BTS - Oneshots

TaeGi - Fake Love

*Yoongi szemszöge*

Az utolsó kosarat dobtam a csapatnak, éppen ugrottam fel a labdával a kezemben, mikor megláttam őt a pálya szélén. Nem mutatott különösebb érdeklődést a sportért, látszott rajta, hogy csak benézett. Aztán szeme megakadt rajtam, én pedig mindent bele adva dobtam be a labdát a kosárba, ezzel csapatomat győztesnek állítva.

A meccs után oda jött hozzám és bemutatkozott. Akkor és ott, az első pillanatban megtört jég szívem és beleszerettem.
-Kim Taehyung vagyok. - mosolygott, majd folytatta. - Nagyon királyul játszottatok. Nincs kedved megenni egy sütit valamikor?
-De, nagyon szívesen! - mosolyogtam én is. - Mikor lenne jó neked?
-Ma délután? - kérdezte, az arcomon lévő mosoly pedig még nagyobbra nőtt.
-Tökéletes! Átöltözöm, megvársz? - válaszul csak bólintott egyet, majd ahogy megígérte, megvárt.

Aznap délután sokat megtudtunk egymásról. Kiderült, hogy tényleg nem szereti a kosárlabdát, kifejezetten utálja a sportot, viszont zongorázni annál inkább szeret. Ennél a kijelentésnél tudtam, hogy ha meg akarom szerezni, akkor miért is ne próbálkozhatnék meg a zongorával? Az biztos nyerő nála, mivel meg is mondta, az ideálja egy olyan ember, aki megérti őt, mindig mellette van, zongorázik, mint ő, és a baráti körük is egyezik. Ha a szerelem miatt ezekről a dolgokról le kell mondanom, akkor megteszem!

Rá pár hétre össze is jöttünk. Elkezdtem zongoraórákat venni, csak az ő kedvéért tanultam életemben először hangszeren játszani. A kosárral felhagytam, aminek nagyon örült. A kosár miatt a barátaimat is leváltottam és inkább az ő ismerőseivel töltöttem az időmet. Mindig mellette voltam, mindenben segítettem neki és úgy éreztem, ennél boldogabb nem is lehetnék.

De ez sem tartott sokáig, ugyanis a suliban az emberek megtudták, hogy a kosár helyett zongorázom, amiért rendszeresen bántanak engem szóban, egyszer-egyszer meg is ütnek. A kosár rettentően hiányzik, ahogyan a barátaim is, az egész régi, kalandos életem. Egyre rosszabb állapotban érek hozzá haza, de mindig azt mutatom neki, milyen boldog vagyok mellette. De ez közel sem így van. Annyira szeretem, hogy míg én szenvedek, addig ő egyre jobban élvezi az életet. Az otthoni álcám megszűnik, amint kilépek a házból, és olyankor előjön a megtört énem. Teljesen megváltoztam. De csak miatta.

Egy szombat reggelen fölébredtem és a mellkasomon fejét pihentető páromra néztem. Arca kisimult volt, én pedig elkezdtem őt simogatni.
-Jó reggelt! - motyogta, én pedig felöltöttem álcámat és mosolyogva néztem rá. - Mára programunk van, siessünk! - ugrott ki az ágyból hirtelen. Hogy a fenébe tud már korán reggel ilyen eleven lenni? Mindegy, ha azt mondta program van, akkor inkább sietek.

Gyorsan megreggeliztünk, majd felöltöztünk és elhagytuk a házat. Nem fogta meg a kezemet az út alatt, ami furcsa volt az ő részéről, hiszen mindig megteszi. Mindegy, biztos van rá oka, inkább hagyom.

Az erdőben sétáltunk a szépen kiépített úton és a hídhoz tartottunk. Többször jártunk már itt és ő nagyon szerette ezt a helyet. Én annyira nem, hiszen a kosaras csapattal annak idején voltunk itt is összeszokni, ezért mindig a merész dolgaink jutnak eszembe erről a hídról. Megállt a közepén, majd megvárta míg mellé érek. Sóhajtott egyet, majd belekezdett mondandójába.
-Tudod, az elején minden rendben volt. Működött ez a dolog kettőnk között, de megváltoztál. Én már nem tudlak szeretni téged úgy, mint az elején. Az első zongoraleckédnél szerettem beléd igazán, de megváltoztál. Sajnálom. Szakítok. - mondta ki lassan, én pedig összetörtem. Miatta változtam meg, miatta lettem ilyen, de pont ilyen embert akart maga mellé. Mindent megtettem amit kért, zongoráztam, a baráti körünk is egyforma volt, miatta fojtottam magamba minden bánatot és sérülést.
-Igazad van. A te kedvedért megváltoztam. Miattad hagytam fel a kosárral és kezdtem el zongorázni, mert tudom, hogy nem szereted azt a sportot. Miattad voltam a te barátaiddal, amíg az enyémek kitagadtak a zongora miatt és bántottak mind szóban, mind fizikailag. Mindent magamba fojtottam, hogy neked a boldog álarcomat mutassam és te boldog lehess. Már az elején megváltoztam a kedvedért, akkor még ez tetszett és emiatt szerettél, ha szerettél egyáltalán valaha. Akkor most miért mondod, hogy megváltoztam? - a könnyeim marták az arcomat, majd megfordultam és haza mentem. A tükör előtt állva néztem magamra, de ekkor rájöttem egy dologra.
-Ez már nem én vagyok. Nem ismerek magamra. Én nem ilyen voltam.. - suttogtam magam elé nézve, majd a sok engem ért fájdalomtól sírva estem össze.

Sziasztok! Ha tetszett, jelezzétek bátran :))

Nemoo