Crown

10.Niflheimba teremtve

Egy hatalmas pofon ébreszt, azonnal kinyitom szemeim, de nem látok semmit.Előttem minden ködbe burkolózva.Fogalmam sincs hol vagyok, csak a nyírkos falat érzem a hátam mögött, és kezeimen két jéghideg vastag fémet.Így hátrahúzott kezekkel, megpróbálok felállni, de a lánc visszahúz.Nevetés hangja tölti be a teret, és egy fehér anyagba bújtatott szürkés kéz lendül felém, számban vas íze, szívem egyre hevesebben ver, köpök egyet előre.
- Mutasd magad-morgom a semmibem, a szürke pamacsoknak.Valami nehéz testet húznak, fújtat valaki, és megáll a hang, nem messze tőlem.Köd lep be előttem mindent, nem látok semmit.
- Mutasd magad- hallom ismét saját hangom, de nem az én számból szólnak a szavak.Mellettem halk ropogásba kezd valami, a vonszolás hangja távolodik, elősször csak egy apró narancs színű fényt látok, majd egyre csak hatalmasodik ez a szín.A szürke fellegek narancsban izzanak, lassan hömpölyögnek előttem monoton.
- Látni akar a vendégünk- a hangja akár a kígyó sziszegése, nevetése mind a szarka károgása.
- Hát lásson a vendég-mennydörgi egy férfi,majd lassan a köd szertefoszlik, helyette forróság jön.Lassan hull alá a a kemény kőből készült celából a víz, minden egyes résből csepegni kezd, a mocskos sárgás folyadék.Alig lehet ez a hely nagyobb egy közmosdó nagyságánál, minden barna, és csöpög.A bűz elképzelhetetlenül bolyong körülöttem,azért hogy aztán tudatomba égesse magát.Egy molyrágta, piszkos, sárgának mondható textilen ülök.Velem szemben erős fekete rácsokból kirakott látkép.Apró kis rések ezek, de a kinti tájból mégis engednek látszatni valamit.Többen is állhatnak odakint, mivel az apró kis rések, más és más színben pompáznak.Vajon csak engem hoztak, vagy mindenki más is itt van.Ha itt vannak, hol,hogy, és mikor láthatom őket.
- Az úr még párnát is adott a segged alá, te hálátlan fattyú-mondja a sziszegő hang, majd láncok csörögnek.Lassan nyílik az előttem lévő szerkezet, mogorván súrlódva az agyagos földdel.Egy piszkosfehér, csontsovány lény áll előttem.Amit azonnal meglátok, az vékony, hosszú kezén egy-egy fekete lánc lóg nyaka köré tekeredik, és hegyes fülét átszurva megszakad.Az alvadt vér végigfolyt, kókadt, csontos arcán,egészen a ruha nyakáig.Öltözete lenge, egy szürke kinyúlt, helyenként szakadt zsákszerű anyag takarja.Arcán egyetlen éles kidülledés van, ami nem más mind az orra.Szemeit befedte a bőr, vagy talán ki lettek kaparva onnan azt nem tudom.
- Anyád a fattyú- dohogom, mire a meggörnyedt, töpörödött alak felém vonszolja magát.
- Jól meggondoltad te ezeket a szavakat- kérdi szúrósan, köpködve.Válasz híján, felemeli kezeit miről leesnek a láncok, és két könnyed mozdulattal, ami az iménti vánszorgás ellentéte, államon és nyakamon csattannak fekete békjói-, megdöglesz-suttogja.Hatalmasat nyelek, a hangjában hallottam valami véglegességet, majd egy pillanatig sem habozva, húzni kezd.Karjaimon feszülnek a bilincsek, még testem teljesen meggörbül, az előttem lévő, olyan erős akár egy épp ember, és én olyan törékenynek érzem magam mind egy pillangó.
