BTS - Oneshots

JiKook - Csillagok

*Jungkook szemszöge*

Jiminnel mindig is szoros volt köztünk a barátság.

A banda megalakulásától kezdve egyre jobban megismertük egymást, majd pillanatok alatt váltunk legjobb barátokká.

Emlékszem, mikor Jimin elmondta, hogy nem akar élni. Mindent megtettem volna azért, hogy ne gondolja így. Mert a legjobb barátok mindig számíthatnak egymásra, nemde?

Félt, hogy el fogom ítélni ezért, de nem tettem. Helyette csak jobban vigyáztam és figyeltem rá. Ha lehet ilyen, akkor még szorosabb lett a kapcsolatunk.

Mindig az eszemben volt, hogy mi lenne velem nélküle: valószínűleg semmi. Egy senki lennék a legjobb barátom nélkül. Túlságosan is ragaszkodom hozzá ahhoz, hogy elengedjem.

Vajon ő is ezt érzi? Ő is ragaszkodik hozzám?

Csak remélni tudom, hogy ez így van.

Minden nap elmondom neki, hogy mennyire szeretem őt. Olyankor mindig mosolyog. És akkor aranyosabb, mint általában. Pedig az ő általános aranyosságán azt hittem, nem lehet túltenni. Pedig de. Amikor meghatódik és mosolyog.

És most rájöttem, mit akarok.

Magamnak akarom ezt a csodát életem végéig és tovább.

Nem akarom elengedni.

Nem akarom, hogy megölje magát.

Ez ellen pedig tenni fogok.

*Jimin szemszöge*

-Jimin hyung~! - suttogja a fülembe Jungkook, mire nyöszörögve másik oldalamra fordulok. Erre kelek minden nap. Minden egyes kínkeserves nap, amit csak Jungkook ragyog be néha a fényével. Nem akarok már itt lenni, de Kook hiánya visszafog engem. Így jártam. Jobban szeretem, mint kellene. De nem lehet az enyém. Egy ilyen kis görcs, mint én, nem érdemel egy angyalt. - Naa, hyung~! Kelj fel! - ölel át hátulról, majd folytatja a mondandóját. - Kérlek! Ma szeretném, ha eljönnél velem csillagokat nézni! Kérlek gyere velem! - suttogja továbbra is fülembe. - Kérlek! - egyre szorosabban ölel és úgy simul hozzám, mintha soha többé nem tehetné ezt meg. Talán sejt valamit?
-Jól van már, megyek veled este! - mondom neki. - De hadd pihenjek még egy kicsit! Gyere ide! - suttogom én is, majd megfordulok ölelésében és teljes testemmel átölelem őt. A szemeimet még mindig nem nyitottam ki, azonban arcomon egy mosollyal bújok hozzá. Ahjj, nagyon szeretem ezt a kölyköt. Nem tudom, hogy fogom tudni elengedni és egyedül hagyni őt.
-Hyung, nagyon szeretlek, ugye tudod? - kérdezi még mindig suttogva.
-Tudom, Jungkookie. Minden nap elmondod. - motyogom, majd kinyitom a szemeimet. Csillogó íriszeivel találom szembe magamat, amikben szinte elveszek. - Én is nagyon szeretlek. - szorít egyet ölelésünkön, majd kérdez.
-Meddig szeretnél még itt feküdni? Kezdek éhes lenni.
-Mehetünk. - mondom, majd egy utolsót szippantok illatából, még egy kicsit szorongatom, utána elengedve őt kelek fel az ágyból, majd kezdek keresgélni valami használható ruhát a szekrényemben.

Miután felöltöztem - amit Kookie is végig nézett, mert nem ment ki a szobából, nehogy visszabújjak aludni - elindultunk az ajtóhoz, majd azon kilépve siettünk le a konyhába, ahol a többiek minket vártak.
-Na végre! Már azt hittem, sosem jutok kajához! - mondta Tae, majd szinte rávetődött az ételre, amit Jin hyung az előbb tett ki az asztalra.
-Lassabban, Tae! Meg fogsz fulladni, ha ilyen gyorsan eszel! - szólt rá Jin, majd ő is leült közénk.
-De miért? - szinte alig értettük meg a szavait, annyira tele volt a szája. - A többiek elől eszem meg, hogy több jusson nekem! - végre lenyelte a falatot.
-De ez illetlenség! Hé! Tae! Figyelsz te rám egyáltalán? FIAM! - kiabált, mikor látta, hogy Taehyung cseppnyi érdeklődést sem mutat iránta.
-Eomma, ne bánts! - pattant fel, majd futott el a tányérjával együtt a lakásban. Jin meg utána egy fakanállal.
-Nos, khm, együnk akkor! - köhintett Nam, majd neki kezdtünk a reggelinek Jin és Tae nélkül.