BTS - Oneshots

VMin - Elválasztva #1

*külső szemszög*

-Gyorsan! Nincs sok időnk! Meg kell mentenünk! - gyermek sírás és a főorvos hangja szeli át a termet. Gyorsan kell cselekedniük, különben elveszítik őt. - Gyerünk már! Sietnünk kell! Add ide azt! - bőszen mutogat, de közben nagyon koncentrál az orvos, azonban a tevékenységüket egy hangos, folyamatos sípolás szakítja végbe. - Elvesztettük.. - mondja, majd leszedi a nő testét a gépekről.
-Doktor úr! - szólal meg az egyik szülésznő. - Mi legyen a csecsemőkkel? Hiszen a nőt megerőszakolták, az apáról semmit nem tudunk! - kérdezi csöndesen, közben a többi jelen lévő orvos kitolja a holttestet az ajtón.
-Örökbe kell őket adnunk. Még ma szólok a gyámhivatalnak. - jelenti ki csöndben az orvos, majd folytatja. - Hozza a másikat! - azzal az egyik gyermeket kifelé kezdi el vinni a teremből.
-Megyek! - a szülésznő pedig utána siet a másik csecsemővel.

*17 évvel később*

*Jimin szemszöge*

17 éve élek ebben az ikerházban a nevelő szüleimmel, de nagyon unatkozom. Persze, van kertünk, meg van egy kutyám is, akit nagyon szeretek, de mindig is vágytam egy testvérre. Azonban akárhányszor kérdeztem, hogy nem lehetne-e esetleg egy tesóm, mindig azt válaszolták a szüleim, hogy nem, mivel nekik nem lehet gyerekük. Igaz is, emiatt lettem én örökbe fogadva. De mindezek ellenére, hogy a szüleim nem az igazi szüleim, én pont annyira szeretem őket és hálás vagyok nekik, mintha ők hoztak volna engem össze.

Ma éppen Rexet vittem el sétálni, pont kiléptem vele a kertkapun, amikor behajtott a szomszéd idős házaspár háza elé egy költöztető autó. Most akkor elköltöznek? De ne már... pedig nagyon bírtam őket. Mindig hoztak nekem sütit és Rexet is szerették! Inkább megnézem, mi folyik ott.

A ház elé sétáltunk, ahonnan éppen az idős szomszédaink léptek ki egy-egy fontosabb dologgal a kezükben. Engem megláttak, majd oda is jöttek hozzám.
-Maguk elköltöznek? - kérdeztem elszomorodva.
-Igen drágám, sajnáljuk, hogy itt hagyunk titeket. Nálatok jobb szomszédokat sosem kívánhattunk volna! - mosolygott rám szomorúan a néni - De ne csüggedj, a házunkba egy korodbeli srác fog költözni a szüleivel! Nagyon kedvesnek tűntek, mikor jelentkeztek a házra! - majd a vállamra tette a kezét és szoros ölelésbe vont. - Vigyázz magadra, Jimin!
-Önök is vigyázzanak magukra! Sosem felejtem el önöket! - miután a bácsi is megölelt, integetve búcsúztam el tőlük, majd megfordulva megeredtek a könnyeim. Tényleg nagyon szerettem őket, ezért nehéz tőlük megválnom. A suliban sincsenek barátaim, mert nagyon visszahúzódó típus vagyok, szóval csak ők és a szüleim voltak nekem. Most abban sem vagyok biztos, hogy jó lesz, ha az ikerházunk másik felébe egy korombeli srác költözik. Mi van, ha nem fogjuk kedvelni egymást? Akkor nem hogy egy barátom sem lesz, lehet, hogy még piszkálni is fog!