- Felyezd be- inkább megdorgálásnak hallatszik mindsem parancsnak ez a két mennydörgött szó.A lény erőt vesz magán és mégerősebben húz, érzem ahogy légcsövemre nehekednek a fémszagú láncszemek, égni kezd a helyük, látásom homályosodik-, azt mondtam takarodj-elbőgi magát a számomra még láthatatlan férfi, a láncok lazulnak, majd a kis koszosfehér lény mezítlen lábaim már nem a földön vannak, agyagtól sárga talpát látom, majd repül.Egészen hosszasan mégnem egy hatalmas csattanással meg nem szűnik útja.Amibe belerepült nem más mind egy ugyanolyan cellaajtó mind az enyém.Előre bukom, arrcal a mocsokba, szaporán, hatalmas kortyokba veszem a levegőt.
- Kelj fel- mondja a férfi de nem engedelmeskedem.Akaratomnak sem engedelmeskedik a testem, nem hogy egy parancsot teljesítsek-, a kis harcos nem hallja amit mondok-gügyögi.A föld lassan ütemesen mozogni kezd alattam-,álj fel te féreg- ordítja mellettem, hasztalan.Vállaim lazulni kezdenek, és mellém esenek, lassan forgatom a csuklóm, ami melegséggel tölti el a testem.Laposan kúszik fel tudatomig az érzés, miszerint rálptek bal bokámra-,kelj fel-ordítja, majd egy halk reccsenéssel eltőri a bokám.Felsikítok fájdalmamban, mitől remegni kezd minden porcikám-, kelj fe-ordítja ismét és belerúg a jobb térdembe amitől megpördülök és oldalamra kerülök-kelj fel-mennydörgi.Óriási lény, épp erős felsőtesttel, és koponya fejjel, emberi fejéből kos szarvak türemkednk ki kétoldalt.Kötéllel megkötö fekete nadrágot visel, ami kecskeszerű lábain lötyög.Megrázza fejét, majd két lépés után patás lábait belemélyeszti bordáim közé és ismét rúg rajtam egyet.A kis lyukas fekete fémnek csapódok, elhomályosodik előttem miden.
Halkan összekoccannak fogaim, előttem barna színű terméskő lassan változik, kékes fényben ragyog.A növények megfagytak, fehér jégbörtönbe zárva várják, még élénk zölden a kiolvadást. Téli fagyott illat leng be mindent, némi dohos szaggal.Félre döntöm fejem, a nagyra nőtt, koponyafejű, kosszarvú szürke óriás húz a falak között, ahol néhány helyen az indás növények utat törtek maguknak és behállózták zöld leveleikkel a falat, barna gyökereikkel a földet.Lifegő lábfejem derékszögbe lóg egy úja felett.Hatalmas termen keresztül vonszol, akár a vadász a meglőtt állatot, diadalittasan.Oldalra fordítom a fejem, a helységben nincsenek ablakok, csak hatalmas fáklyák adnak fényt a méghatalmasabb teremben. Megáll egy fafajtól előtt.Láncok csörögnek, majd nyikorgásba torzul át a hang, mindent elsöpró ricsajba.Ahogy elindult úgy lett vége, azonnal.
- Királyom, meghozztam fattyod-az óriás rimánkodva leheli szavait.Oldalra fordul engem úzva maga után, majd elhalyít.A kőpadló felett lebegve, úgy érzem mindenem szétrobban.A legkissebb porcikámtól a legnagyobbig fáj mindenem, és még ez a kőkorszaki mutáns is rátesz egy lapáttal.Mit mondott, fattyod, dehát az nem lehet.Vagy ki tudja.Páncélom surlódik a kemény anyaggal, mindha sikítana, mindha érezné fájdalmam és helyettem is szóra kelne, hogy megmutassa viselőjének fájdalmát, és szenvedését, mind testben mind lélekben.
- Kedves vendégeink, hát itt van Ő, akit várva vártunk-a hideg végigfut rajtam, egészen agyamig hatol az érzés, és azonnal megborzongok miatta.
- Várva vártad te a halált- prüszkölöm, idegesen.
- Miért vagy ilyen elutasító-bárcsak meg tudnék mozdulni, hogy ne a földet bámulva kelljen beszélnem, és bele tudjak bámulni ennek a csöpögős hangú bájgúnárak a képébe.
