BTS - Oneshots

YoonMin - Mindig én

*Jimin szemszöge*

-Ki nem ette meg a pudingját? - hallottam meg Jin kiabálását a konyhából, mire lesiettem a lépcsőn.
-Én! - mondtam, mire Jin, Kook és Tae felém fordultak.
-Te csak a csokisat szereted, ugye? - kérdezte Jin.
-Igen. - válaszoltam.
-Akkor bocsi, Tae megette a csokisat, mert nem látta a vaníliásat, amit neki vettünk. - mondta Jin, mire Tae felé fordultam.
-Bocsi, nem láttam, hogy van olyan is. - válaszolta, azonban az én kedvemen már nem lehetett javítani. Nem mutattam ki, hogy fáj a dolog, inkább beletörődtem ebbe.
-Nem baj... - kicsi szünetet tartottam. - Megkóstolom azért a másikat. - egy mosolyt erőltettem arcomra, majd a hűtőből kivettem a vaníliás pudingot.
-Hogy nem vetted észre, hogy van ilyen is? Hiszen mindig csak te kérsz ilyet, mert ezt jobban szereted, mint a csokisat! - nevetett Kook és Tae-vel együtt kisétáltak a konyhából.

Leültem az asztalhoz, majd kibontottam a pudingot és megettem a tetejéről a habot. A pudingból ettem egyetlen kanálnyit, majd konstatáltam, hogy ezt még mindig nem szeretem. Ledobtam a kanalat az asztalra, majd a pudingot ott hagyva elindultam a szobámba. Majd valaki megeszi.

A torkomat marta a sírás, majd mikor már senki nem látott a lépcsőn, elkezdtem halkan könnyezni. Eszembe jutott, hogy mindig én járok így, hogy nem jut nekem valami. Több eset is volt már erre.

<visszaemlékezés>

A nappaliban ültünk a tv előtt, mikor Jin jégkrémet hozott be egy tálcán. A többiek előbb vették észre, mint én, hiszen engem nagyon lekötött a műsor, amit eddig néztünk. Én is felkeltem a kanapéról, majd elindultam Jinhez.
-Uhh, Jimin, bocsi, de már csak epres maradt és azt Hobi kicsit szétnyomta, ahogy rátenyerelt. - vakargatta tarkóját Jin, mire egy keserű mosollyal legyintettem egyet és visszaültem volna a kanapéra, ha lett volna helyem. Mivel mindenki leült, ezért nekem már csak a fotelben maradt volna helyem, de Jin az idősebb, ezért a helyet átadtam neki tiszteletből.
-Semmi baj. Majd legközelebb eszem másikat. - mondtam halkan, majd inkább kimentem a kertbe. Nem szeretem a gyümölcsös jégkrémeket, nekem azok túl édesek. Ezt a többiek is tudják, ezért Jin mindig vesz gyümölcsöset és csokisat is, hogy mindenki tudjon válogatni és ne nekem jusson a gyümölcsös. Azonban ez mindig vitához vezet, mert valaki sosem akar gyümölcsöset enni, ezért lenyúlják előlem a másikat, hátha ezért majd a többiek a gyümölcsöset választják. De ez sosem történik meg, ha itthon van a fagyi és nem pedig fagyizóban vesszük.

<visszaemlékezés vége>

Akkor is el lettem felejtve kaja téren, de máskor is volt ilyesmi eset.

<újabb visszaemlékezés>

A srácokkal bowlingozni indultunk, majd mikor a megfelelő épületbe értünk, láttuk, hogy az tele van emberekkel. Már csak hat cipő maradt és kellett valaki, aki nem játszik. Végignéztem a srácok arcain, de még Suga hyung arcán is lelkesedést láttam, ami ritka dolog.
-Majd én figyellek titeket, játsszatok csak. - mosolyogtam hamisan, mire mindenki egy „köszi Jimin"-nel elszaladt a cipőkhöz.

Órákig játszottak, én pedig csak néztem őket szomorúan. Túlságosan is belefeledkeztek a játékba, velem nem tudtak foglalkozni. De már mindegy volt, hiszen nem tudtam játszani velük. A másik csapat egy órával előbb érkezett, mint mi, azonban ők is addig maradtak, ameddig mi, így nem is volt lehetőségem játszani. Na mindegy, majd talán máskor...

<visszaemlékezés vége>

A szobámba érve ledőltem az ágyamra és a plafont bámultam sírva. Mindig én maradok ki valamiből. Kezdem unni. Miért én? Miért mindig én? Egyáltalán miért vagyok én itt, hogyha sosem számítok?

Túl érzékeny vagyok. És megint sírok. Hihetetlen. És pont most kezdtünk bele a Love Myself kampányba, mikor én nem tudom szeretni magamat? Szánalmas, hogy mindig elsírom magamat ilyen dolgokon. Utálom ezért magamat.

