BTS - Oneshots

VMin - Gátlás bontás #1

Figyelem! Ebben a történetben Tae nem tagja bandának!

*Külső szemszög*

A csendes éjszakában sírás hallatszódik. Csattanások és sírás pontosabban. Egy elhaló kiáltás, majd zihálás. Egy meggyötört fiatal srác fut a kihalt utcában, és követik őt. Most sikerült először elfutnia kínzói elől, akik emiatt nagyon bedühödtek, és most még jobban meg akarják őt verni. Sőt, lehet hogy verés helyett már meg akarják ölni.

Csak fut kitartóan, és egyre gyorsabban szedi lábait. Tudja mi lesz a következménye, hogyha elkapják őt. Hátra tekint, és gyorsabb tempóra kapcsol, mert látja élete megkeserítőit. Csak fut, de a zokogástól egyre nehezebbé válik mindez. Ő Kim Taehyung.

*Taehyung szemszöge*

Megint vernek, és én pedig egyre hangosabban sírok. Ezek az emberek elérték, hogy féljek lassan már mindenkitől. Egyetlen vigaszom van az életben, akik reményt adnak a mindennapokban, ők pedig a BTS. A hat tagú fiúegyüttes. Csak miattuk vagyok még ezen a világon, de lassan kezdem feladni.

Egy újabb csattanást egy gúnyos nevetés követ, amit utána még több ember hangja követ. Most vagy soha. Egy újabb rúgás előtt fölugrok a földről, és elkezdek a leggyorsabb sebességemen rohanni, vagyis futok az életemért. Ez már nem játék, az eleje óta eldurvultak a dolgok. Ez már tényleg csak az életemről szól, meg akarnak ölni engem.

Futok, ahogy a lábam bírja, és érzem, hogy a következő saroknál tovább nem fogom bírni. Be kell másznom egy kertbe, de úgy, hogy ne vegyék észre. Ha lehetséges ez, akkor még gyorsabban kezdek el teperni, és amint a sarkon befordulok, keresek egy kertet, ahová be tudok mászni, és el tudok bújni.

Szememmel meg is találtam egyet, ezért oda futottam. Nem érdekelt, hogy lehet itt esetleg kamera, vagy valami, és bemásztam a kerítésen, és a zokogásomat próbáltam visszafogni, hogy ne halljanak meg. Elbújok a kőből készült kerítés tövébe, és hallom, hogy elfutnak a kerítés mellett. Aztán egyszer csak nyílik a bejárati ajtó, ami ahhoz a házhoz tartozik, amelynek a kertjében elbújtam. Annyira félek már mindenkitől, hogy amint meghallom hogy valaki közeledik, szemeimet ösztönösen szorítom össze, s teszem kezeimet magam elé és fölé védelem gyanánt, miközben egy mondatot ismételgetek, már amennyire a bőgésemtől azt el is tudom mondani.
-Kérlek ne bánts, bármit megteszek, csak ne verj meg! Kérlek ne tedd! - itt elcsuklik a hangom, testem teljesen elernyed, és nem tudok megmozdulni. Szemeimet ugyan kinyitom résnyire, de csak azt látom, hogy egy férfinek tűnő ember fölemel, majd becipel a házba. Nem tudom megállapítani, hogy ki lehet ő, mert homályosan látok. A házba érve csöndben megszólal.
-Nyugalom, nem foglak bántani. Fiúk, a kamerán őt láttuk, ezt a fiút jelezte mozgásként. De nem hagyhattam kint, mert annyira szét van esve, szóval tegyük be valamelyik szobába, rendben? - kérdezte a srác, aki behozott, mert a hangja alapján nem sokkal tűnt idősebbnek nálam.
-Rendben, vigyük föl az egyik szobába! - szólalt meg egy másik, aztán elsötétült a világ.