- Ha láncravernek mind egy kutyát és aztán szétrugdossák a segged te se lennél jó kedvebe, barom- zihálom ingerülten.Eddig észre se vettem miyen szinten magába zárt a düh, a folytó vörös düh, ami most végigsöpört rajtam-, hol vannak a többiek, mit tettél velük, ki vagy te-minden erőm összeszedve a leghangosabb hangnemembe próbálom szavaim üvöltve közölni fogatartómmal.
- Hogy mersz így beszélni velem?Nem mással beszélsz mind, Gylfi-val a vár urával és parancsolójával.Hel adta a palotát itt a ködbe burkolt Niflheimben.Holtomból tértem vissza,a királyok legnagyobbika lettem, és te így beszélsz velem pondró.Lábam nyomát kéne csókolnod nem ilyesfajta szavakat köpködni rám- az eddigi mézes-mázis hangja hisztérikussá vált.
- Ha megcsókoltad a hátsóm- hördülök fel.
- Neveletlen suttyó-apró széllökést érzek fejem tetején, belemarkol hajamba majd felemeli fejem.Fekete sodronyból készült páncélt visel, derekán elöl és hátul arany mintákkal díszített fekete hosszú anyag pihen, hátán nincs lepel.Kopasz, kerek fejét nem keretezi haj, orra keskeny és lapos, szemei közel ülnek orrához, élettelenül csillognak maguk fénytelen zöldjében, és ajkai vékonyak akár a penge.Bőre sárgás, az arccsontjához tapadt-, asgardi ruhában vagy, nem érzed, hogy majd összeroppant-sziszegi felém, felé mosolygok.Elengedi hajam a fejem visszarepül a talajra, forróság önti el orrom,majd érzem ahogy a skarlátszín folyadék ajkaimra folyik.Élve innen nem fogok kijutni az már biztos.
- Kit hozattál el Asgardból- csettintést hallok, választ nem.Csuklómra szorul egy kéz majd érzem ahogy elemelkedem a padlótól.Felnézek, barna kövek és fekete szénoszlopok tarkítják a termet.Négy fekete szék lábát látom magam előtt, rajtuk három ember ül, még az egyik előtt egy összegörnyedt test pihen.
- Széket neki, az enyám mellett- mondja daidalittasan Gylfi.A hang, mid mikor kitolod magad alól a széket, csak ez olyan mindha ezerszer hangsabb lenne.A karjaim majd kiszakadnak, de még mindig lebegek. Alattal vörös folyadékcseppek sokszorozódnak, egy kis tócsában.Egy barna szék húzódik el előttem, minek lábait oroszlánokéról mintázták, és mégis fekete vonalak tarkítják.Elindulunk, dübörgő hanggal, ebben a ricsajban mégis hallom ahogy valaki üvölt, de felnézni nem tudok, csak a hangját hallom, ami artikulátlan üvöltéssé torzul.Egy gyönyörű másodpercben megáll a surlódó hang, mi csak lépkedünk, majd felemelkedek a levegőbe.Hatalmas belmagassággal rendelkezik a terem amiben vagyunk, és a kupola legtetején nincs burkolat, így lassan szivárog a köd be az épületbe.A benti hideg miatt, jégcsapok lógnak mindenhonnan, ezzel jégpalotává változtatva az épületet.A sordronyos férfi kap el, feje felett tart akár egy trófeát, majd leültet a székbe amit nekem hozatott.Velem szemben áll, háta mögé néz majd oldalra, a piszkosfehét lény földön csúszva ér uralkodója mellé, aki ránéz majd belerúg, azonnal tudja mit kell tennie.Hosszú vékony újaival megkötözi, hozzáköti kezem a kéztámlára, majd egy erős kötelet átvet rajtam és azzal is megkötöz.Hirtelen erősebb lesz a fény, és végre látok, látom a hosszú terem végét és látom a négy fekete széket.Elösször a fekvőre tekintek, vér veszi körül, barna palástja alól kilóg hófehér élettelen karja.
Shif.
Szemeimből akaratom ellenére is hullani kezdenek a könnyek, herzsikelve veszem a levegőt, szakadozottan fújom ki és megállíthatatlanul folynak könnyeim.