-Jaj Rex... elköltözik a szomszéd házaspár! - motyogtam neki, mikor kiértünk a rét szélére és leguggoltam hozzá. - Na futás, fáraszd le magad! - ejtettem meg egy bánatos mosolyt, Rex pedig egy boldog ugatás után már el is szaladt egy pillangó után. Amíg őt figyeltem, eltelt egy jó fél óra, amíg a gondolataimba merülve ültem a fűben. Arra eszméltem csak fel, hogy Rex megnyalja az arcomat és majd kiköpi a tüdejét, úgy liheg. Lenéztem a lába elé, ahol egy pillangó tetemét láttam.
-Hát Rex... gratulálok, ezt vadásztad fél órán keresztül? - kérdeztem nevetve, majd a pórázt visszacsatoltam rá és elindultunk az után. A réttől két utcányira van a mi házunk és szerencsére ez egy nagyon nyugodt környék. Nincs sok autó, csak este és reggel, mikor az emberek dolgozni mennek és iskolába viszik a gyerekeiket, már amelyiket viszik... de most nyár van, sok gyerek a nagyszülőknél és egyéb táborokban van. Én meg itthon vagyok. De legalább Rexszel töltöm az időmet.

Éppen egy utca választott már csak el a mi utcánktól, de mellém ért egy autó, ahol lehúzódott az ablak. Rexet magam mellett leültettem, majd az autó felé fordultam.
-Szia! Most költöztünk ide, de még a házunkat sem találjuk meg! - nevetett a sofőr, ahogy elnézem, a család feje. Az anyós ülésen egy nő ült, gondolom a felesége lehetett, hátul pedig egy fiú ült nagy mosollyal az arcán. - Te ide valósi vagy, nem tudnál segíteni, hogy merre kell mennünk? A költöztető autó is előbb fog odaérni, mint mi! - nevetett tovább kínosan, majd lediktálta a címet. Ami a mi házunk másik fele volt.
-Oh... ezesetben üdv, szomszéd! - mosolyogtam, majd a kezemet nyújtottam felé. - Park Jimin vagyok. - nevettem most én is, majd a hátsó ülésen ülő fiú is felkapta a fejét, majd még nagyobb mosollyal emelte rám a tekintetét.
-Nos, akkor téged is üdvözöllek, szomszédfiú! A nevem Kim NamJoon. Mellettem a feleségem, Yoora, hátul pedig a fiam, Taehyung van. Na vezess minket! - mosolygott a férfi, én pedig intettem, hogy jöjjenek utánam kocsival.
-Rex, gyere! Futunk egy kicsit, oké? - hajoltam le hozzá mosolyogva. - Ki ér haza gyorsabban? - kérdeztem tőle, majd lecsatoltam a pórázt. - Figyelj! Haza! - mondtam ki a szót, majd futni kezdtem a kutya után. Hátra néztem és az autóval is teljesen jó sebességgel tudtak engem követni. Rex már elérte az utca sarkát, ezért rászóltam. - Rex! Állj meg, nézz körbe! - kiáltottam, majd a kutya kérésemnek eleget tett és haladt tovább.

Elértem én is a házat, ahol a kutya már a kapu előtt feküdt.
-Na jó, megint te nyertél! - nevettem, majd elterültem mellette a kövön. - De csak mert lassú voltam ma! - mondtam neki lihegve. Majd egyszer csak a szomszédaim álltak meg mellettünk. - Rex, ugorj be a kertbe! - mutattam a kertkapura, mire a kutya átugrotta azt, én pedig fölkeltem a földről és csengettem anyáéknak. - Anyáék mindjárt jönnek ki. - mosolyogtam pihegve, majd a srác elém állt.
-Szia, Tae vagyok! - mosolygott egy nagyot, én pedig visszamosolyogtam.
-Jimin. Örülök, hogy megismerhetlek! Eddig csak a szomszéd házaspár volt, akikkel beszéltem, szóval bocsi, hogyha nem tudok rendesen barátkozni. - mondtam, mire elnevette magát.
-Nekem sem voltak barátaim. Reméltem, hogy itt lesznek, de úgy látom, te megfelelő vagy erre! - mosolygott, majd folytatta. - Nem akarsz délután körbe vezetni a városban? Barátkozhatnánk, meg meg is ismerném valamennyire a környéket. Na? - kérdezte.
-De, szívesen! - válaszoltam, majd anyáék kiléptek a kapun.
-Jó napot! Csak nem az új szomszédok? - köszöntötte őket mosolyogva anya.
-De bizony, mi vagyunk azok! - mosolygott Yoora, majd bemutatkoztak egymásnak. Én addig Tae-t figyeltem és nagyon boldog voltam, hogy lesz egy barátom végre nekem is.

Folytatás következik!

Nemoo