BTS - Oneshots

VMin - Gátlás bontás #2

*Taehyung szemszöge*

Lassan elfogadtam a segítséget, és belé kapaszkodva elindultunk a konyhába.

Leérve a másik 5 bandatag ránk nézett, majd köszöntek nekünk.
-Lenne még egy kérdésem... - szólaltam meg, miután leültem a Jimin melletti üres helyre.
-Hallgatunk. - nézett rám biztatóan Jin.
-Szóval.. ki volt az, aki tegnap behozott? Csak mert szeretném megköszönni, hogy nem dobott ki a kertből az üldözőim felé. - válaszoltam csöndben, majd hirtelen felfogtam, hogy mit is mondtam az előbb. Tágra nyíltak a szemeim, de mielőtt megszólalhattak volna, közbevágtak.
-Én voltam. És nagyon szívesen. - mosolygott mostmár Suga is.
-Üldözők? - nézett engem elképedve Jimin. Itt megakadt a falat a torkomon, és elkezdtem fulladozni, mire Jimin hatalmasat ütött a hátamra, és megmentett a fulladástól. Az már más kérdés, hogy iszonyúan fájt az ütés helye. Hát nem csodálom, Jiminnek azért vannak izmai. - Aú! - ordítottam föl, majd eszembe jutottak a bántalmazóim, ezért elkezdtem remegni, és összegömbölyödtem. (Írói megj.: igen, a széken gömbölyödött össze 😂)
-JIMIN! Ne üsd már meg ennyire, nem látod rajta a félelmet? Kisebb ütéssel is feljött volna a torkán akadt étel! - csattant föl Jin.
-Bocsáss meg! - fordult felém, majd átölelt. Eléggé meglepődtem, de még mindig bennem volt a félelem, hogy mi van, ha hátsószándékai vannak.
-Semmi baj. Csak legközelebb ne üss ekkorát. - suttogtam, így csak ő hallotta.
-Jólvan, legközelebb vigyázok. Na gyere, egyél tovább, és mesélj magadról. - nézett rám és tudtam, hogy muszáj lesz az életem sötét részéről is beszélnem.
-Rendben. Majd reggeli után, mert hosszú lesz.

-Nos, hallgatunk! - mondta Jimin, mikor mindenki leült a nappaliban. Én nyilván középen ültem, ők meg előttem egy kisebb félkörben, hogy rendesen halljanak.
-Szóval... kezdem ott, hogy tegnap miért másztam be a kertbe. - mondtam normális hangerőn, majd rájuk néztem, és a várható kíváncsi tekinteteket kaptam. - Tegnap a bántalmazóim, egy 8-10 fős fiúkból álló csapat meg akart ölni. Az elején ez az egész csak verésnek indult, de mára elfajultak a dolgok. Szóval egy óvatlan pillanatban, mikor az egyikük a lábát lendítette, hogy megrúgjon, elkezdtem futni. Természetesen jöttek utánam, és gyorsabban is voltak, de nekem volt egy csomó előnyöm, amíg fölfogták a szökésem. Nehezítette a dolgomat, hogy közben zokogtam, de a sarkon befordultam, és tudtam, hogy be kell másznom valahova. A ti kertetek tűnt megfelelőnek, mert a kerítés eleget takart. Aztán ugye Suga kijött értem. Ennyi volt a tegnap. - beszéltem csöndesen, de pont annyira, hogy rendesen hallják.
-És miért kezdtek el verni az elején? - a kialakult csöndet természetesen Jimin törte meg, hát ki más lett volna...
-Az egész a suliban kezdődött. Kitudódott, hogy meleg vagyok, - a szavaim már tényleg nagyon halkak voltak, de még mindig lehetett őket hallani. - és elkezdtek kiközösíteni mindenhonnan. A suliban is sokan bántottak, aztán jött ez a csapat. Nagyon toleránsak voltak velem, és hívtak magukkal mindenhova. Nem is tudom miért mentem velük, sokkal idősebbek voltak nálam. Talán csak azért, mert ők mutattak olyan jeleket, hogy rendben vagyok, és ők nem ítélnek el. De tévedtem. Mikor már lassan egy hónapja lógtam velük, és a suliban is megvédtek, akkor egyik este egy sikátorban a földre küldtek. Elmondták, hogy mindig is utálták a „fajtámat", és hogy térjek észhez, mert egy olyat mint én, senki sem szeret. Elmondták, hogy az egész suli tudott a kis műsorukról, és hogy csak fogadtak, hogy utána megalázhassanak. Már akkor is hallgattalak titeket. Aznap megvertek, és megfenyegettek, hogyha nem jelenek meg minden nap a suliban, akkor megkeresnek, és sokkal durvábban vernek meg. Ebben az időszakban sokat segített a hangotok. Szabadidőmben a ti videóitokat néztem, mert csak az volt a boldogságom. A szüleim már régen elhagytak, mert nekik sem kellettem a másságom miatt. - az időközben eleredt könnyeimet letöröltem, és kissé remegő hangon folytattam. - Szóval vertek, és még egyedül is voltam. Hónapokon keresztül egyre durvult a helyzet, és tegnap már meg akartak ölni. A legfrissebbek a tegnap előtti sebeim. - mondtam mindezt csöndesen.

