BTS - Oneshots

YoonJin - Halálba futó szerelem

*Jin szemszöge*

A legrosszabb érzés amit eddig tapasztaltam, az  a viszonzatlan szerelem. És ha valaki azt hiszi, ezt nem lehet már fokozni, akkor el kell szomorítsam őt: ez még rosszabb, ha a saját nemedhez vonzódsz. Mert tudod hogy nem szeret viszont, tudod, hogy semmi esély arra, hogy ő is meleg legyen... na ez a szívás.

Ezzel az érzéssel lépek be az osztályterembe ma is, már a sokadik ilyen évvel a hátam mögött. Leülök a helyemre és várom hogy megjelenjen. Ő az amolyan menőnek hívott bandához tartozik, én meg a semleges kategóriába. Az a tipikus srác vagyok, aki elveszik a tömegben, de ha egy menőbb ember egyedül marad, akkor tökéletes szórakoztató eszközzé válik, vagyis jól el tud beszélgetni a másik féllel. Ilyen vagyok én. De ezektől függetlenül legjobb barátok vagyunk Yoongival, csak én nem lógok a menő csapatával. Nem szeretem a tömeget, kicsit félek az emberektől.

Milyen vagyok még? Egy szerencsétlen, egy igazi balfasz. Naivan elhiszem, hogy minden jó lesz, aztán egy pillanat alatt dől le a képzeletben épített váram. Mindig mindent elrontok, egy nagy hülye vagyok. Nem is értem miért barátkoznak velem az emberek...

Belépett a terembe, meglátott, majd odajött hozzám. Megölelt, aztán köszöntött engem szóban is.
-Szia Jin! - mosolygott, majd levágódott mellém.
-Hali. - visszamosolyogtam, mi mást tettem volna? Valószínűleg ő is csak kényszerből van velem, mert nem szereti ha valaki magányos. És ezért lóg mindig a menőkkel, miután engem itt hagyott.
-Figyi, megjöttek a többiek, megyek, jó? - kérdezte egy aggódó mosollyal, nire nemet intettem fejemmel. - Majd beszélünk délután is! - bizonygatta, majd elment a többiekhez.
-Persze.. majd beszélünk. - suttogtam.

A napot túléltem, de egyre többet gondoltam egy nem szép dologra. Túl sok fájdalom ért már az életben.. egy igazi szerencsétlen vagyok, akit szeretek, az nem veszi ezt észre. Senkinek nem vagyok fontos, nincs semmi hasznom. Akkor miért élek?

Semmi értelme nincs itt lennem. Eddig is csak Yoongi tartott vissza. De most, hogy rájöttem miért lóg velem, már nem számít. Sosem lesz velem együtt, erre semmi esély nincs. Már tudom mit teszek..

Hazaérve ledobtam a cuccaimat, majd felvánszorogtam a szobámba. Elkezdtem egy levelet írni a családomnak.

„Anya, apa!

Tudom, sosem fogjátok megbocsátani amit tettem, de nem bírom már tovább. Nincs reményem az életben, muszáj megtennem ezt a lépést. Sajnálom hogy ezt kell tennem, de ami eddig visszatartott ettől a cselekedettől, az már sosem következhet be.
Sajnálom hogy ilyen elcseszett fiatok volt, próbáltam normálisan viselkedni, de nem ment. Nem fogok senkinek sem hiányozni, de kérlek, bocsássatok meg nekem!
Tudom, hogy azok az emberek akik öngyilkosságot követnek el, azok nem kerülnek a mennyországba. De hiszek benne, hogy Isten megbocsájt nekem, hiszen ő adta elém az akadályokat, amikkel én gyenge létemre nem tudtam megküzdeni.
Sajnálom!

Jin"

A levelet az asztalomon hagytam, majd elindultam az erdőbe. Gyorsan oda is értem, majd elővettem telefonomat a zsebemből. Írtam Yoonginak egy üzenetet.

Jin
„Kérlek bocsáss meg!
Nem akartam megtenni, sokáig vártam, hátha észre veszed az érzéseimet. Tudod, nagyon szeretlek. De nem mint barátot. Beléd szerettem, de nem bírom tovább. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani!

Kérlek... utoljára kérlek... bocsáss meg!"

Az üzenet után telefonomat ledobtam a földre egy fa tövébe, majd előkotoram zsebemből a bicskámat. Már egyszer-kétszer használtam, és most is ezt fogom tenni.

*Yoongi szemszöge*

Hazaérve megnéztem a telefonom, ami üzenetet jelzett. Mikor megláttam ki írt, szívem nagyot dobbant. Jin volt az. De valami nem stimmelt az üzenettel. Azzal kezdte, hogy bocsássam meg... de mit?

Elolvastam a szöveget, majd lerogytam a földre. Szeret engem... akkor nem egyoldalú a dolog? De azt mondta, hogy sajnálja hogy ezt kell tennie. Basszus, az erdőbe ment! Mindig oda megy ha valami baja van! Ez most komoly lehet!

Minden erőmet beleadva futottam az erdőbe, majd amint megláttam lábnyomait a földben, követtem a nyomokat. Meg is találtam, de ami ott fogadott, az valami borzalmas volt.
-Jin, mit tettél? - kérdezem tőle sírva?
-Yoongi... sajnálom.. - motyogta, mert a sok vérveszteségtől nem nagyon tudott már sokáig életben maradni és beszélni.
-Szeretlek, ne hagyj itt! - kérleltem, majd lehajolva hozzá megcsókoltam. Viszonozta tettemet, de mikor már nem reagált, tudtam, hogy ennyi volt, neki vége van.
-Jin, ne hagyj itt! - sírtam, majd a mellette levő kést felkapva tettem, amit ebben a helyzetben jónak véltem.

Sziasztok! Ha tetszett a téma ellenére, jelezzétek bátran :))

Nemoo