Az ajtó nyílik, majd belép rajta a szobatársam, Yoongi. Kifejezetten velem akart egy szobába kerülni, mert én nem vagyok olyan hangos és eleven, mint a maknae line többi tagja. Ez jól esett ugyan akkoriban tőle, de tudnék én is hangos és eleven lenni, ha lenne rá okom.
-Chim, minden rendben? - kérdezi tőlem, majd leül az ágyam szélére. A tekintetemet keresi, mivel látta, hogy sírok. Felesleges elfordítanom a fejemet, gyerekesnek fog tartani így is amiatt, amit válaszolni fogok neki.
-Nem... - suttogom, mire felültet engem. - Semmi nincs rendben! - kezdek el még jobban sírni, majd megölelve őt bújok hozzá. - Annyira igazságtalan! - sírok, miközben ő visszaölel. Nem szokott ilyet tenni, de jól esik. Nagyon. Olyan bizsergő érzést érzek, mint mikor szerelmes lettem az első barátnőmbe. Ugye nem? Fenébe. Dehogynem. De most elmondom neki, mi bajom van, szóval nem ez a lényeg. - Mindig én maradok ki mindenből. Amikor jégkrémet ettünk, vagy amikor bowlingoztunk, akkor is! - szipogok, hiszen ölelésétől alább hagyott sírásom. - Tudom, hogy gyerekesnek hangzik, de nagyon fájt ma is, hogy nem ehettem meg a pudingomat. És nem azért fáj, mert annyira éhes lettem volna, csak nem esik jól, hogy megint kimaradtam valamiből. - folytatom csendben, mire megérzem, hogy egyre szorosabban ölel magához engem. - Hyung... miért ölelsz meg ennyire szorosan? Miért nem mondod, hogy gyerekesen viselkedem? Mindig ezt mondod a többieknek. Akkor most miért vigasztalsz? - kérdeztem tőle, halkan, mire sóhajtott egyet, én pedig éreztem a pillangókat a hasamban és a bizsergést a bőröm azon részén, ahol sóhaja ért engem.
-Tudod, Chim, én nem vagyok igazából olyan morcos ember, csak nem szeretem a nyüzsgést körülöttem. Szívesen adok ölelést annak, aki megérdemli. Te pedig megérdemled. Tudom, hogy mindig kimaradsz mindenből és ez nem csak neked fáj, hanem nekem is. Sosem mondtam, vagy fejeztem ki ezt feléd, de én szeretlek téged, mégpedig szerelemből. Most mertem csak elmondani neked. És sajnálom, hogyha nem viszonzod ezt, viszont tudnod kell, hogy bármikor számíthatsz rám, ha baj van. Ha problémád van, vagy sírni szeretnél, itt leszek. Ha mégis szeretnél, persze, akkor is itt leszek. - mondta csöndben, nekem pedig elakadt a lélegzetem is.

Szeret engem.

Pillanatok alatt váltam el öleléséből, majd tapadtam ajkaira. Először vissza sem csókolt a meglepődöttségtől, de aztán vette a lapot és ő vette át az irányítást a csókban. Végignyalt alsó ajkamon, én pedig beengedtem nyelvét szájüregembe.

Amikor elváltunk egymástól, rögtön szorosan megöleltem őt.
-Én is szeretlek! - mondtam neki, majd folytattam. - És számítok rád, mindig. - eltolt magától, majd egy mosoly kíséretében egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd az ágy mellől felvett valamit.
-Tudod, ezt neked hozzam. Én rögtön elvettem a sajátomat a hűtőből és elvittem, mert tudtam, hogy valaki meg fogja enni és nem marad más, csak a vaníliás. De neked adom. - egy lágy mosoly keretében nyújtotta nekem a pudingot, amiből már a felét megette.
-Köszönöm! - motyogtam, majd a gesztustól elpityeredtem megint.
-Naa, ne sírj ma már többet! Nem fogsz többet kimaradni semmiből sem, mert megosztom veled azt, amim van! - mondta egy nagy mosoly kíséretében.
-Nem sírok! - jelentettem ki, majd elkezdtem enni a pudingot. - Ez a puding jobb így, mintha a sajátomat enném. - mosolyogtam én is, majd hozzá bújva ettem tovább a finomságot.
-Egyébként tudod, hogy nem azért akartalak téged szobatársnak, mert te vagy a leghalkabb és a legkevésbé eleven? Azért akartalak téged, mert már akkor is szerettelek! - mondta még el ezt utoljára, mire egy puszit nyomtam arcára. Hogy én mennyire szeretem Yoongit... miért nem jöttem rá erre előbb?

Sziasztok! Ha tetszett, bátran jelezzétek :))

Nemoo