Egy kis hatásszünet múlva Jimin körén fonta karjait, én pedig belebújtam ölelésébe. Amikor elengedett, akkor csak egy szót szólt:
-Mutasd!
-Mit? - néztem rá értetlenül, de volt egy sejtésem, hogy mire gondolt.
-A sebeket! Ez fontos dolog, és nagyon komoly! - nézett rám mindenki, de az újabb szavakat már Jin mondta ki.
-Biztos ez? Nagyon zavarban leszek... - be se fejezhettem a mondatot, mert már jött is rá a válasz.
-Igen! Na, gyerünk, vedd le a pólódat! - kérlelt Jimin.
-Rendben. - mondtam, majd lehúztam felsőtestemről a ruhadarabot.
-Uram isten... ez nagyon durva Tae! - a maknae és Jimin tátott szájjal figyeltek, majd az utóbbi elkezdte taperolni is a hegeket. Az egyiknél pedig felszisszentem. - Sajnálom, ez gondolom friss. - nézett a szemeimbe, én pedig elkaptam a fejemet onnan.

Mikor mindenki megnézte a sérüléseimet, akkor közösen eldöntöttek valamit. Én meg addig ültem, és nézelődtem. Army létemre muszáj volt mindent az emlékezetembe vésnem, ha már életemben egyszer jártam a BTS dormban...
-Hé Tae, figyelsz? Vagy mit nézed ennyire a bútorokat? - integetett fejem előtt Jimin.
-Ja igen, mostmár figyelek. Bocsánat. - hajtottam le a fejem.
-Semmi baj. De miért nézted így azt a polcot? - kérdezte.
-Army vagyok, mit vártál? Egyszer járok itt, szóval meg kell jegyeznem mindent! - mondtam, mire elmosolyodott mindenki. - Most mi van? Már ez is probléma lesz? - szomorodtam el egy pillanat alatt, és összehúztam magam.
-Dehogyis! Ez nem baj Tae! Csak azt akartuk mondani, vagyis elmondtuk, csak nem figyeltél. Szóval azt, hogy ide költözhetnél. Nem bántanának, és meg is kedveltünk. - mosolyogtak továbbra is.
-De... de nektek sok a dolgotok, csak a terhetekre lennék. És amúgy is... - itt pedig félbe lettem szakítva.
-Dehogy! Nem lennél terhünkre, sokkal inkább örülnénk neked! Mindig csak így hatan beszélgetünk, de nincsenek új témáink. Te viszont teljesen máshogy élsz, mások a meglátásaid, és ez tök jó! Nagyon jól ellennénk! Kérlek! - nézett rám könyörgően, mire megenyhültem.
-Rendben. De csak próbaidőre egyenlőre! - erre a mondatra Chim rám ugrott, és össze-vissza puszilta az arcomat. Én meg vörös fejjel, és szótlanul tűrtem ezt, de el is sírtam magamat, csak most a meghatottságtól.
-Jimin, megint megsirattad! - szólt rá Jin, mire Chim elengedett.
-Most mit tettem? Sajnálom.. - kezdte volna, de most én szakítottam őt félbe a sírásom közben.
-Nem tettél semmi rosszat, csak annyira régen volt már, hogy a szüleimtől puszit kaptam volna, vagy bárki megölelt volna, és meghatódtam. - mondtam, mire Jungkook és Hopie is rám vetették magukat. Nevetve és könnyesen öleltem meg őket, majd mikor elengedtek, sorban odamentem a többiekhez is, és megköszöntem, hogy befogadnak.

•~•~•~•

Pár hónapja már a srácokkal lakom, és megállapodtunk, hogy velük maradok. És azt hiszem, hogy nagyon jó vagyok. Olyan kedvesek, mindig felvidítanak, ha bajom van. Már teljesen megnyíltam nekik, a gátlásaimat pedig ledobtam. Most pedig éppen Jimint várom, mert azt mondta, elvisz valahová délután. Szóval várok.

Ebben a pillanatban pedig bedugta fejét az ajtón az ember, akire eddig vártam.
-TaeTae, gyereeee! - kiáltott, majd kitárta karjait, és pedig beugrottam ölelésébe. - Mehetünk? - kérdezte, én pedig bólintással figyeltem. Az ölelés végén kaptak egy puszit is az arcomra, amire szívverésem fölgyorsult. Na igen, ez még egy új dolog. Idő közben valószínűleg beleszerettem Chimbe, ami eléggé felborította a -mostanra már- nyugodt lelki állapotomat.

Egy szép rétre vitt el, ahol leterített nekünk egy pokrócot, és csak ültünk. Valamiért nagyon nyugtató hatással volt ez rám, de amint eszembe jutott, hogy Jiminnel vagyok itt, a szívverésem minimum kétszeresére nőtt.
-Tae figyelj... valamit muszáj elmondanom. - nézett a szemeimbe, én pedig csak bólintottam, hogy mondja nyugodtan. - A helyzet az, hogy többet érzek irántad, mint barátság. Sajnálom, ha te nem, de muszáj volt ezt elmondanom. Nem tudtam tovább magamban tartani. - nézett le a pokrócra, én pedig tudtam, hogy cselekednem kell.
-Jimin, nem kell semmi sajnálnod. Ugyan így érzek. - mosolyogtam rá, mire visszanézett szemeimbe, én pedig lassan közelítettem hozzá, majd ajkaimat övéihez érintettem. Elkezdtem mozgatni azokat, és egy pillanat múlva ő is csatlakozott hozzám. Lágyan mozgattuk párnácskáinkat, majd megnyalta az alsó ajkamat, hogy elmélyítsük a csókot. Megadtam neki amit szeretett volna, elnyitottam a számat, majd nyelveink táncot jártak. Akkor szakadt vége ennek, mikor elfogyott a levegőnk.
-Szeretlek! - mondtuk egyszerre, mire elnevettük magunkat, és egy újabb csókban forrtuk össze.

Sziasztok! Ha tetszett, bátran jelezzétek :))

Nemoo