•~•~•~•

Egy puha ágyban ébredek, azonban annyira meg vagyok ijedve, és pánikolok, hogy rögtön elkezdek hangosan sírni. Ekkor belép a szobába egy ember.
-Szia, látom fölébredtél. Tudok valamit tenni, hogy megnyugodj? - kérdezte, de ahogy közeledett az ágyhoz, és egyre keservesebben sírtam. - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni, és nem foglak téged bántani sem. Hozzak valamit esetleg? - a mondat közben elért hozzám, és a hátamat kezdte el simogatni, amitől sírásom kicsit csillapodott.
-A fülhallgatómra és a telefonomra lenne szükségem. Egy ember hangjára tudok csak megnyugodni, és ahhoz kellenek ezek a cuccaim. - mondtam halkan, mire elkezdett gondolkodni.
-Figyelj, ezek a tárgyaid nem voltak nálad tegnap, de oda adom a sajátjaimat, rendben? Használd csak, amíg meg nem nyugodsz. - és kezembe nyomta a telefonját meg a fülhallgatóját. Én csatlakoztattam az eszközt, majd a fülest a fülembe raktam, és rányomtam a Youtube-ra. Beütöttem a keresőbe amit akartam, elindítottam a videót, majd a telefont letettem magam mellé. A srác ránézett a készülékre, majd megszólalt.
-BTS? - kérdezte.
-Igen. A hangjukra megnyugszom, de főleg Jimin az, akitől nyugodt leszek. - válaszoltam neki már békésebben, mert hatott a videó.
-Tudod ki vagyok? - kérdezte.
-Nem láttam pontosan senkit sem tegnap este, és még nem vagyok olyan állapotban, hogy felismerjek bárkit is, szóval nem. És mivel valószínűleg nem ismerlek, ezért nem is tudhatnám. - válaszoltan erre is.
-Rendben. Nézz rám! - kérte, mire kinyitottan a szemeimet, és félve ránéztem. Még homályos volt látásom, de ismerős volt az arca. - Nos, felismertél?
-Nem igazán. Homályos a látásom a sírástól. - de jó hogy alig látok, komolyan.
-Akkor elárulom neked. A nevem Kim SeokJin, a BTS tagja vagyok. - erre a mondatra felültem az ágyban, megdörzsöltem a szemem, és közelebb hajolva láttam, hogy tényleg a BTS-ből Jin ül velem szemben.

-De... mi? Hogyan? De hát... uram isten, meg fogok halni... - mondtam.
-Mitől fogsz meghalni? - kérdezte mosolyogva.
-Hát attól, hogy a BTS dormjában vagyok! Ez minden army álma, hogy találkozzon veletek így természetes környezetben, és én itt vagyok. Ez nekem furcsa. - kezdeti idegességem még mindig látszott rajtam, de most már a látásom is visszatért rendesen. - Kérdezhetek? - néztem rá, majd ő bólintott. - Kinek a szobájában vagyok? Mármint csak azért, mert szeretnék majd bocsánatot kérni, amiért kitúrtam a helyéről. - tettem föl a kérdést.
-Ez Jimin szobája. Ha minden igaz, akkor mindjárt be is jön ide, mert kellenek neki a ruhái. - mondta mosolyogva.
-Mi? Jimin szobája? Uram isten.. Tényleg. Meg. Fogok. Halni. - mondtam lassan.
-Csak nem ő a kedvenced? - nézett rám nevetve Jin.
-De, és nagyon zavarban leszek, ha bejön ide!
-Ki lesz zavarban és miért? - szólalt meg az ajtóból valaki, mire oda kaptuk a fejünket.
-Szia Chim. Tae lesz zavarban miattad, mert ismer minket, és te vagy a kedvence, és most sokkos állapotban van, amiért a te szobádban fekszik. - nevetett megint Jin.
-Oh, értem! Szia Tae! -mosolygott rám Jimin, mire teljesen lefagytam, és csak egy mosollyal az arcomon meredtem rá. Elég hülyének nézhetett miatta.
-Szia Jimin. - motyogtam, mire nevetett egyet, és Jint kiküldve a szobából leült mellém.
-Na most mi van, ennyire zavarban vagy? - nézett pimasz arckifejezéssel, én pedig már egész lényemben vörösben díszelegtem.
-Igen, mivel éppen a BTS-ből beszélgetek Jiminnel! Ez nekem nagy dolog, érted? - förmedtem rá, mire kicsit meghökkent, de közelebb ült hozzám.
-Szóval zavarban vagy. - vigyorgott elég perverzen, amitől picit megijedtem. - És pontosan mitől is vagy zavarban?
-Attól, hogy itt van előttem az az ember, aki... - hirtelen eszembe jutott, hogy ezt nem most kellene vele megosztanom, ezért inkább elhallgattam.
-Aki...? Talán bejövök neked? - egyre perverzebb fejet vág és közelít, de én még mindig félek. Vannak gátlásaim, amik ellen nem tudok tenni.
-Kérlek ne csinálj semmit! - húztam össze magam, és arcomat megint tenyerembe temettem. És megint sírtam.
-Hé, nyugi. Nem teszek veled semmit, viszont gyere le enni. - kinyitottam a szemeimet, és láttam, hogy felém nyújtja kezét. Lassan elfogadtam a segítséget, és belé kapaszkodva elindultunk a konyhába.

Itt van ennek a rövid történetnek a fele, de lesz egy folytatása, szóval nem kell aggódni, nem itt van a vége.

Nemoo