- Ne sírj érte, ő csak egy féreg- mondja Gylfi, mire én azonnal ránézek.
- Féreg vagy te-a számban összegyült vért ráköpöm, pont két szeme közé találok.Vaskesztyűbe bújtatótt kezét lendíti, pofont kapok mitől még a fülem is csilingelni kezd.
- Mocskos kis fattyú, tőlem vagy és még megszencségtelenítesz- ordítja.Erősen markolom a szék karfáját, és ebben a mozdulatban benne van minden dühöm, sírok és mégis nevetek, úgy érzem ez kész téboly.
- Tőled van, a kutyaszar maximum-nevetek fel gurgulázva, fejem hátravetve.Nem mond semmit, csak elindul előttem, követem tekintetemmel.Trónjára ül, minek háttámlájának végét nem is látom, olyan hatalmas.
- Nézz végig a barátaidon-mondja és maga mellé bök.Az első fekete széken Thor ül, kezeit lekötötték, még újait is lekötözték egyesével.Most is makulátlan arcán félelem ül,ajkain egy ismeretle lilás kéz van minek a gazdája a szék mellett áll.Alacsony és testes, fehér ruháján megannyi fekete folt, hosszú szakálla hasát veri.Ajkait mosolyra húzta, kerek orrát piszén hordja, szemeit kendővel bekötötték, még hófehér haját néhány helyen levágták.Mellette a széken Loki ül, félelemmel szemében, száján egy kendő és kéz.Nyakát mellkasát és lábait is a székhez kötözték nem csak kezeit, újait görcsösen tartja, mindha hipnózisban lenne, úgy néz rám.Mellette, egy hatalmas szürek férfi, kinek szemei aprók és kékek.A harmadik széken a számomra ismeretlen, ázsiai beütésű férfi ül, kinek kezeit szintúgy lekötötték és ajkait egy kard éle fogja le, de a kard tulajdonosa teljes harci díszbe öltözött, így nem látom arcát.Mellettük Sif ült, széke mellett nincs senki, csak teste hever előtte, akár egy rongybaba.
- Mért ölted meg-kérdem a nőt nézve, fátyolos hangon.
- Eszesebb volt mindnél, aztán a Csínyek isten próbált meg távozni így le kellett kötöznünk.Ha megkérhetnélek Sygin nézz felém-megrázom a fejem.
  - A nevem Ruth-ejtem ki a szavakat lekezelően.
- A lányomnak én csak egy nevet adtam, és az a név nem Ruth volt-felháborodottságának nyomatékot adva rávág karfájára, ennek a hangját a terem visszahozza felénk visszhang formályában.
- A nevem Ruth McAdams, a Földről származom, S.H.I.E.L.D. ügynök vagyok és néhanapján besegítek a Bosszúállóknak-mondom teljesen higgadtan, végig a szemébe nézve, döbbentség és düh torzítja ígyis torz arcát.
