BTS - Oneshots

JiKook - Séta a felhőkön

*Jimin szemszöge*

Szabályos sebességgel haladunk az autóval. Jungkook vezet, és én ülök mellette. Randira vitt, és most megyünk vissza a többiekhez.

-Milyen volt ez a nap? - kérdezi félve. Mindig attól tart, hogy nem tartom őt elég jónak, de ez hülyeség. Nála jobbat sosem találnék.
-Csodás volt. De hidd el nekem, ha nem mentünk volna sehova, akkor is pont ugyanennyire élveztem volna a napot. Mert nekem az jelenti a legtöbbet, hogy veled lehetek. - egy apró mosollyal néztem felé, és egy pillanatra ő is felém fordult.
-Ennek nagyon örülök. Nagyon szeretlek, ugye tudod? - suttogta.
-Tudom. Én is téged. - válaszoltam, majd az útra szegeztem tekintetemet.

Egy kereszteződéshez értünk, ahol a lámpa nekünk adott zöldet. Elindultunk, de meg is álltunk a közepén. Jungkook felé néztem, hogy miért állt meg, de csak kinyitotta az ajtót és kiszállt a kocsiból. Átjött az én oldalamra is, majd udvariasan kiengedett engem is.

-Miért állunk itt? Akadályozzuk a forgalmat.. - mondtam neki.
-Nem baj. Gyere velem. - szólalt meg, majd megfogta a kezem és elkezdett felfelé, a felhők felé sétálni. Készségesen követtem, és hirtelen már engem sem érdekelt, hogy hol álltunk meg.

A felhőkön sétáltunk ketten, kézen fogva. Nagyon boldog voltam úgy éreztem semmi nem nyomja a lelkemet. Szabadnak éreztem magam. Olyan embernek, aki mindig is akartam lenni. Akinek nincsenek aggasztó problémái, és azzal lehet együtt, akivel szeretne. Itt nem voltak utálkozó emberek és leselkedő rajongók. Azt tehettünk Jungkookkal amit akartunk, nem kellett a négy fal között maradnunk.

Egy padhoz értünk el a felhők szélén. Jungkook leült, engem pedig maga mellé ültetett. A fejemet a vállára hajtottam, majd csöndben néztük a városban szaladgáló embereket és a hosszú kocsisorokat.

-Ugye milyen jó itt? - kérdezte Jungkook.
-Igen. Kettesben lehetünk úgy, hogy nem kell figyelnünk semmi másra. Ha tehetném, örökké itt maradnék. - válaszoltam.
-Megteheted. Megtehetjük. - puszilt bele a hajamba, majd ölébe húzott és szorosan ölelt engem.
-Szerinted hiányzunk majd a srácoknak? - kérdeztem halkan.
-Persze. Nagyon szerettek minket. Hiányozni fogunk nekik is, meg a rajongóknak is. De hidd el, egy kis idő kell csak nekik, utána elengedik majd a hiányunkat és boldogan élnek tovább. De az emlékeikben és a szívükben örökre ott leszünk. - mondta nyugtatóan.
-Hiszek neked. Tudom, hogy sosem mondanál nekem olyat, amiben nem vagy biztos hogy igaz. - suttogtam.

A nap lemenőben volt, mi pedig továbbra is csak ültünk a felhő szélén és néztük az égbolt szépségét. Minden egyre szebb és szebb lett. Egyszer csak eltűntek alólunk az emberek es az autók. Előttünk újabb felhők jelentek meg, és egy kapuhoz vezettek minket. Felkeltünk a padról és a kapu elé álltunk.

-Készen állsz? - kérdezte halkan Jungkook.
-Igen. Ha veled vagyok, bármire készen állok. - válaszoltam én is halkan.
Párbeszédünkre a kapu kinyílt, mi pedig beléptünk rajta, hátra hagyva mindent, nem törődve senkivel és semmivel magunkon kívül.

Aznap a BTS dormjában mindenki sírt. Nem tudták, mi lesz velük a két fiú nélkül. A rajongók is tudták, hallották a hírt a tv-ben. Aznap délután a BTS két tagja, Jimin és Jungkook balesetet szenvedtek. Egy autó hajtott beléjük piros lámpánál egy kereszteződésben. Hihetetlen, mennyire igazságtalan az élet. Az ártatlanok haláláért felelőtlen emberek a felelősek.

Sziasztok! ha téma ellenére tetszett, jelezzétek bátran :))

Nemoo