nem terhellek ilyen dolgokkal, mert tudom, van elég bajod nélkülem is. A barátaimnak nevezett egyének közül pedig kiben bízhatnék meg ennyire? Nem tudom. Semmit nem tudok. Minden emberben ott van a rossz akarás. Honnan kéne tudnom, hogy nem éppen keresztbe akarnak nekem tenni? Sehonnan. Mert senki nem mondja.

A zene hangos, de mégis olyan, mintha néma lenne minden. Kezdek kétségbeesni és egyre gyorsabban veszem a levegőt. Most azonban nincs mellettem senki, aki segítene megnyugodni. A magány a markában tart engem, szorongat.

Nem tudok megnyugodni, segítség nélkül nem megy. Azonban nincs itt senki, egymagam vagyok ebben a szobában. Lassan a polchoz vánszorgok hevesen emelkedő mellkassal, majd leveszem arról a pengémet. Nem bírom ki, muszáj ezt tennem.

A zokogásom már régen lecsillapodott, azonban már megint marja a torkomat a sírás. Az éles tárgyat a kezemhez tartom, azonban nem tudok sebet ejteni magamon. A sírás kirobban belőlem, majd a pengét magam mellé dobva összekuporodok rázkódó vállal. Nem tudom megtenni. Nem megy.

Az egyetlen megmentőm az, hogy szeretlek. Nélküled már megtettem volna rég. Ha nem lennél, nem bírtam volna idáig. Meg kéne köszönnöm ezt neked? Nem tudom. Semmit nem tudok. Nélküled már megszabadulhattam volna a terhektől, azonban minden egyes veled eltöltött percért hálás vagyok. Mert nem tudom tagadni, de olyan örömöt okoztál nekem már csak a jelenléteddel is, amit még soha senki más nem ért el.

Mondd, hogy csinálod? Hogy tudsz ilyen pozitív maradni mindig? Sokszor bántalak meg, mert a rossz kedvem rajtad csattan. Mégis bírod, és amikor bocsánatért esedezve szaladok hozzád, te csak mosolyogva ölelsz meg, és mondod, hogy "nincs semmi baj". Karjaidban tartasz, nem engedsz el. Úgy szorítasz, mintha az életed múlna rajta. Vagy inkább az én életem?

De van baj. Sok van, te mégis bírod. Ellentétben velem. Erős vagy helyettem is, holott nélkülem sokkal kevesebb fájdalmat kellene átélned. Azonban kitartasz mellettem. Átveszed a terheimet, én mégis szenvedek, pedig neked kellene ezt tenned. De nem teszed. Mert erős vagy, többet bírsz mint én.

És tudod, miért vagyok még itt? Miattad. Mert a te erőd, kitartásod és szereteted az, ami marasztal engem. Minden egyes nap, amivel többet vagyok itt, az csakis miattad van. Az általad nyújtott dolgok erősebbek bármilyen negatív érzésnél, érzelemnél, történésnél. Szeretlek, mindennél jobban.

Sziasztok! Ha téma ellenére tetszett, jelezzétek bátran :))

Nemoo