- Persze, hát nem tudod létezésednek mivoltját, figyelj gyermek.-Thor némi hangot ad ki magából, és folyamatosan engem néz, szemeiben atalmas kérdőjel csillan, óhatatlanul is de Lokira vándorol tekintetem, engem bámul dühödten-Minden akkor kezdődött mikor nagyanyád leszökött Midgardra, s beleköstolt a midgardi életbe.Gyermeke fogant, és Odin kitagadta Asgardból, hiszen egy kecske nem való ünnepi asztal mögé.Kilenc hónap múlva egy gyönyörű, egészséges lánynak adott életet.Teltek az idők és Odin haragja elérte őket, a lány apja meghalt, és a lány hatalmas erőre tett szert, minde évben, napról napra csak fejlődött.Nagyanyád, aki látta lánya fejlődését Mindenenekatyjához fohászkodott, hogy eressze be őket Asgardba, mert Midgardn veszélybe kerülhetnek.Anyád túlságosan is kíváncsi teremtés, így erejét felhasználva nyitott egy kaput Asgardba.Azonnal híre ment egy ismeretlen boszorkának aki, az Ászok birodalmába merészkedett.Odin kiátkozta Asgardból, és így került halála előtt Helhez.Az úrnő nekem adta anyád, és én anyádnak ajándékoztalak téged.Visszajüldtem nagyanyádhoz, aki bosszút esküdött anyád ellen.Kilenc hónap múlva megrengtek a falak, jelezték jöttöd, Sygin.Nagyanyád utolsó lehelletével, még Odinhoz fohászkodott, hogy vigyen le Helhez és őt vigye Asgardba, majd addja vissza az éveket amiket elvett tőle.De anyád látta anyja kezében a tőrt, mit a megszületendő lányba akar mélyeszteni.Varázslat segítségével megvédett téged, és önmagát is, addig amég én el nem mentem értetek.Idekerültetek hozzám, a gyermek aki harcok árán született gyenge volt, már az is lehet haldoklott.Kaptam egy őrt mivel megölhetem, hasra fektettem, anyád imátkozni kezdett és gerincedbe méylesztettem a pengét.Mindenekatyja lejött hozzánk, engem az örök kárhozatra ítélve, miszerint sosem nyugodhatok, és anyád visszaküldte veled, az áldott gyermekkel megigérve, hogy egyszer elmegy érted és visszakerülsz Asgardba, az otthonodba.Anyád erejét örökölted, és az uralkodás jogát tőlem-feláll trónjáról,és felém sétál.Hajam újaiva közrefogva lassan felemeli, tincseim feketék lettek,majd mikor leejti őket ismét vörösen pompáznak.
- Mit akarsz-kérdem halkan.
- Azt akarom, hogy velem maradj, mert így uralkodhatok és tudom, hogy az úgynevezett barátaid nem fognak támadást indítani földemre, mert itt vagy.
- El fogod őket engedni-nem kérdezem, inkább kijelentem.
- Ha kedvem tartja- vállat von majd visszaül helyére-, mulassunk-mondja kedélyesen és harsányan, mire piszkosfehér lények gyülekeznek a teremben kezükben hangszerekkel.Lokira nézek,kétszer pislant, én csak kérdőn nézek rá.
Asgardban vagyok egészségsen, saját ruháimban. Nincs körülöttem jeges szorítás, csak a Nap meleg fényében fürdök.Elmosolyodom már csak a keltett érzéstől is.
- Legalább így tudunk beszélni-hallom a hangját magam mellől.Mosolyogm vigyorba torzul, félredőtöm a fejem úgy fordulok felé.
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyet mondok de örülök ,hogy végre beszélsz- felnevetek, fogalmam sincs miért, de felnevetek tőlem zeng az erdő.
- Most nem érünk rá ilyesfajta bájcsevegésre, beszélnem kell veled, mind uralkodó az uralkodóval-összevonom a szemöldököm.
- Nem vagyok uralkodó-kiáltok fel hisztérikusan.
- Gylfi az apád, a neved Sygin és asgari felmenőid vannak.Uralkodónak születtél, ahogy énis-kifújom a levegőt,majd csípőre teszem a kezem.
- Szerinted, mégis mit tehetnénk, majdhogy megnyomorítottak-elmosolyodik.
- Csak a tervet kell véghezvinnünk, amit kieszeltem. Meggyógyulsz ahogy kiérünk a senki földjéről...
Elfolyik minden, ismét magához vesz a jegesség, a zene kicsit se mondhatni kellemesnek inkább ijesztő.
- Engedd el őket, és én esküszöm itt maradok-nehezen veszem a levegőt, fáj minden porcikám, alig birok ülni, kicserepesedett a szám és ég a szemem.A férfi int, minden elhalkul, négy koponyafejű felveszi a széket még az utolsó Sif testét.
- Vigyétek őket-mondja majd felnevet-, remélem valaha is kijuttok innen asgardiak-felém néz, arca megkomolyodik. Tőrbe lettem csalva, Heimdall lásd őket, könyörgöm.Feláll, fújtat majd megáll előttem, kesztyűbe bújtatott kezét a magasba emeli, ökölbe szorítja, másik kezével egy hatalmas keresztet rajtoz halántékomra.
Üt.